13. Kiköt a bárka
VÉGRE, ELJÖTT az idő, annyira kiszáradt a talaj, rá lehetett lépni a földre!
Kinyílik a bárka ajtaja – Noé lép elsőnek a szárazföldre, utána felesége Rebeka, majd fiai feleségeikkel, azok gyermekeivel, és a két kis unokával.
Tavasz volt, amikor meglátták a kihalt, száraz és sivár tájat. Minden elpusztult, kopár volt körülöttük a föld… Se fű, se fa, egyetlen ember vagy állat nem maradt meg rajtuk kívül. De végre sütött a nap, ami mindnyájukban reményt keltett a jövendőt tekintve.
Máskor ebben az időben zöldell a határ, az erdőben virágzik az akác, kertekben az orgonabokrok ontják a tavasz illatát, a fecskék fészket raknak, a gólyák kicsinyeiket táplálják. Most itt, kietlen pusztaság terült el mindenütt, ahová szemük ellát. Isten minden élőlényt eltörölt a földről, csak Noét mentette meg, és azokat, akik velük voltak a bárkában. Noé családja mégis várakozással, örömmel lép új hazájuk földjére, mert biztatóan süt rájuk a nap, és érzik, hogy az Úr rájuk tekint, nem hagyta el őket. Megígérte, vigyázott rájuk a hosszú utazásuk idején és érzik: most is itt van velük, segíti őket.
Noé égnek emeli kezét, hogy hálát adjon Teremtőjének, majd lehajol és megcsókolja azt a földet, amely ezután otthonuk lesz, és élteti őket. Föltekint, Istenhez fohászkodik.
– Hála legyen neked, Uram, hogy ismét száraz földre léphettem családommal együtt. Amit megfogadtam, megtettem. Mindent, ami belefért a bárkába, elhoztam, hogy a természetet, a csupasz tájat fűvel, fával, bokrokkal, mindenféle növénnyel bevessem és beültessem. Megmentettem az állatokat, hogy akaratod szerint elszaporodjanak és betelepítsék a földet, hogy olyan szép legyen a világod, mint amilyen volt, amikor megteremtetted ősapánk Ádám, és ősanyánk Éva Édenkertjét…
És elhoztam fiaimat az ő feleségeikkel együtt, hogy benépesítsék újra a földet, a te világodat, akaratod szerint.
– Jöjjetek ide kedveseim: feleségem, fiaim asszonyaitokkal és kicsi unokáimmal.
Meghatódva mindnyájan földre vetették magukat, és hálát adtak Istennek, hogy baj nélkül megúszták a víznek áradatát. Egyedül Dóra nem tehette meg, mivel állapota már igen előrehaladott, félidőn is túl volt.
Jázmin kézenfogva vezette kisgyermekét, Olga pedig átölelve tartotta picinyét, mikor kilépett a bárkából. Annyira meghatódott – bármilyen lepusztult állapotban volt a természet – mégis könnyek szöktek a szemébe, hogy lába alatt végre szilárd földet érez, és nem az özönvíz lóbálja a bárkát.
– Jöjjetek – folytatja Noé – kezdjük el a világ újrateremtését, ahogyan valaha, a világ kezdetén mondtad Uram, Ádám ősapánknak. Építsük meg hajlékainkat, ültessük körül gyümölcsfákkal, vessük be kertjeinket, a mezőket, telepítsünk erdőket a megmentett csemetékkel és magokkal, hogy az erdei állatoknak és madaraknak otthonául és eledeléül szolgáljon. Ti pedig, fiaim és mindnyájan, neveljétek utódaitokat, gondozzátok a megmentett és elszaporodó állatokat az új világ, és leszármazottaitok számára.
– Jöjjetek hozzám mindnyájan – folytatja karjait széttárva – hogy megáldjalak benneteket.
14. Ararát hegyén
LASSAN magukhoz tértek valamennyien a hosszúra nyúlt utazás után. Az Ararát hegy kemény talaján, amerre a szem ellát, valóban olyan csupasz minden, amit eddig el se tudtak képzelni. De a levegő friss és üde, amikor elkezdték a munkát, és óvatosan kipakolták a megmentett rakományt. Az állatok serege időközben megszaporodott, kisbárányok, bocik, apró nyuszik anyjuk körül ugráltak ki a szabadba, boldogan siettek a friss levegőre, s ellepték a környéket, birtokukba vették a tájat. Amikor a madarakat szabadjára engedték, fejük felett kezdtek röpdösni, s úgy szálltak tova. Meghatódva figyelték, amint a kietlen táj lassan megtelik élettel.
Örömmel vették tudomásul, amint a legvadabbnak hitt élőlények is, – etetőgazdáik mellett elhaladva – gondoskodásukat megköszönve, búcsúzkodtak tőlük, mielőtt eliramodtak volna a mezőre, – ösztönösen cselekedve tudták, merre kell menniük. Őz mama kicsinyével, és a szarvassal megböködte Sémet, aki gondozta őket, szelíd szemeikkel ránéztek, úgy indultak ismeretlen útjukra.
A bébielefánt ormányával megdöfködte Jáfetet, aki születésénél segített, és gondját viselte a hosszú vízi-út alatt. A hatalmas, fehér-fekete tollazatú gólyapár fölöttük körözve, kelepelve szállt tova.
Az apró állatok: a nyuszik, mókusok macskák és kutyusok, körülugrálták a gyerekeket, s játszópajtásokként vettek búcsút tőlük.
Elszéledt az állatok sokasága, csak a háziállatokat tartották vissza.
Ezután a férfiak földhöz erősítették a bárkát – amely megmentette őket – nehogy elmozdulhasson. Amíg kunyhóik, házaik fölépülnek, benne kell meghúzódniuk.
ÉLETÜK olyannak tűnt az új környezetben, mint egy második teremtés, mert Noénak és családjának előlről kellett kezdeni mindent. Ismét be kellett telepíteni, benépesíteni a földet, amely kezdetben kietlen volt, és szomorú képet mutatott.
Első este a bárkában Noé hálát adott az Úrnak, amiért megmentette családját. Az Úr pedig megígérte, hogy többé nem lesz vízözön, nem pusztítja el az állatokat és az emberiséget, amíg létezik a föld, míg az emberek vetnek és aratnak, amíg hideg és meleg váltakozik, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szűnik.
Sok munka vár rájuk, amíg megépítik végleges otthonaikat, amelyek leszármazottaik számára védelmet nyújtanak.
Hosszú idő kellett hozzá, amíg mindent kipakoltak a bárkából. Először a háziállatoknak készítettek ideiglenes szálláshelyet, majd végigjárták a környéket, és minden családnak kijelölték a területet, ahol házat építhetnek, és művelhetik saját kertjüket és földjüket.
15. Letelepedés
Noé az új hazában, egy domb déli lejtőjén, – hatalmas területen – szőlőskertet telepített az átmentett szőlővesszőkből. Nagy munkájából az egyre bővülő család minden tagja kivette részét. Nemcsak gyermekei és menyei, de ott tébláboltak kis unokái is, játszottak az ültetvény rendezett sorai között. Egyedül Rebekát, Noé feleségét és Khám fiának feleségét mentették fel a mezei munka alól, mivel ők a szabadban főzték a gulyást vagy halászlét az éhes, fáradt társaságnak. Nagy kondérban rotyogott az ízletes ebéd, finom illata messzire érződött. Az étel elkészültét a kis unokák jelezték; csengettyűvel a kezükben körbeszaladták a barázdákat, úgy hívogatták enni a szőlőmunkásokat. Utána a férfiak a lejtő aljában kiásott, kövekkel kirakott mély kút vizében lehűtött borral oltották szomjukat. Igaz, ami igaz, ettől még szomjasabbak lettek. Már akkor ismerték, hogyan lehet a szőlőből szeszesitalt készíteni.
A család öregje, Noé ugyanis előszeretettel fogyasztotta a szőlő kiforrt nedűjét, megesett, hogy a kelleténél is többet. A bibliában meg vagyon írva, hogy öreg korában egy alkalommal alaposan lerészegedett. Khám, a fia (aki később Kanaánnak atyja lett) látta meg először ebbéli állapotában, hogy apja meztelenre vetkőzve, kint a szabadban fekszik a napon, horkolásától szinte zengett a környék. Költögette, előbb szóval, majd rázogatta, hátha fölébred, de magáról mit sem tudva, csak tehetetlenül, nagyokat horkantva motyogott magában és tovább szendergett. Nem tudott vele mit kezdeni egymagában, ezért kaján nevetéssel szólította testvéreit.
– Gyertek segíteni, atyánk megint berúgott, egyedül nem bírok vele.
Sém és Jáfet jöttek, betakarták meztelenségét, és vállukon vitték a lakásába. Apjuk csak másnap reggel tért magához. Amikor mámorából fölébredt – még eléggé kótyagosan – megtudta, hogy Khám meglátta őt ruhátlanul, amiért rettenetesen elszégyellte magát, és nagy haragra gerjedt. Először azt sem tudta, mitévő legyen, bosszúsan járkált és csapkodott össze-vissza. Aztán maga elé idézte fiát és elátkozta őt…
Noé az özönvíz után még háromszázötven esztendeig élt; 950 éves volt, mikor az Úr magához szólította.
SÉM, KHÁM ÉS JÁFET, „Ezek hárman a Noé fiai, s ezektől népesedék meg az egész föld.” (Mózes I. Könyv, 9/19.)
Sémnek gyermekei (öt): „…a ki Héber minden fiainak atyja…” (Mózes I. Könyv: A nemzetek eredete, 10/21.) Ők kelet felé telepedtek le, egészen a napkeleti hegyekig.
Khámnak négy utódja lett, elsőszülött fia révén az unokája Nimród, a híres vadász, hatalmas birodalom és híres nagyvárosok ura, csak példaként említem meg Ninivét, és Bábelt.
Jáfet hét gyermek atyja, az ő nemzetségéből származnak a szigetlakó népek.
2 hozzászólás
Kedves Kata!
Műved továbbra is tetszik.
Szeretettel: Rozália
Kedves Eszti! Kösz, hogy ezt is eolovastad.
szeretettel: Kata