Kaiane még egyszer végig kutatja a konyhát, és a kamrát, hátha talál még valami ennivalót a barátainak. Amióta tart a háború, a boltok üresek, a jegyrendszer sem működik jól itt Gibraltáron, tegnap sem érkezett meg az élelmiszerszállító hajó. Lehet, hogy elfogták, vagy elsüllyesztették a németek. Ha szerencséjük van, akkor csak elsodorta a hajót a tegnapi vihar, ami az Atlanti-óceán keleti részén tombolt, és pár nap múlva majd megérkezik. Ezt azonban ő már nem fogja megtudni, mert megkapta a behívóját, holnap reggel el kell hajóznia kiképzésre, Angliába.
Addig keresgél, amíg az asztalon heverő kis darab kenyérhez talál egy kővé száradt sajtdarabkát, néhány szem, csírázásnak indult krumplit, három picike almát, és egy szem poros gumicukrot. Kis gondolkozás után a vacsorájának szánt két darab kétszersültet is hozzáteszi. Belefér az egész egy papírzacskóba. Amikor kiér a városból, nekivág a sziklának. Ismeri az utat, mint a tenyerét, olyan ügyesen mászik, hogy a kőszáli kecske elbújhat mellette. Nadrág van rajta, egy ócska pulóver, ahogy egyre feljebb kapaszkodik, a fényes feketén göndörödő rövid haját fújja a tengeri szél. A bozótos részhez érve elkiáltja magát:
– Harold! Joe! Herkules! Agatha! Dolly! Amy! Becky! Robin!
Először nem történik semmi, csak a sziklát csapdosó szél hangát hallja, aztán pár perc múlva megzörren a bozót, és a bokrokból néhány ráncos arc kandikál ki, amiket sűrű pofaszakáll övez.
– Helló! Mi van? Már meg sem ismertek? Ne haragudjatok, tegnap nem tudtam jönni…
Megzörgeti a papírzacskót, aminek a hangjára a bozótból előugró hét sovány, vöröses-barna bundájú berber makákó szinte megrohamozza. A lábát bökdösik, az egyik a hátára is felugrik, úgy próbálja elérni a zacskót.
Kaiane nevet, és a zacskó tartalmát kiszórja a lába elé, a földre. Aki kapja, marja! Ilyen kevés élelmet úgy sem lehet elosztani igazságosan közöttük. Azért minden apró kézbe jut valami étel. A lány nézi őket, ahogy esznek, de valami rossz érzés keríti a hatalmába. Eggyel kevesebben vannak! Alaposan szemügyre veszi a látszólag egyforma pofácskákat, és valóban… Robin hiányzik.
– Robin! Rooobiin! – kiabálja hosszasan, hangosan, de nem jön elő a hiányzó majom.
Kaiane szomorúan sóhajt, leül egy nagyobbacska kőre, és gondterhelten nézi kis barátait. Amikor még kislányként mászott fel a sziklára hozzájuk megfigyelni őket, játszani velük, milyen sokan voltak. Most meg már csak heten vannak, vagy talán nyolcan, ha Robin is még megvan valahol. Mi lesz velük, ha ő holnap elmegy Angliába? Már így is olyan soványak, és olyan sokan elpusztultak közülük. Amióta nincsen elég ennivaló az embereknek sem, kevés a kenyér, a cukor, a hús, a gyümölcs, a majmok sem találnak táplálékot. Betegek, éhesek, egyre pusztulnak, a még megmaradtakat is az éhhalál fenyegeti. Nem tudják, hogy holnaptól hiába várják őt… Talán jobb is… Valamit ki kellene találni… De mit?
A fiatalokat a félszigetről szinte mind behívták már katonának. A gyerekeket, és az időseket evakuálták Angliába. Alig néhány gibraltári maradt a városkában. No persze, leszámítva a katonákat… Azokból aztán van bőven!
A majmok megették a kevéske élelmet. Mind köré gyűlnek, a kis kezüket nyújtogatják felé, reménykednek benne, hogy még tartogat valamit a számukra. Herkules elveszi a papírzacskót, letép belőle egy nagydarabot, a szájába gyömöszöli, és megpróbálja megrágni. A kis Agatha a lány zsebét kutatja át, hátha talál benne még valami ehetőt.
– Sajnálom, kis barátaim nincsen több ennivalóm. Egy morzsa sem maradt otthon, mindent elhoztam nektek. Ennyi volt az egész…
Feláll a kőről, indul lefelé a szikláról. Egy darabig elkísérik a makákók, aztán ahogy lejjebb ér az ösvényen, leülnek egy sorban, és szomorúan bámulnak Kaiane után. A lány még egyszer visszanéz, int nekik, és könnyes szemmel a város felé veszi az útját.
Amikor leér, benéz a boltba, hátha megjött az élelmiszerszállító hajó, és beválthatja a jegyeit, de a polcok üresen tátongnak. A boltos csak szótlanul megrázza a fejét, már berekedt reggel óta, annyian kérdezték, hogy mikor jön meg végre a hajó.
A bolt előtt két katona támasztja a falat. Az egyik nagyhangon mesél valamit, a másik hangosan röhög a történeten. Amikor a lány kilép a boltból, éppen azt mondja a mesélő katona:
– Jól megjárta az a rohadt kis dög! Még ilyen mocskos tolvaj, szemét majmot! Nem kikapja a kezemből az utolsó falat kenyeremet? Azt sem tudom honnan ugrott a vállamra! Már pucolt is vele! Kapott egy kis ólmot is a lopott kenyeremhez! Beledurrantottam istenesen, elhiheted!
– Ó Robin! Szegény Robin! – szorult össze a lány torka. – Hát ezért nem volt ott a többiekkel…
Gyűlölettel néz a katonára, nagy barna szeme dacosan villan. – Meg fogod még bánni ezt! – gondolja, de fogalma sincs, mit tehetne.
Otthon összepakolja azt a kevéske holmit egy hátizsákba, amit holnap magával visz. Ahogy búcsúzva körülnéz a házban, megakad a szeme a bácsikája munkásruháján, amiben halászni járt, amíg tavaly télen el nem vitte egy csúnya tüdőgyulladás. Egy terv kezd megfogalmazódni benne. Leveszi a megviselt munkásruhát a kamrában a fogasról, és belebújik a piszkos, ócska kabátba, magára húzza – a rajtalévő tetejére – a foltozott, kosztól kemény nadrágot. A fejébe csapja a csurgóra állított karimájú viseltes kalapot, ami eltakarja a haját, és az arca nagy részét. Belenéz a tükörbe. – Nem is rossz! Olyan vagyok, mint egy sovány férfi. Legalább így nem csak asszonyi fecsegésnek tartják majd! – gondolja magában, és csúfondáros grimaszt vág a tükörképének. A tűzhelyből egy kis kormot ken az állára, mintha kiserkenő borosta lenne. Mély hangon dörmögve, próbál beszélni, de nem találja túl meggyőzőnek. – No mindegy! Próba szerencse! Ennél rosszabb már úgysem lehet… Legfeljebb, ha lebukik, azt mondja, hogy csak viccelt – bátorítja magát.
A vigasztalan októberi délutánból lassan este lesz. Kaiane, a vállát meggörbítve, a lépteit megnyújtva, a hadi kikötő fölötti kocsmába megy. Háború ide, élelmiszerhiány oda, a kocsma mindig tele van. A többiektől távol, görnyedten leül egy homályos sarokba, és a szemébe húzott kalap alól figyeli a katonákat. Próbálja kiválasztani az emberét. Végül a szerencse a segítségére siet. Egy fiatal tüzér ül le az asztalához, látszik az új egyenruháján, hogy még zöldfülű. Széles, kicsit cigányos kreol képén már az a boldog együgyűség honol, amiért a majdnem éhgyomorra elszopogatott pohárka rum a felelős. A lány elhatározza magát, hogy nem szalasztja el az alkalmat. Lassan, halkan, a helyiek hanglejtésével, recsegősen, öregesen megszólal angolul:
– Tiszt úr kérem alássan! Adna a szegény halásznak egy kortyocskát abbúl a drága nedűbűl? Nem szokásom nekem a kódulás, de mán, ha úgyis hamarost elmennek innét, csak ihatnánk még egy pohárkával, ha nem sajnálja tűlem.
A fiatal tüzér csodálkozva ránéz:
– Aztán mit gondol Bátyám, hová mennénk mi innen?
Kainane jobbról, balra billenti a fejét, és szinte súgva mondja:
– Megmondom én aztat a tiszt úrnak, ha meghív egy kis itókára!
A tüzér feláll az asztaltól, a lány elégedetten látja, hogy még derekasan áll a lábán, nem részeg annyira, hogy ne emlékezne holnap arra, amit mondani akar neki.
Hamarosan megjelenik egy pohárka rummal, amit Kaiane elé tesz az asztalra. A lány elégedetten szuszog, és úgy tesz, mintha beleinna a pohárba.
– Na halljuk öreg! Mit mond, mikor megyünk el mi innen?- várakozásteljesen néz rá a férfi az asztal fölött.
– Mán hamarost! Ez ollan biztos, mint az, hogy itt ülünk! – mondja Kaiane, és közelebb inti magához a tüzért. A kalapja széle, már szinte a férfi arcát súrolja.
– Van egy legenda! Még a régi időkbűl… Ha a berber makákók eltűnnek Gibraltárbúl, Britannia elveszti uralmát Gibraltár és a szoros felett! Mán alig van majom! Mind elmentek. Az alagúton, az arab alagúton… Amin idegyüttek annak idején Afrikábú! Mer van ám egy titkos alagút a tenger alatt, ami innét egyenest átvezet a Jebel Musa hegybe, odaátra! Most meg visszamennek mind. Itt rossz világ gyűtt rájuk, hát elmennek Afrikába, azon az alagúton, az arab alagúton. Eltűnnek mind hamarost, osztán Gibraltár már nem lesz angol többet!
A fiatal tüzér rámered a lányra, aztán felugrik, és odamegy két másik katonához. Mire Kaiane felocsúdik már azokat is odahúzza az asztalhoz, hogy hallgassák meg, mit mond ez az öreg halász. Kénytelen, kelletlen újra el kell ismételnie a mondókáját most már három figyelő szempár előtt. Úgy dönt, hogy ennyi elég is lesz, el kell tűnnie, amíg lehet!
Amikor felállnak, hogy újabb hallgatóságot hozzanak, a lány egy pillanat alatt kisurran a kocsmából. Az utcán lekapja a kalapot a fejéről, és futásnak ered. Mire odabenn keresni kezdik az öreg halászt, ő már a város másik végében jár.
Reggel, amikor kihajózva Anglia felé, elbúcsúzik a szikla látványától, csak azt reméli, hogy ezután nem bántják a majmokat a katonák, és talán élelmet is adnak nekik.
Amikor befejeződött a háború, és Kaiane hazatért Gibraltárba, csak akkor tudta meg, hogy az
általa elmesélt „legenda” olyan félelmet keltett a babonás angol katonákban, hogy valóban nem bántották többé a majmokat. A sziget parancsnoka a katonák harci moráljának meggyengülésétől tartva, aggodalmas jelentést küldött a legendáról a Brit Honvédelmi Minisztériumnak, ahol ellátmányt utaltak ki a makákóknak, sőt egy titkos akció keretében újabb példányokat telepítettek be Afrikából Gibraltárba.
Azt azonban még Kaiane sem sejtette, hogy mennyit keresték a katonák az öreg halászt, és az arab alagutat. Össze-vissza furkálták a gibraltári sziklát, olyan lett, mint egy lyukacsos sajt. Azóta több út van odabenn, mint odakinn. Találtak ugyan cseppkőbarlangot, katakombákat, földalatti mór erődítményt, csak az arab alagutat nem találták sehol.
40 hozzászólás
Kedves Judit!
Téged mindig úgy olvaslak, hogy kényelmesen hátradőlök, átadom magam a történetnek és élvezem 🙂 Csodálom azt, hogy milyen kreatív vagy, és egy egyszerű téma köré is képes vagy egy egészen egyedi történetet alakítani, ami ráadásul érdekes, izgalmas és a humort sem mellőzi… Mindemellett ott van benne az is, hogy mire képes az intelligencia, a találékonyság; hogy mindez erősebb bármilyen fegyvernél vagy akár a bosszúállásnál is (aminek nincs is semmi értelme…). Mindemellett az írásod visszatükrözi azt is, hogy milyen különös tud lenni az emberi hiszékenység, főleg akkor, ha valami olyasmit követ el az adott személy, amit igazán nem kellett volna… valójában saját magának teremti meg ilyenkor az aggodalmait…
Egyszerűen profi vagy, és "értékelésképpen" tényleg csak az őszinte csodálatomat szeretném kifejezni 🙂 Igazán szeretem olvasni, amit alkotsz!
barackvirág
Élvezettel olvastam, lenyűgöző a történetvezetés és a helyzín-, kor- és jellemábrázolásod. Gratulálok!
Kedves Barackvirág!
Egészen meghatódtam a kedves hozzászólásodtól…
Ahogy Müszélia írta nekem egyszer: csak leülök, és a tollam /gépem/ írja ami neki tetszik! 😀 😀 😀
Örülök, hogy azt is kiolvastad belőle, ami csak a hátteret adja, hogy "Többet ésszel, mint erővel". Bizony jó lenne, ha a régi mondások arany igazságait ma is alkalmaznák, és nem izomból szeretnének elrendezni olyan dolgokat, amihez inkább ész kellene!
Köszönöm, hogy hűséges olvasóm vagy, és a csillagokat is!
Judit
Judit, nagyon élveztem a történetedet!
Örülök, hogy olvashattam!
Üdv.:
Daniella
Kedves Daniella!
Remek dolog, hogy tetszett Neked, mert a "Theana képe" című írásod alapján, és a pályázati novellád alapján Nálad is van ötlet bőven! 🙂
Köszönöm, hogy nálam jártál.
Judit
Szeretem az állatokat, a kis majmokat szinte láttam magam előtt, lenyűgözött az, hogy milyen jól írsz, "láttam" az egészet. Remélem az a kis majom valahogy túlélte és meggyógyult. Élmény volt, köszönöm!
Azt hiszem, ezt az előző hozzászólásomban kellett volna leírnom, de jobb későn, mint soha. 🙂
Kedves Csaba!
Köszönöm, hogy elolvastad! Amikor megjelent az ABC pályázat témája kíváncsi lettem, hogy milyen jellegű írások fognak születni a témában. Már kettőt elolvastam, amiket feltettek az alkotóik a hónap folyamán. Remélem, hogy még másokat is megihletett az "alagút" témája, és majd azokat is elolvashatom…
Ennek az írásomnak egy rövidített változatával tudtam pályázni, mert "túl korán" megírtam, mielőtt kiderült számomra a terjedelmi korlát. 🙂
Ha van kedved, olvasd el a "Jóvoltál@figyellek.com" c. írásomat is, remélem, hogy az is tetszeni fog!
Judit
Este megkukkantom, tetszik a stílusod és a történetvezetésben kreatív vagy. Kommantelem majd azt is, megfigyelem pont kom. :))
Judit, nagyon jól írsz, de gondolom ez nem újság számodra. Amint megjelenik egy írásod azonnal "rácuppanok", mert tudom, hogy biztosan valami különlegesen fantáziadús, gördülékeny, élvezetes írás következik, és rendre így is van.
Kedves Szusi!
Nagyon kösz a cuppanást! 🙂
Ígérem nem fogsz hiába várni, mert írtam egy hosszabb történetet, és egy rövidebbet is. Most javítgatom, fésülgetem őket, majd jönnek azok is. A hosszabbat valószínűleg részletekben teszem fel, mert a hosszú történeteket nem sokan olvassák…
Ha a régebbi történeteimből is olvasol, akkor azért látszik, hogy minél többet ír valaki, annál jobban megy neki. 😀 😀 😀
Judit
Klassz történet, hepyenddel, kitűnően megírva, igazán élvezettel olvastam.
Gratulálok:Zagyvapart.
Kedves Zagyvapart!
Mi is lehetne nagyobb dicséret egy amatőr írónak, mint az, hogy élvezettel olvassák az alkotását. 🙂
Köszönöm, hogy olvastál, és hozzászólást is írtál.
Judit
Kedves Judit nincsenek szavaim. Nagyon jó írás! Gratulálok Jega Ibolya.
Kedves Ibolya!
Juj, mit tettem! Csak nehogy elveszítsd a szavaidat! Mi lenne akkor a régi idők sorozatával? Találd meg őket hamar, mert szeretném tovább olvasni a "Mezítláb a forró homokon" című sorozatodat!
Köszönöm a nagyon jót! 🙂
Judit
Kedves Judit!
Nagyszerű írás. Kaiane jószívű, leleményes, helyén van az esze. Novelládban helyet kap a szomorúság és a humor is. Élmény volt olvasni!
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Egy nap alatt több mint százan elolvasták ezt az írásomat. 🙂 Úgylátszik érdemes az ABC pályázatban résztvenni, mert sokakat érdekel, hogy milyen írások születnek!
Nagyon örülök minden kedves olvasómnak!
Köszönöm, hogy Te nemcsak elolvastad, hanem hozzászólást is írtál.
Kaiane jellemzése tökéletes. 🙂
Judit
Tényleg nagyon jó, élvezetes írás. Érdemes volt végigolvasni. Le a kalappal!
Kedves Tibor!
Köszönöm, hogy elolvastad! 🙂
Judit
húha, nem hittem volna, hogy majmok a barátai… már megint jól megvezettél, :DDD
Ezzel az elején engem is megvezettél, én először hajléktalan emberekre gondoltam. 😀
Kedves Csaba!
Azért a "néhány szem, csírázásnak indult krumpli, három picike alma, és egy szem poros gumicukor" utal arra, hogy nem nagydarab emberek lesznek a "barátok"! 😀
Judit
Kedves Müszélia!
Ez volt az első "meglepetés" az olvasónak. 😀
Judit
Kedves Judit!
Olyan élmény adtál, hogy emlékezni fogok rá sokáig. Milyen okos volt ez a lány, s valóban, még aki nem babonás, az is tud félni az árnyékától…
Nagyon jó olvasni történeteidet, s ezt már többször tapasztalhattam. Örülök, hogy most is megtettem.
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Örülök, hogy szereted olvasni a történeteimet. 🙂 Köszönöm a kedves szavakat, ezek inspirálnak újabb történetek megírására! 😀
Köszönöm a csillagokat is!
Judit
Jó és színes sztori.Köszi az élményt.Grt:Z
Kedves Zarzwieczky köszi a hozzászólást! 🙂
Kedves Judit!
Nem mondok újat szerintem azzal, hogy alig várom,valamit feltegyél. Imádtam ezt is olvasni Tőled!
Sok szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
A gibraltári majmok védettsége a Brit Honvédelmi Minisztérium által minden spanyolországi utikönyvben benne van. "Csupán" annyi az én ötletem, hogy mikor és hogyan születhetett meg a legenda. 🙂
Hamarosan felteszem a következő írásomat, remélem Te is folytatod a "Vízesés" című regényedet!
Judit
Kedves Judit!
Nagyon tetszett! Gratulálok!
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Köszönöm, hogy elolvastad, nagyon örülök, hogy tetszett! 🙂
Judit
Szép történet. Kaiane a kis csalafinta.
Delory
Kedves Nadin /és/vagy Delory 🙂 /!
A finom csalafintaság vérbeli női eszköz volt évezredeken át. 🙂
A nőknek férfiakkal szembeni leleményessége sokszor ellensúlyozta a nyers erőt, a gonoszságot, vagy a nemtörődömséget.
Nem véletlen, hogy a történet főhőse egy lány…
Judit
Kedves Judit!
Ez egy nagyon szép, élvezhető történet, örülök, hogy olvashattalak!
Üdv,
C. Smith
Kedves Cathrin!
Én örülök, hogy olvastál! 🙂
Köszönöm a dicséretet.
Judit
Szia Kedves Judit!
Mindig öröm olvasni történeteidet, melyek megfogják, sodorják az embert eseményeivel, s ráadásul tanító, oktató jellege is van! Nagy elismerésem Drága!…Szeretettel ölellek: Lyza
Kedves Lyza!
Jó, hogy nálam jártál! 🙂
Én nagyon hiányolom a prózáidat! Bárcsak megjönne a kedved a próza íráshoz!
Köszönöm kedves szavaidat, ha van kedved egy jót kuncogni, akkor figyelmedbe ajánlom a "Jóvoltál@figyellek.com" című írásomat, ha pedig valami komolyabbat szeretnél olvasni tőlem, akkor az 5 részes "Kincses lakás" című írásomat.
Köszönöm a csillagokat is! 🙂
Judit
Kedves Judit!
Nagyon jó lett!Gratulálok!
Barátsággal:Ági
Kedves Ági!
Köszönöm, hogy nálam jártál, és az értékelésedet is!
Örülök, hogy Neked is tetszett! 🙂
Judit
Kedves Judit!
Még csak most tudtam elolvasni az "alagutas" történeted. Szenzációs! Kreatív, a stílusod pedig változatlanul magával ragadó! Ami pedig számomra még vonzóbbá teszi, az a környezetvédelemmel kapcsolatos téma.
Üdv.: Sanyi
Kedves Sanyi!
Ha a veszélyeztetett fajok vörös listáját nézzük, a sok kihaló félben lévő, vagy végveszélyben lévő állat fajnak bizony nagy szüksége lenne egy Kaiane-re. Aki az oktondi és felfuvalkodott emberek sebezhető pontjára tapintva megmenti őket a kihalástól!
Az aranykoronás repülőkutya, a barnamedve, a fehér orrszarvú, a hópárduc, a feketearcú oroszlánmajmocska, a grönlandi bálna, a vöröshátú mókusmajom, az egérmaki, és még sok száz társuk várja talpraesett gibraltári lányok jelentkezését, mielőtt elmennek az "arab alagúton"…
Köszönöm, hogy elolvastad!
Judit