Egérmama külön élt az egérpapától. Soha nem is éltek együtt. Egérpapa kihasználta egérmamát, aztán tovább állt. Egyáltalán nem izgatta, hogy mennyi utódot hoz világra az egérmama.
A szingli egérmama és az utódok, egy fészekben laktak, amit egérmama alakított ki népes családja számára. A padláson porosodó újságokat rágta szét, azzal kényelmes otthont teremtve önmagának, és utódainak. Dolgos napjai jelentős hányadát azzal töltötte, hogy a padlás deszkái közt lemászva az éléskamrát dézsmálta, széthagyva maga után azt a produktumot, ami a háziasszonyok többségénél hisztériás rohamot, sokkos állapotot vált ki.
Az emberek többsége utálja az egereket. Vannak, akik egyenesen irtóznak tőlük! Nem túl gusztusos látvány az egerek által összepotyogtatott polc, vagy éppenséggel az ennivaló, de egérmamát ez hidegen hagyta. Magasról, és közelebbről is tett rá, hogy az emberek mit gondolnak róla. Futkározott ide-oda, és közben mindent összepiszkított. A népes egércsalád, általában a házigazda hangos szentségelésére ébredt. Olyankor csendben meghúzták magukat a kis vackukban félelemtől reszketve. Amikor a ház ura már kitombolta magát, akkor a családfenntartó-egérmama ismét útra kelt, és az egérgyerekek bánatos szemmel figyelték, ahogy anyjuk eltűnik a padlás deszkái közt.
Egérmama, már rutinosan préselte be magát az apró repedésekbe. Befért mindenhova, de sietnie kellett, nehogy a házigazda megsejtse tartózkodásának pontos helyét, mert akkor bajba kerülhetett volna. Azt nem engedhette meg magának, hisz utódai otthon várták őt a meghitt családi fészekben.
Egérmama dolga végéhez közeledett. Bele rágott amibe csak lehetett, piszkított mindenfelé, aztán haza indult. Sietve mászott fel a polcok tetejére, azokon át hamarosan elérte a mennyezetet. Befúrta magát a megszokott hézagba, és a padlás deszkái közt volt már, majdnem a családi fészekben, amikor megállt egy pillanatra. Rossz előérzete támadt. Idegen zörejeket hallott a fészek felől. Nyugtalanság tört rá. Közelebb lopakodott, és óvatosan pillantott ki a deszkák közül.
Egérmama félelme nem volt alaptalan. Megdermedt a félelemtől. Szemei kikerekedtek, fülecskéit hátra húzta. Ereiben megfagyott a vér! Megfagyott benne még az is, amit máskor önfeledten szokott maga után elpotyogtatni. A legnagyobb félelme, amitől rettegett, most valósággá vált: Egy hatalmas, vérszomjas macska! Egérmama nem akart hinni a szemének. Reménykedett, talán utódainak sikerült elmenekülnie.
A macska közben azt tette, amire genetikailag kódolva van: egerészett, és rágcsálta a rágcsálókat.
Mint minden macska, ez is uszult az egérszagra és rábukkant az egerek rejtekhelyére. Az egerek és a macska találkozása ezért volt elkerülhetetlen, és eljött a rettegett pillanat! Egérmama, másik egerektől hallott már erről a nesztelen gyilkológépről, aki sok-sok egércsaládot mészárolt le hidegvérrel a szomszéd padlásokon, és soha nem hagyott túlélőket! Egérmama azon töprengett mit tegyen. Nem látott még egyelőre semmit, csak hallotta a kisegerek gyötrelmes cincogásait. Amikor a macska megfordult, egérmama meglátta egyik utódja haláltusáját. Az egérsarj félig kilógott a fenevad szájából. Talán az életéért is könyörgött, de macskát ez nem hatotta meg. Ketté harapta áldozatát.
Az általában békésen szunyókáló, simogatásra dorombolni kezdő házi kedvenc, most teljesen kivetkőzött önmagából. Mint egy vérengző fenevad, úgy cincálta, marcangolta áldozatait. Nem volt irgalom! Egyik egér sem kerülhette el a végzetét! És ez a szörnyűséges látvány döbbentette rá egérmamát, hogy népes családja széthullóban van. Mégsem tehetett semmit. Tétlenül nézte végig, amint családját felfalja a gyilkos macska.
Jól cincogtak a szomszéd egerek: „soha nem hagy túlélőket.” A macska minden egyes felfalt áldozata után nagyokat nyelt, és a száját nyalogatta. Nem sietett, többször is megrágta egérmama legközelebbi hozzátartozóit.
Amikor végzett, lassan hátranézett. Az egérmama és a macska pillantása találkozott. Hosszan nézték egymás szemébe. Dermesztő volt a várakozás, feszült volt a csend. A macska tekintete üres volt és zöldes, az egéré riadt és halálra várt.
Az egérmama még sokkos állapotban volt az elmúlt percek történéseitől, de már saját testi épségére is kellett gondolnia. Ha életben akar maradni, menekülnie kell! Latolgatta merre vegye az irányt. Nem tudta mi lenne a helyes út. A padlás nagy, a macska gyors! Marad a megszokott járat a kamra felé, azt már csukott szemmel is ismeri. Sikerült végre döntenie, de már késő volt. A macska egy ugrással ott termett, és az események felgyorsultak. A macska elkapta őt is, karmait bele mélyesztette, majd feldobta a levegőbe. Ez többször megismétlődött. Egérmama menekülni próbált, de az éles karmok mindig utolérték és visszarántották, véres nyomokat hagyva a padlás porában.
A gyilkos játszma a végéhez közeledett. Egérmama iszonyú fájdalommal küszködve összegezte addigi életét, ami rövid volt és semmitmondó. Hamar rádöbbent, hogy élete már csak annyit ér, amit portyázásai alkalmával hagyott hátra. Bűn, és bűnhődés. Csalódott az evolúció táplálékláncában. Igazságtalannak vélte azt, azután felkészült a legfájdalmasabb kínhalálra.
Egérmama hamar halálközeli élményben részesült. Nem tartott sokáig.
A házi kedvenc komótosan sétált le a padlás lépcsőjén, teli hassal. A kamra ajtajánál hangos nyávogásba kezdett. Nem sokat kellett várnia. Hamarosan kinyitották neki az ajtót, ő beszaladt a konyhán át a szobába és a fotelben ülő házigazda ölébe ugrott.
– Na, mi a helyzet cicus? Fogtál egeret? – kérdezte tőle a gazda
A macska hunyorogva nézett, hangos dorombolt, és alváshoz készülődve, kényelmesen elhelyezkedett gazdája az ölében. A gazda simogatni kezdte macskája fejét, hátát, és gyengéden vakargatta a hasát.
– Mert… a karácsony akkor a legszebb, ha az egész család együtt van… Ugye, cicus…?
Sid Clever