15. fejezet
– Gyere be. – nyitott ajtót Péter.
– Tényleg jól áll neked ez az öltöny, – nézett végig Péteren Kinga. – de szerintem, egy olcsóbb is ilyen jól állna.
Ezt minden alkalommal megállapította Kinga, amikor Pétert öltönyben látta, és nem is hagyta szó nélkül.
– Már egészen hozzám alakult, – mondta büszkén Péter. – majdnem egy éve, hogy megvettem, és nem sok hétvége múlt el úgy, hogy ne lett volna rajtam. Úgy érzem, mintha rám szabták volna.
– És szerencsére, ez alatt az idő alatt kicsit enyhült a borzalmas naftalin szaga. – állapította meg Kinga.
– Én szeretem ezt a szagot, – mondta már nem először Péter. – ezért inkább illatnak hívom. De gondolom, nem azért jöttél, hogy az öltönyömről beszélgessünk?
– Igazad van. – vallotta be Kinga. – nehéz belekezdenem.
– Vágj a közepébe, – javasolta Péter. – nem vagy te olyan, hogy ne mernéd elmondani, amit akarsz. Jól gondolom, hogy rólam lesz szó?
– Igen. – válaszolta Kinga. – Ezért olyan nehéz.
– Ne csigázz tovább, vágj a közepébe.
– Hamarosan végzős leszek a főiskolán, – kezdett bele Kinga. – eltelt, már majdnem négy év mióta leérettségiztünk.
– És? – kérdezte Péter, nem értve a problémát.
– Akkor azt mondtad, hogy azért nem mész egyből főiskolára, vagy egyetemre, mert még gondolkozol, milyen szak lenne a legjobb neked.
– Gondolkozom is. – vágta rá Péter kicsit ingerülten. – Még nem találtam ki.
– Ettől féltem, és ezért is hozom szóba. Azt látom, hogy megrekedtél az önkormányzatnál, meg az öltönyödnél. – korholta Kinga, de egyáltalán nem bántó szándékkal.
– Szeretek ott dolgozni. – szögezte le Péter. – Örülök, hogy meg tudtam venni ezt az öltönyt.
– Pont ezt mondom, nem akarsz előrébb jutni? – kérdezte Kinga, közben elindul a konyha felé, hogy engedjen magának egy pohár vizet. Otthon érezte magát Péteréknél.
A víz csurgását hallva Péter is úgy gondolta, neki is jólesne egy pohárral. Elindult ő is a konyha felé. Az ajtóban értek egymás mellé. Péter közelebb húzódott az ajtószárnyhoz, hogy utat engedjen Kingának, de közben nem vette észre, hogy a kigombolt zakó zsebe beleakadt a kilincsbe. Ahogy Kinga át ért az ajtón, azonnal folytatta útját Péter, de egy hangos reccsenés megállította.
– Most nézd meg, mit csináltál. – mordult Kingára, pedig már ott sem volt.
– Mi történt? – fordult vissza Kinga.
– Elszakadt a zsebe. – mutatott a lefittyedt vászondarabra Péter, és majdnem elsírta magát.
– Várj, megnézem. – lépett oda Kinga, segítőkészen.
– Hagyd, – szólt rá Péter. – már így is elég bajt okoztál.
Közben kiment a fejéből, hogy inni készült, leroskadt a hozzá legközelebb lévő étkezőasztalnál álló székre.
– Péter, – szólt rá Kinga határozottan. – Ezért féltem szóba hozni a dolgot, de ha haragszol magadra, ne velem veszekedj, tudod, hogy ott sem voltam, amikor elszakítottad a zsebed. Különben is, ha szólsz, hogy szomjas vagy neked is hoztam volna egy pohárral, és akkor nem kell eltülekedned mellettem a konyhába.
Péter az asztalon könyökölt, az arcát két kezével eltakarta. Alig hallhatóan szólt kezei közül.
– Ne haragudj, – fordult Kinga felé. Egyik kezével idegesen hátrasimította a haját. – nem akartalak téged hibáztatni, de rájöttem, hogy igazad van, és ez kiborított. – vonásai közben kezdtek kisimulni, már nyugodtan Kinga szemébe, mert nézni. – Tényleg, csak ülök a babérjaimon, és elhitetem magammal, hogy ezzel az öltönnyel mindent elértem, amit akartam. Rádöbbentem, közel sem tettem meg mindent, amit még középiskolában elhatároztam.
– Én nem haragszom, – simította meg Kinga is a haját. – te se haragudj, nem gondoltam, hogy ez ekkora traumát fog okozni benned. Ha megengeded, tényleg szeretném megnézni a zakódat, hogy mekkora bajt okoztam.
– Már megegyeztünk, hogy nem te okoztad, – fordította oda Kinga felé a szakadt zsebet.
– Felállnál? – kérte Kinga. – Úgy jobban meg tudom nézni.
Péter felállt, és közelebb ment a konyha ablakhoz, ahol több fény érte a vizsgálandó területet.
Kinga leguggolt mellé és egész közelről megvizsgálta. – Nem is olyan nagy a baj. – állapította meg boldogan. – Csak a cérna szakadt el a zsebnek semmi baja. Biztos elöregedett, már, ha hozol tűt meg cérnát, gyorsan meg tudom javítani.
– Hagyjad, nem vagy te szabó. – vette le magáról a zakót.
– Ha nem bízol a varró tudományomban, akkor menjünk el hozzánk, a szomszédban lakik Károly bácsi, ő valamikor úri szabó volt.
– Persze, valamikor, száz éve? – gúnyolódott Péter. – Ez egy Boss öltöny ezt csak olyan szabó javíthatja, aki ért az ilyen ruhákhoz. Megvan neki hozzá az a fajtat cérna, amivel eredetileg, ezeket megvarrják. Itt a környéken ilyen szabó nem hiszem, hogy lakik.
– Akkor is menjünk át hozzánk, – erősködött Kinga. – az interneten biztos találunk ilyen végzettséggel, és gyakorlattal rendelkező embert.
– Rendben, – állt kötélnek Péter. – csak előbb átöltözöm. A kerékpárra jó lesz a melegítő is.
Fél óra múlva, már Kinga szobájában, szorosan egymás mellett ülve figyelték a monitoron megjelenő címeket. Hamar megállapították, hogy a közelben nem találnak olyan szakembert, akit Péter elfogadott. A legközelebbi ilyen szakember a fővárosban volt. Attól nyugatabbra többet is találtak, és minél közelebbi volt a cím Bécshez, annál nagyobb számban fordultak elő egy-egy településen.
– Ez van legközelebb, – mutatott a pesti címre Péter. – itt a telefonszáma. – nyúlt a zsebébe a mobiljáért.
– Már fel is hívod? – kérdezet Kinga. – Hétvége van, nem érne rá hétfőn?
– Nem. – mondta határozottan Péter, és már nyomkodta is a gombokat.
– Hétfőn bemegyek, és szólok, hogy kiveszek egy hét szabadságot. Kedden, már Pesten is leszek. – közölte elhatározását Kingával.
– Minek kell ennyire sietni? Meg vár az a szabó. – próbálta lebeszélni Kinga, mert nem akarta, hogy elhamarkodottan döntsön.
– Csak a jövő héten ér rá. – válaszolta Péter. – Utána utazik Bécsbe, ott lesz valami sürgős munkája, és ha szerencséje van, az a munka legalább fél évre leköti. – világosította fel Kingát a telefonban hallottakról. – Tehát most kell mennem.
– Azt megmondta, hogy mennyibe fog kerülni? – kérdezte Kinga.
– Látatlanban nem mondott árat, – gondolkodott el Péter. – tehát úgy gondolom, nem lesz olcsó.
– Van rá pénzed?
– Van egy kis félre tett tartalékom, azt mind elviszem. Ha nem tudja megcsinálni egy nap alatt, akkor még szállásra is költenem kell.
– Nekem, csak egy hét múlva kell visszamennem a főiskolára, de ha szeretnéd, szívesen elkísérlek.
– Nem kell, – tiltakozott Péter. – meg tudom oldani egyedül is.
– Pedig én, már egész jól kiismerem magam Pesten, biztos, hogy tudnék segíteni. – erősködött Kinga.
– Ha szükségem lenne segítségre, – hárította el az ajánlatot Péter. – nyugodt lehetsz, hogy először téged kérlek. Haza kell mennem, hogy elkezdjek készülni az útra. – mondta, pedig tudta, hogy csak a hátizsákjába dob egy-két trikót, meg alsónadrágot, esetleg egy pólót. Nem úgy tervezte, hogy sokáig marad.
– Azért vigyázz magadra, – búcsúzott Kinga. – Pesten elég sok a bűnöző.
– Nem kell engem féltened. – próbált határozottnak mutatkozni Péter, pedig még soha nem járt a fővárosban.
2 hozzászólás
Kedves János!
Szóval még a cérna se mindegy! S ha Kinga bűnözőt sejt, akkor lesz is, attól tartok!
Azért kíváncsi lennék, hogy jutott eszedbe ez a téma, szóval ez az öltöny-dolog! Még mindig nagyon rejtélyes!
Gyorsan tegyed fel a részeket, mert nagyon fúrja az oldalam, mi lesz! 🙂
Szeretettel:
Ylen
Kedves Ylen
Dolgozom a folytatáson, látod a pünkösd alatt, elég sokat haladtam, de sajnos a kezem lassabb, mint az agyam. Gyors és gépíróra nincs pénzem, pedig azzal gyorsabban haladna.
Lesznek, még izgalmak, és fordulatok, érdmes lesz tovább olvasni.
Üdv: FJ.