Hatalmas tölgyfakorlátokat szőtt be a jog fekete pókja, ilyen volt a hely és ezer akta volt temetője azoknak az ügyeknek, amik a levéltárban nyugodtak. Mióta itt dolgoztam annyiféle zűrös eset foglalkoztatott, hogy haza sem volt időm menni. Egy második emeleti iroda pihenőjében aludtam egy kanapén. Zsörtölődő ügyfelek és síró vádlottak árnyas erdejében vadászott a nagy fekete pók és a hálójában tölgyfából voltak a polcok és aranyszegélyű papírmappákban az akták. Ezért lettem én magánnyomozó.. Nem bírtam ezt a folyamatosan lefelé száguldó nyaktilót. Mint egy lift ami sosem emelkedik és a szinteken várakozók sora végtelen. Arra gondoltam pár év után, hogy saját irodát nyitok valami nyugodt környéken. Azon a napfényes vasárnapon a park platánjain ugrált szemem egy pele után, és a friss tavasz annyira tiszta volt, hogy megundorodtam végleg a mocsoktól. Az irodát ott hagytam, hogy az igazság szolgálatába álljak, és belevessem magam a nagybetűs nyomozói életbe. Az ártatlan fejeknek többé nem szabad a porban gurulniuk. Semmilyen felületesség nem megengedett mostantól! Éljen Sherlock Holmes és Dr. Watson! Olyan leszek, mint ők, így döntöttem miközben a pele eltűnt egy ág mögött és mögöttem egy női hang szólalt meg:
-Mondja, Ön ugye ismeri ezt a parkot? -megfordultam és egy bájos világosan öltözött angyal állt előttem, napernyővel a kezében.
-Hölgyem, kérem mondja meg miben lehetek szolgálatára! -Fehér alakja közelebb lépett és ekkor, mintha megvakulnék, mert elragadó tiszta arca olyan volt mint a nap, a tavaszi gyönge nap, ezüst köntösben.
-Egy ideje itt járkálok, mert a minap a vőlegényemet ebben a parkban látták egy hölgy társaságában sétálni.. én tudtam erről, a hölgy a vőlegényem tanítványa, de azóta nem látták egyiküket sem. Tudja, hogy mekkora ez a park? Mert én csak két hete lakom itt és nem ismerem a várost…
-Hölgyem a legjobbhoz fordult, sajnos még nincs névjegykártyám, de szívesen felajánlom szolgálataimat.. Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Csirke Henry vagyok, magándetektív.