Egy Borús reggelen valami már nem olyan volt, mint azelőtt. Valami más lett, nem találtam a helyem. Magányosnak és bánatosnak éreztem magam, mintha űr lenne a lelkemben, s nem tudtam miért. Aztán leültem kedvesem mellé és láttam rajta, hogy ő is így érez. Egyetlen pillantásából tudtam mi okozta ezt a magányos érzést nekem, már nem szeret, ő is tudta… Mielőtt szólhatott volna megöleltem és ezt mondtam:
-Valahányszor felfedezni vélted egy -egy új tulajdonságomat: vagy közelebb kerültünk egymáshoz ,vagy eltávolodtunk, s aztán valami más miatt kerültünk közelebb. Mert mindig saját magaddal azonosítottál, s ha ellenállásba ütköztünk, ha rájöttél én valamiben más vagyok, megrémültél, s ellöktél magadtól. Aztán mikor már tudtad, hogy mégis egy irányba tartunk, megnyugodtál és újra közel engedtél magadhoz. S szép lassan feltártuk egymásnak valódi énünket, s megtaláltuk a másikban mindazt, ami bennünk nem volt meg.
Amikor azt hiszed, hogy megismertél engem, akkor rájössz, hogy az nem én vagyok. Hanem te magad, az a részed, amit bennem megtaláltál… És általam megismerted önmagad, s én tiszta tükörként, kíméletlenül eléd tártam végig, hogy te milyen is vagy valójában. S amikor azt hitted valami rosszat tettem, hogy megváltoztam, valójában te változtál és ezt láttad végig bennem.
Amikor belém szerettél, igazából megláttál valamit, ami hozzád akkor hasonlóvá tett ,és a tudatalattid vágyott arra, hogy végre megértő társra leljen. Ám az idő meggyötörte lelked és oly annyira más lettél ettől. Már nem az vagy, akiért megszerettél engem, akiért vonzódtál hozzám. Hirtelen arra ébredsz, hogy már idegen vagyok neked, és nem köt semmi hozzám. Nem érted mi történt és folyton gyötör a bűntudat, vissza akarod kapni azt a lobogó tüzet, ami nemrég majd felemésztette egész lényed, de hiába. Elmúlt, megszűnt, s én hiába maradtam az, aki egykor a világot jelentette számodra, már csak hasonlóságunk hamva tengődik lelked legmélyén. Most már, mivel rájöttél akarva- akaratlan, hogy nem értjük meg egymást, más szeme mutatja majd benned az összes változást…
1 hozzászólás
Nagyon jól elemzed a változó érzéseket. Bizony, úgy van ez a valóságban, ahogyan megmutattad. Sajnos. Azt hiszem, nem vagy egyedül, aki átélt hasonló érzésedket.
Örülök, hogy meglátogattam, és elolvastam rövid fejtegetésedet.