A túlzsúfolt város egyik lepukkant mellékutcájában lakott Feles Elek. Már saját maga is elfelejtette milyen névre anyakönyvezték még a múlt század elején, mert évtizedek óta, különböző hangsúlyokkal csak házmesternek szólították.
Amikor beköltözött a földszinti szoba-konyhás szolgálati lakásba, még nagy tisztelettel mondták, hiszen ő volt a tekintély, és információs hatalom a házban. Ő ügyelt a ház csendjére, rendjére, mert rendes házban elképzelhetetlen volt a randalírozás, éjszakai hangoskodás, másokat zavaró állattartás, engedély nélküli koldulás, házalás, és kintornázás. Ezekre egy fém tábla is figyelmeztette a betérőket a kapu alatt. Ha ő rászólt valamiért valamelyik lakóra, az nem győzött elnézést kérni, és máris igyekezett jóvátenni a hibáját, egy kis zsebbe csúsztatott borravalóval. Ő volt akkor a hatóságok szeme, és füle. Ő vezette a lakónyilvántartó könyvet, amiből mindenkiről minden kiderült. Ha valakinek változott a munkahelye, vagy családi állapota, és azt nem jelentette haladéktalanul, köteles volt feljelenteni a rendőrségen. Még egy határszéli utazáshoz is ki kellett kérni az ő hozzájárulását a lakóknak.
Haj, régi szép idők, amikor csak úgy csordogált a zsebébe a borravaló, meg az éjszaka hazaérkezőktől a kapupénz. Este tízkor bezárta a ház kapuját, és hajnali hatig – kapunyitásig – csak az jöhetett be, vagy mehetett ki, akinek ő kaput nyitott. Tudta is mindenkiről, hogy ki kivel mikor jött- és ment. A lakásajtók előtti szemetesekből, amiket naponta kiürített a kukákba, még azt is tudta ki milyen szappant használ, mit eszik, jó módú vagy szegény. Mint a névjegyek, úgy árulkodtak a szemetesek a lakókról. Ha valamilyen hatóságnak valami információ kellett valakiről, ő aztán mindenkiről mindet tudott.
A borravalócskák, kapupénzecskék jó életet biztosítottak neki, a sarki kocsmában a nevéhez méltón váltak felesekké, vagy a foglalkozásához méltón házmesterekké, ami három deci bor, és két deci szóda volt.
Aztán ez a szép kis bevételi forrás elapadt, kapukulcsot kaptak a lakók, mindenki úgy jöhetett-mehetett, hogy ő nem is tudott róla. Oda lett a pénz és a hatalom. Amikor társasházzá alakult a bérház, a lakók megvásárolták a lakásaikat, az ő lakása társasházi közös tulajdonba került, azóta aztán inkább ő fél a lakóktól, mint azok őtőle. Vannak olyan lelketlen emberek, mint az első emeleten a Kovácsék, akik nyíltan hangoztatják, hogy ki kellene őt dobni a lakásból, vagy azt, hogy itt lenne az ideje kipurcanni. Még mindig nem bocsátották meg neki, hogy az ÁVÓ elvitte a nagyapjukat, és többet nem látták. Tehet ő róla, hogy a nagypapa mindig egy vaskos dossziéval a hóna alatt mászkált? Valami papírokat hurcolászott, amit nem akart megmutatni. Ráadásul angolul káromkodott, amikor megtagadta, hogy ő belenézhessen a dossziéjába. Ilyeneket mondott, hogy sylli /ostoba/ violent /erőszakos/, dirty /koszos/. Gyanús volt, gyanús! Jelentenie kellett, hogy valószínűleg angol kém.
Mostanra már csak egy öröme maradt, minden vasárnap délután elmenni a szeretőjéhez, Dil Emmához, aki a barátja özvegye volt, de soha nem tudta meg, hogy ő tette özveggyé. Tetszett neki Emmácska, szép, nagydarab bögyös-faros nő volt virágkorában. Amikor látta, hogy szendén pislog felé, haladéktalanul jelentette is, hogy Dil Istvánt többször nyilas karszalagban látta. Azzal okosan nem dicsekedett, hogy rajta is volt ilyen karszalag. Mikor Emmácska megözvegyült, odajárt vigasztalni őt minden vasárnap délután. Az évek, évtizedek csak jöttek, mentek, de ő a minden vasárnap eljárt istápolni az özvegyet. Amikor Emmácska idővel más, jobb képű, módosabb férfiak után kezdett nézelődni, azzal kezdte kábítani, hogy hamarosan meghal az unokatestvére, és akkor rá óriási örökség vár majd. Szájtátva hallgatta az előadását a sok pénzről, ékszerekről, festményekről, amiknek perceken belül ő lesz a tulajdonosa. A szónoklatát mindig azzal a szófordulattal zárta, hogy alig várja azt, hogy az ő sok kincsét megoszthassa az ő kicsi kincsével. A hatás mindig ugyanaz volt, az asszony elbűvölten omlott a karjai közé.
Míg az óriási örökségre várva, vasárnap délutánonként, ezerszer átbeszélték a jövőbeli ragyogó életüket, Dil Emma lassacskán megöregedett, megcsúnyult, meggörnyedt, meglöttyedt.
Egy vasárnapon Feles Elek éppen hazafelé tartott a szeretőjétől, amikor egyre sötétebb lett az ég, nagy vihart jósló fellegek gyülekeztek a feje fölött. Befordult egy koszos mellékutcába, ahol eddig még nem járt, hogy lerövidítse az utat. Az utca inkább sikátor volt, nem oda nyíltak a házak kapui, ablakai, csak a házak hátsó frontjának időtől megfeketedett, hámló vakolatú, magas falai sorakoztak minkét oldalon. Ahogy a sikátor közepére ért, egy csapat ember közeledett felé, akiket nem látott befordulni a sarkon, de a házakból sem jöhettek ki. A csapat elején egy fiatal férfi jött, és amikor odaért hozzá, váratlanul, és keményen gyomron vágta. Fájdalmában felordított, de a vén házmesterben benne szakadt a következő kiáltás, mert felismerte a támadójában néhai barátját Dil Istvánt, majd megpillantotta mögötte néhai Kovácsot az első emeletről, a tömött dossziéjával a hóna alatt. Kétségbeesetten hebegett:
– Mit akarnak tőlem? Maguk már rég halottak…
– Te tettél minket halottá! – kiáltották az emberek vádlón feléje.
Ő pedig sorban rájuk ismert. Ott voltak mind, akiket nyilas suhancként a Dunába lőtt, fiatal nők, és férfiak, idősebb urak és asszonyok. Akiket házmesterként feljelentett, és főben járó bűnökkel megvádolt, mert nem adtak elég borravalót, vagy kapupénzt, vagy nem fizettek neki egy italt a kocsmában, vagy csak irigyelte őket valamiért. Ha ő nem lehet jómódú, tanult, jóképű, szerencsés, akkor azok se legyenek azok. Ha neki nem lehet szép felesége, aranyos gyerekei, szép otthona, autója, akkor nekik se legyen.
Ott voltak mind a virtusból, gonoszságból, irigységből elpusztított halott emberek, és egyre közeledtek felé. Megragadták és szellem kezükkel addig ütlegelték, amíg nem maradt belőle más, csak egy nedves folt az utca kövezetén, amit a lezúduló zápor elmosott.
21 hozzászólás
Kedves Judit!
Igaz, hogy fantasy a kategória, ám a kezdetén, a házmesterről leírt kép annyira hiteles, hogy olvasván szinte magam előtt látom a hajdani házmestert, aki kulcsait zörgetve, morcosan jött kaput nyitni legénykoromban , ha véletlenül túl-legénykedtem a zárórát. A vég bizonyára csak képzelet játéka, ám a többi lehet az is, meg nem is, hisz ki tudja mit rejthetnek a múltnak titkai. Tetszett! Szeretettel: István
Kedves István!
Az írókörben kaptuk a feladatot, hogy az alkotótársaink által leírt /Ki, mikor, hol, mit csinál, kivel, miért, hogyan/ válaszokból egy történetet írjuk. Mi mozaik novellának neveztük el az ebből született alkotásokat.
Nekem ezek a mások által írt feltételekkel kellett megírnom a történetemet:
A vén házmester
Minden vasárnap délután
Egy sötét mellékutcában
Halottakkal beszélget
A szeretőjével
Óriási örökséget várt
Szájtátva hallgatta az előadást
Így született ez a történet, amit két befejezéssel írtam meg, de az írókörben megszavazták, hogy ez a változat a sikerültebb, aminek a vége misztikus. 😉
/A másik változatban szívinfarktust kap a házmester, és a fájdalmakra hiszi azt, hogy az általa megölt emberek ütlegelik./
Jól látod, a házmester figurája valós, a műfaj történelmi fantsy, természetfeletti befejezéssel, ebben a változatban.
Örülök, hogy neked is tetszett. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Régen olvastam tőled, most érdeklődéssel olvasom az írásod valódiságát.
Remek a fordulat! A fantázia szülötte megérdemelten végzett vele!
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Ica!
Igen, azért választottam ezt a befejezést, mert olyan rongy ember volt, hogy így nyoma sem maradt a világban.
A nagy hatalmú házmesterhez még nekem is volt szerencsém gyerekkoromban, és fiatal felnőtt koromban. Valóban féltek tőle a lakók, az életüket tehetett tönkre, mint besúgója a rendőrségnek /előtte meg az éppen regnáló hatalomnak/.
Apám rokonai az osztrák határnál laktak egy kis faluban, a határsávban. Ahhoz, hogy az engedélyt megadják a belépéshez a határsávba nekünk, nem csak a munkahelytől, a szakszervezettől, a párttól /a párt tagoknak/ kellett ajánlás, hanem még a házmestertől is.
Judit
Kedves Judit!
Valóban ilyen fontos "hivatás" volt valaha a házmesterség? Elég félelmetesen hangzik.
Szóval ez az, amit megadott félmondatok megjelenítésével kellett összeállítani? Remekül megoldottad. A vége igen frappáns, ha a házmesterekről leírtak valósak, akkor pláne az.
Így kerek egész, nekem nagyon tetszik. 🙂
Ida
Kedves Ida!
Sokáig forgattam magamban a megadott mondatokat, amire összeállt bennem a történet. A másik befejezéssel írt történetnek a "Házmester csapás" címet adtam, mert valóban ők voltak a regnáló hatalomnak a városi ember nyakába ültetett csapásai, és a végén "lecsap" a házmesterre is a szívinfarktus a halottak képében.
Köszönöm az olvasást, és a dicséretet. Jó kis agytorna ez a feladvány az írónak, már csak az a kérdés, hogy az olvasónak tetsző dolgot tudott- e írni belőle…
Judit
Kedves Judit!
Nekem a történetben a névválasztások tetszettek. Feles Elek ez lehetne az összes házmester gyöjtőneve. A mi házunkban most is van házmester, természetesen az eredetinél korszerűbb feladatokkal, de még józanon nem láttam egyiket sem, pedig amióta itt lakom ő legylább a tizedik.
A misztikus befelyezés, nagyon jó, és nem zárja ki az infarktus lehetőségét. Azt, hogy eltünt, felfoghatjuk úgy, hogy a volt lakók nem szívesen emlékeznek rá.
Üdvözlettel: János
Kedves János!
A másik változat vége a következő volt:
"Egy vasárnapon Feles Elek éppen hazafelé tartott a szeretőjétől, amikor egyre sötétebb lett az ég, nagy vihart jósló fellegek gyülekeztek a feje fölött. Amikor befordult abba az utcába, ahol lakott már egészen besötétedett, mintha éjszaka lenne. Megpróbálta megszaporázni a lépteit, de valamiben elbotlott és nekitántorodott a házfalnak. Az ütődéstől éles fájdalom hasított a mellkasába, amitől lassan lecsúszott a fal mellett a töredezett járda koszos kövére.
Úgy hallotta, mintha kiabálna mellette valaki, de ő nem értette mit mond, mintha valamilyen idegen nyelven ordított volna. A sötétségből lassan alakok bontakoztak ki, akik szorosan körülvették. A hozzá legközelebb álló fiatal férfi váratlanul és keményen gyomron vágta. Fájdalmában felordított, de a vén házmesterben benne szakadt a következő kiáltás, mert felismerte a támadójában néhai barátját… /folyt./
Kedves János!
A másik változat vége a következő volt:
"Egy vasárnapon Feles Elek éppen hazafelé tartott a szeretőjétől, amikor egyre sötétebb lett az ég, nagy vihart jósló fellegek gyülekeztek a feje fölött. Amikor befordult abba az utcába, ahol lakott már egészen besötétedett, mintha éjszaka lenne. Megpróbálta megszaporázni a lépteit, de valamiben elbotlott és nekitántorodott a házfalnak. Az ütődéstől éles fájdalom hasított a mellkasába, amitől lassan lecsúszott a fal mellett a töredezett járda koszos kövére.
Úgy hallotta, mintha kiabálna mellette valaki, de ő nem értette mit mond, mintha valamilyen idegen nyelven ordított volna. A sötétségből lassan alakok bontakoztak ki, akik szorosan körülvették. A hozzá legközelebb álló fiatal férfi váratlanul és keményen gyomron vágta. Fájdalmában felordított, de a vén házmesterben benne szakadt a következő kiáltás, mert felismerte a támadójában néhai barátját… /folyt./
/folyt./
néhai barátját Dil Istvánt, majd megpillantotta mellette néhai Kovácsot az első emeletről, a tömött dossziéjával a hóna alatt. Kétségbeesetten hebegett:
– Mit akarnak tőlem? Maguk már rég halottak…
– Te tettél minket halottá! – rikácsolták a körülötte állók vádlón feléje.
Ő pedig sorban rájuk ismert. Ott volt minden egyes áldozata, akiket nyilas suhancként a Dunába lőtt, fiatal nők, és férfiak, idősebb urak és asszonyok. Akiket házmesterként feljelentett, és főben járó bűnökkel megvádolt, mert nem adtak elég borravalót, vagy kapupénzt, vagy nem fizettek neki egy italt a kocsmában, vagy csak irigyelte őket valamiért. Ha ő nem lehet jómódú, tanult, jóképű, szerencsés, akkor azok se legyenek azok. Ha neki nem lehet szép felesége, aranyos gyerekei, szép otthona, autója, akkor nekik se legyen.
/folyt./
/folyt./
Ott voltak mind a virtusból, gonoszságból, irigységből elpusztított halott emberek, akik sorban hozzáléptek, és szellem kezükkel, a karjait, a vállát, a mellkasát ütlegelték. Egész testét elborította a hideg veríték, és úgy érezte, hogy nem kap levegőt. Fel akart állni, de nem tudott, az ütések súlya alatt lehanyatlott a járdára. A vén házmester már nem hallotta a mentőautó szirénázását, a kiérkező rohamkocsi mentőorvosa csak a halál beálltát tudta megállapítani."
Ez nem annyira misztikus, hihetőbb verzió. Az írótársaim mégis úgy döntöttek, hogy az a változat a jobb, amit feltettem.
Köszönöm a véleményed.
Judit
Kedves Judit!
Ez a verzió is tetszett, szerintem mardhatott volna így is. Végül is a lényeg ugyan az, egy olyan ember aki senkit se szeretett, és őt senki se szerette, az így hal meg,a saját félelmeivel együtt!
Köszönöm, hogy megosztottad, velem, és ezáltal másokkal is ezt a befejezést.
Üdvözlettel: János
Kedves János!
Én ezt a lenti verziót jobbnak találtam, de alkotótársaim a fentit találták jobbnak.
Azt mondták, hogy a fantasy most nagyon divatos, ez a másik befejezés közelebb van a realitáshoz.
Köszönöm, hogy visszatértél, és ezt is elolvastad.
Judit
Kedves Judit!
Saját tapasztalatból nem tudom, de hallottam róla, hogy régen egy házmesternek milyen nagy hatalma volt, és szinte mindenkiről mindent tudott. Nagyon jól összeszedted egy rosszindulatú házmesternek a tulajdonságait, és a végén misztikusan, de jól elbántál vele. Gratulálok!
Szeretettel. Matild
Kedves Matild!
Jó, hogy eltűntek már a régi idők házmesterei. Ma inkább az elegáns házakban recepciósok vannak.
Már csak emlékezni lehet ezekre az időkre, amik – nagyon remélem – nem jönnek vissza soha többé.
Judit
Szerintem ez a másik befejezés jobb is, misztikusabb is. Így nem egy groteszk, szürreális dolog történik a végén, hanem rejtélyes kérdés marad, hogy a házmestert tényleg kísértetek támadták meg, vagy egyszerűen infarktust kapott, és a halállal szembenézve jutottak az eszébe az áldozatai.
Az pedig furcsa, hogy a "mai fiatalok" közül sokan már nem is tudják, hogy a házmester dolga nem csak annyi volt, hogy a lépcsőházat felmossa.
Kedves Bálint!
Ami a befejezéseket illeti: egyetértünk.
Ami a házmestereket illeti: abban is.
Köszönöm, hogy megírtad a véleményedet. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Az árnyak megjelenése mindkét változatban nekem már a halálról mesél. Már nincs itt, már egy másik valóságban kapja meg, amit megérdemelt. Mindegy, hogy csak a halódó elméje vetíti-e ki az alakokat, vagy ténylegesen a holtak szellemei jönnek el érte.
És itt éreztem azt, hogy a történetben megváltozik az idő folyása, felpörög, mint egy felgyorsított filmben, eltűnik a test, nedves folt, végül semmi.
Nagyon-nagyon tetszett! Élményt adtál vele!
Szeretettel:
Ylen
Kedves Ylen!
Köszönöm szépen a dicséretet. 🙂
Bizony, jó sokáig a "házmesterek országa" voltunk, reméljük nem jönnek vissza azok az idők, bár most is vannak olyan hangok, amik arra biztatnak, hogy figyeljük egymást.
Judit
Ez egy valódi, vérbeli besúgós házmester. Még van azért belőle néhány önkéntes, önkényes példány.
Egy pont az ország házában.
Köszönöm az olvasást, és azt, hogy megírtad a véleményedet.
Judit