Szívem versz még, vagy már megálltál, nem érzem, hogy dobognál? Fejem lüktetett, elmegy ez zakatolt benne, elhagy. Hosszú percekig nem tudtunk megszólalni, csak sírtunk. Felemelte a fejét rám nézett azokkal a mély tüzű szemekkel, és csendesen így szólt.
Elenica el kell mennem, el kell, hogy engedj mert úgy érzem eljött az én időm, hogy megvalósítsam az álmomat. Hidd el nekem, hogy vissza jövök hozzád, hogy mindig csak téged foglak szeretni, nő iránt sose fogom ezt érezni, csak irántad. Te mindig ott leszel a szívemben, mert csak érted érdemes élnem. Bármit is tartogat számunkra az élet, te mindig ott leszel az út végén. Hozzád fogok vissza jönni. De most kérlek Nica engedj el egy kis időre, mert mennem kell. Hidd el, hogy nekem is fáj, hogy ezt kell tőled kérnem, de most az álmaim máshova hívnak. De az összes görög Istenekre esküszöm, hogy egyszer vissza jövök hozzád.
Csak ültem az ágyon, mit mondhatnék neki, hogy ne menj el, mert akkor én abba belehalok, lehet, hogy maradna de akkor az milyen élet lenne mikor tudom, hogy a szíve máshova húzza? Meg akartam szólalni, de nem jött ki hang a számon, meg akartam ölelni, de nem mozdult a karom. Mit csinálsz velem Jorgos? Lassan kitéped a szívem, hogy magaddal vigyed? Állj meg szívem ne dobogj, mért vergődöl nem érzed, hogy nem kell? Hogy bírom ki, hogy lesz ezután?
Lassan eltűnt minden, hol volt most az Olimpos csúcsa, hogy eshettem ekkorát? Összertörten ültem, nem tudtam válaszolni, nem volt mit, hisz ő már eldöntötte. Álmaim összetört darabjai felett vergődve a kíntól, amit átéltem, azt hittem vége a világnak. Hogy lehet egy ekkora szerelemnek ilyen hirtelen vége? Olyan kicsinek éreztem magam, Jorgos nélkül nem akarok élni, nem akarom, hogy megint az élet legyen a győztes.
Annyira szeretlek, hogy érted még ezt az áldozatot is vállalom, bele halok a döntésedbe, hogy te tovább tudj lépni rátalálhass a számodra kijelölt útra.
Csak néztem az arcát, a lelkembe akartam vésni minden vonását, hisz számomra már csak ez marad. Feláldozom magam a döntésed előtt. Egy mesébe illő szerelem vége ez, hol az egyik fél felemelkedik, a másik eltemettetik.
Üres lett minden, a szívem, a lelkem a tudatom, eltűnt minden és én is eltűntem. Ez aki itt ül már nem én vagyok, ez már átváltozott egy másik nővé. Engem eltiportak, megsemmisítettek. Jorgos lassan felemelte a kezét az arcomhoz ért, nagyon érzékenyen megérintte, lehet finom csókot adott, benne volt az egész élete, benne volt minden amit már nem tudott szavakkal elmondani.
Könyörgőn rám nézett, mennem kell, Nica ne sírj mert akkor nem tudok elmenni. Ne nézz rám ilyen fájón, mert vissza jövök hozzád, bízzál bennem. Végtelen lassúsággal felállt és elindult az ajtó felé, onnan még egyszer vissza nézett rám és kiment.
Akkor szakadt meg a szívem, összetört az addigi életem. Porrá lett, sose érzett fájdalom lett úrrá rajtam, a fülemben még zakatolt a lépte, a hangját hallottam de őt már nem láttam. Éreztem, hogy lassan eltűnik a fény, kiürül a fejemben minden, nem érzem a szívem, hova tűnik minden, vége a létnek, már nem kell semmi, már nincs aki szeressen, és akit te szeress. Már nem érdekel, hogy mi lesz, mit tesznek veled. Sodródol az árral valahol csak partra vet, de ha nem akkor se érdekel. Bele fulladhatsz az se érdekel. Ki az kinek hiányoznál? Senkinek.Mit ér az életed? Semmit. Hova tűntél boldogság, hol van a szerelem, ha az nincs itt akit ölelnél, akit szeretnél, mit ér akkor az ígéret, ha egyedül kell tovább lépned, csak azt nem tudod, hogy merre?
És később is bármit tettem az életben, ez az érzés mindig velem maradt, itt volt velem, nem tudtam megszabadulni tőle. Állandó társam lett a további életemben, mintha ő váltotta volna fel Jorgost.
Tudom, hogy nem lenne szabad ennyire engedni a fájdalomnak, de képtelen voltam úrrá lenni rajta. Olyan fizikai és lelki gyötrődésben voltam, hogy minden mást kizártam az életemből. Kínlódtam mert kínlódni akartam. És még csak huszonhárom éves voltam. Más még csak ekkor kezdi az életét élni. Nekem pedig már mennyi minden volt a hátam mögött.
Válás… gyerek… ütlegek… szerelem… csalódás… veszteség.
Most hogyan tovább, mit tegyek, hogy éljem az életem, ha már nem akarok élni?
Pici fiam még jó hogy vagy nekem, így van akiért fel kell kelnem, valaki aki miatt tovább megy az élet. De csak látszat voltam jelen, fizikailag, az érzelem eltűnt, elment, elvitte magával Jorgos. Csak abba kapaszkodhatok, hogy vissza jön, hiszen megígérte. Ki kell várnom bármeddig is fog tartani. Tudok várni rá, mert megéri, csak ő az egyetlen férfi a világon akire érdemes várni.
Elkezdtem a Jorgos nélküli életet. Nagyon nehéz volt. Többször belebuktam, de mindig felálltam és újra kezdtem. Tudtam, hogy férfi még egyszer ilyen mély szerelmet nem válthat ki belőlem, mert Jorgost szeretni sose szűnt meg a szívem. Ott volt mindig akármit csináltam, bármit tettem, mindig jelen volt. Olyan intenzíven élt bennem, hogy hiányát sokszor alig tudtam elviselni.
Csak sodródtam az élettel, csak hánykolódtam, mint egy hajótörött, akit sodor a víz és nem talál szárazföldet. Kerestem magam, de olyan elveszett voltam, olyan egyedül az élet viharában, hogy éjszakánként Jorgoshoz imádkoztam, hogy találjon vissza hozzám.
De hiábavaló volt bármit tettem, Jorgos nem jött, nem adott hírt magáról.
1 hozzászólás
Az a gyanúm hogy Jorgos nem is tér vissza többet, sikerül karriert csinálnia ls az beszippantja…ő pedig nem keres módot arra, hogy találkozzon azzal akit szeretett…
Most elég hosszú idő után tetted fel a folytatást, de várom a következő részt.:)