Oly sok évvel ezelőtt apró
bölcsőben felragyogott a nap,
szellő szőtt rá selyemtakarót,
csíz dalolt, nem kellett kottalap!
Puha kezek dajkálták féltőn,
majd rózsasziromban fürdették,
gyökér sarjadt, nevelték értőn,
majd szárnyra kapott, hisz szerették.
Évek teltek, és sorra múltak,
vörösben izzott az erdő, s a
fákon a levelek csak hulltak…
túlcsordult fájó pillantása.
Ott ültek már a kopott padon,
orcáját ölükbe hajtotta.
Úgy, szállt sóhajuk, messze, nagyon,
selymes könnyeit rácsókolta.
Sok jót tetteivel köszönte,
vén kezüket aggódva fogta,
szívüket aranyban fürdette:
szeretlek titeket! – suttogta.
Patak partján árvácska virult,
reátok vágyott elhiheted.
Tiaráján az égbolt pirult,
s rigó zengte be a ligetet.
4 hozzászólás
Drágám, kedves Zsu!
Mondhatom, hogy Tőled, de másoktól is olvastam nagyon sok és szép
verseket, de ilyet nem találnék, azt biztosan tudom. Olyan csodás
mondatokba foglaltad, hogy az emberfia elámul tőle.
Csodásan szép versedhez szeretettel gratulálok:
Kata
Kedves Kata!
Köszönöm szépen kedves szavaid: Zsuzsa 🙂
Egyszeruen csodas ,ez az alkotasod.Oszinten,szivbol gratulalok,kivanok,minden elkepzelheto jot ,a minden napokhoz,hogy meg sok szep alkotasod szulethessen,napjaink es eljovendo olvasoink szamara is./SANKASZKA-Alejandro Beso Kiss Alexander Sandor*Con corazon desde bello Andalusia*Sincerely from beauty Costa del Sol*Szeretettel,a messzi mediteraniai tavoilbol,del Andaluziabol**2019*
Hálásan köszönöm: Zsuzsa