32. fejezet
– Üljünk le egy kis időre – kérte Barna – ennyi fekvés után, hamar elfáradok.
– Persze, semmi gond – indult Melinda egy pad felé – ne haragudj, hogy nekem nem jutott eszembe.
Leültek a közelben lévő padra. Minden hátsó gondolat nélkül Barna vékony combján pihentette kezét Melinda. Érezte a fáradtságtól remegő izmokat.
– Miért nem szóltál előbb – kérdezte Melinda.
– Erős akartam lenni – nézett Melinda kezére Barna – azt hittem el tudok menni kétszáz méterre. Nem is olyan régen ez meg sem kottyant volna.
– Azóta történt ez, az amaz – mondta Melinda viccesen.
– Sajnos igen.
Ültek egymás mellett egy darabig, amikor Melinda elővett a táskájából egy ásványvizes palackot. Barna felé nyújtva kérdezte.
– Kérsz egy kortyot, a folyadék sok mindenre jó.
– Igen, – mondta barna hálásan nézve Melindára – úgy érzem teljesen kiszáradtam, pedig mielőtt elindultunk megittam a maradék vizemet.
– Igyál, nyugodtan a kocsiban van még egy – nyugtatta Melinda – én sehova nem indulok el ásványvíz nélkül.
– Köszönöm, lassan indulhatunk – próbált felállni Barna.
– Maradj nyugodtan – húzta vissza Melinda – nem sietünk sehova.
– Károly bácsi vár minket – erősködött tovább Barna.
– Amikor elindultunk, felhívtam. Ő mondta, hogy ne siessünk, mer hosszú idő óta nem gyalogoltál ennyit. Lelkemre kötötte, hogy ne erőltesselek, mert ez neked még nagyon fárasztó, ennyi fekvés után.
– Nem gondoltam, hogy még erre is gondol.
– Vedd már észre, minden gondolata Te vagy, és az, hogy mi jó neked.
– Kezdem úgy érezni – nézett Barna Melinda szemébe – anyámat szeretné pótolni.
– Szerintem nem akarja pótolni – ölelte meg Barnát – csak helyettesíteni.
– Én meg helyettesítsem a fiát?
– Ha nem esne, nehezedre biztos örülne neki.
– Az, az érdekes, hogy egyre kevésbé esik nehezemre. Az a baj, hogy nem tudom elhinni, ami egyre nyilvánvalóbb, én is tartozhatok valakihez.
– Hozzám biztos – bújt hozzá Melinda.
– Ez a legegyszerűbb része – ölelte meg Barna.
– És Károly bácsi? – kérdezte Melinda.
– Akkor Ő lesz a nagyapám, ahogy valamikor mondtatd. Apámnak elképzelni sem tudom, anyámnak, meg főleg nem – nevetett Barna.
– Ebben megegyeztünk – állt fel Melinda – nem akarlak sürgetni, de most már mehetnénk.
– Induljunk – állt fel Barna, és nyúlt a sporttáskáért.
– Ezt majd én viszem – vette ki a kezéből Melinda – azért fáradsz el hamar, mert még ezt is cipeled.
– Nem is nehéz – értetlenkedett Barna.
– Nekem nem, de neked még igen.
Barna szó nélkül engedelmeskedett, közben az jutott eszébe, remélem, ezért még nem gondolják, hogy papucs vagyok.
– Ne félj, ezért még nem hiszik azt, minden szavamra ugrassz, látják rajtad, hogy még csak lábadozol.
Vállára kapta a táskát, másik kezével átkarolta Barna derekát, és határozott léptekkel elindultak a kijárat felé.
Ahogy a kocsihoz értek, Barna csodálkozó szemekkel nézett az autóra.
– Új kocsid van – kérdezte.
– Nem – mosolygott Melinda – elkértem apu Turánját, mert ez kényelmesebb, mint az én Polo-m. Ebben akár el is fekhetsz.
– Nekem a Polo is nagyon megfelelt volna.
Melinda a megjegyzést szó nélkül hagyta, kinyitotta az első ajtót, és segített Barnának elhelyezkedni.
– Jól ülsz – kérdezte.
– Jól, – nézett Melindára – erre a rövid útra nem mindegy – jegyezte meg kicsit csípősebben, mint kellett volna.
– Szeretnél kicsit kötözködni – kérdezte Melinda, még mindig mosolyogva – benne vagyok, de előre szólok, a mai jó hangulatomat nem tudod elrontani.
– Ne haragudj.
– Most mondtam, ma nem fogok rád haragudni – hajolt be az autóba, és egy cuppanós csókot nyomott Barna homlokára. Akkor mehetünk?
– Igen, és ígérem, ezután jó leszek – fogadkozott Barna.
További szó nélkül besorolt a forgalomba Melinda. Szeme sarkából Figyelte Barnát, aki úgy kapkodta a fejét mintha Ő vezetne. Melinda mosolygott magában, de nem szólt utasának. Egy két kanyar és forgalomirányító lámpa után, Barna a fejtámlára pihentette fejét, és becsukta a szemét. Rájött, hogy az autó irányítása jó kezekben van.
Bele sem tudott mélyedni gondolataiba, mikor Melinda megállt, és közölte.
– Megérkeztünk.
– Ez gyors volt – nézett körbe Barna.
– Remélem jól utaztál – nézett Melinda Barnára.
– Még egy kis idő, és elalszom – vallotta be Barna – olyan jól vezetsz, hogy ringatózó bölcsőben éreztem magam.
– Amikor megkaptam a jogosítványomat – kezdett mesélni Melinda – apu azt mondta, hogy rángatom az autót. Az utasom tengeri beteg lesz pár kilométer alatt. Addig nem engedett el egyedül a forgalomba, amíg nem érezte úgy, hogy el tudna aludni mellettem, ha én vezetek.
– Nagyon kedves és figyelmes apukád lehet.
– Igen – fogta meg Barna kezét Melinda – egyszer Te is ilyen apuka leszel.
– Engem csak az oktatóm tanított vezetni a kötelező harminc óra alatt. Azóta egyedül közlekedem, így nincs visszajelzésem a tudásomról.
– Legközelebb te vezetsz – mondta Melinda – én pedig értékelem.
– Megegyeztünk.
Beszélgetés közben Melinda megkerülte az autót, és kinyitotta az ajtót Barnának, majd meghajolt.
– Miniszter úr, legyen szíves kiszállni.
Hátrább lépve megjegyezte.
– Ne szokj hozzá, csak ma részesülsz ilyen kegyben. Holnaptól, csak egy fiú leszel a könyvtárból, és neked kell keresned a kegyeimet.
– Ha alkalmam nyílik, rá örömmel megteszem – szállt ki Barna a kocsiból – remélem lesz rá alkalom, hogy ezt a kegyet a saját tragacsommal nyújthatom neked.
– Lesz rá alkalom – mondta Melinda mosolyogva – de most nézz fel arra az erkélyre.
– Melyikre? – nézett fel Barna.
– Csak egy erkélyen integetnek.
Barna már a megfelelő irányba nézve viszonozta Károly bácsi integetését.
– Főzés mellett szerintem, most van az erkélyen tizedszer.
– Nagyon várt már minket? – kérdezte Barna kicsit csodálkozva.
– Két hónapja várja ezt a pillanatot – mondta Melinda, és megfogta Barna kezét – mehetünk? – kérdezte.
Elindultak a lépcsőház ajtaja felé. Lift nem volt, ezért a lépcsőkön mentek. Károly bácsi már nyitott ajtóval várta őket.
– Örülök, hogy itt vagytok – mondta, és megölelte Melindát.
– Remélem nem jöttünk nagyon korán – kérdezte Melinda.
– Nem tudtatok túl korán jönni – nézett rájuk Károly bácsi – reggel óta várlak benneteket. Ezt a napot pedig két hónapja várom, de végre eljött. Gyertek beljebb.
– Üdvözlöm, Károly bácsi – lépett előre Barna – ha nem zavarom, szeretnék beköltözni.
– Az űr bennem már évtizedes, ha betöltöd, én leszek a leg boldogabb – lépett előre Károly bácsi és nyújtotta a kezét.
Barna nem fogta meg a felkínált kezet, hanem szorosan átölelte Károly bácsit, és kiszakadt előle a rövid mondat.
– Haza értem.
– Tudom, hosszú volt az út – lépett hátrébb Károly bácsi – de Melindával mindent megteszünk, hogy tényleg így legyen.
Az előszobába lépve Barna körül nézett, és mélyet szippantott a levegőből, amiben a finom ebéd illatán kívül, a tisztaság szaga is benne volt. Kifújva a levegőt megállapította.
– Ez nem az a légkör, ami Kovács Pali bácsinál volt. Ott az állandó meleg szendvics égett sajtszaga keveredett a por szagával. Nem volt rossz ember, de utált szellőztetni, és takarítani.
– Ez az, ami miatt úgy éreztem – nézett körbe Károly bácsi saját előszobáján – azonnal fel kell mondanom azt az albérletet, még ha megharagszol, akkor is. Bevallom, neked, az első percben hányinger fogott el, ezért minél hamarabb kint akartam lenni abból a koszfészekből.
– Megértem. Ha otthon voltam, csak a szobámban tartózkodtam. Bevallom, nekem is minden alkalommal traumát okozott, amíg átmentem az előszobán.
– A Te szobád külön világ volt, abban a lakásban. Csak körül kellett néznem, és láttam, hogy rendszerető vagy, mint én, így biztos ki fogunk jönni.
– Melyik lesz az én szobám – váltott témát Barna.
– Ne siessük el, – mosolygott talányosan Károly bácsi – előbb nézz körül a lakás többi részében. Mint látod ez az előszoba – kezdte az „idegen vezetést” Károly bácsi – a táskát leteheted itt, amíg körbe járunk – szól Melindának. A kabátokat akasszátok az előszobafalra, hagytam nektek üres fogast. A cipős szekrényben találtok papucsokat, nem csak a tisztaság miatt, hanem mert úgy kényelmesebb, otthonosabb.
Amíg Barna és Melinda megszabadult a kabátoktól és cipőktől, addig Károly bácsi előre ment a konyhába, hogy gyorsan ellenőrizze, nincs-e valami teendő az ebéd körül.
– Majd erre gyertek tovább – szólt ki a fiataloknak.
Az ajtóhoz egyszerre értek, Barna előre engedte Melindát. Belépve mind a ketten megálltak, és innen néztek körbe a szép konyhán.
– Ez nagyon szép – szólalt meg elsőnek Barna.
Jobbra végig a fal mellett konyhapult, középen nagy ablakkal, ahonnan a besütő nap beragyogta a helyiséget. Az ablak két oldalán felső szekrények, a pult jobb oldalán kerámia főzőlap. Baloldalon kétlyukú mosogató, üresen. Alatta kisméretű mosogató gép.
Károly bácsi észrevette, hogy Barna a mosogatót nézi.
– Soha nem csinálok nagy rumlit főzés közben, ha valami mosogatni való keletkezik, azonnal elöblítem, és beteszem a mosogató gépbe. Ha megtelt, elindítok egy mosogatást.
Barna tovább fordította tekintetét. Az ajtó mellett embermagasságú hűtőszekrény, alul mélyhűtő résszel. Vele szembe a másik falnál külön álló szekrénybe beépítve, egy légkeveréses sütő. Megfelelő magasságban ahhoz, hogy ne kelljen hajlongani sütés közben.
– Minden nagyon jól ki van találva – állapította meg, Melindára nézve.
– Nekem is tetszik – bólintott Melinda.
A bejárattól balra étkező volt berendezve, sarok garnitúrával. Akkora méretű, hogy akár nyolc ember is kényelmesen elfért volna.
– Itt most minden rendben megy a maga útján – lépett eléjük Károly bácsi – menjünk, nézzük körül a többi helyiségben.
Visszamentek a bejárathoz, mert onnan az első ajtó volt a fürdőszoba. Belépve, tátva maradt a két fiatal szája. Tágas mennyezetig csempézett, káddal és zuhanyzóval is felszerelt szobában találták magukat. A mosdó fölött hatalmas tükör. Meg sem mertek mozdulni, nehogy összepiszkolják a csillogóan tiszta követ. Visszalépve az előszobába, a következő ajtót csak megnyitotta Károly bácsi. Ez a WC. De ilyet már biztos láttatok. Menjünk tovább a következő ajtóhoz, az, az én szobám.
– Hálószobához képest nagy és szépen berendezett – állapította meg Barna.
– A következő a közös nappalink – terelte tovább a fiatalokat.
Eddig ez volt a legnagyobb helyiség, nem mintha a többi kicsi lett volna. A tölgy színű parkettán világos perzsaszőnyeg. Az ajtóval szemben két nagy ablak között erkélyajtó biztosította a megfelelő fényt. Az ablakokkal szemben lévő falon az ajtótól „L” alakban mennyezetig érő könyvespolc takarta a falat. Világos bőr ülőgarnitúra biztosította a kényelmes olvasást. A könyves polccal át elemben lévő sarokban nagy-képernyős televízió, mellette, egy ember számára kényelmes, de nem túl nagy íróasztal, guruló székkel. Az asztal sarkán összecsukott laptop.
– Sok könyve van Károly bácsi – nézett körbe Barna.
– Szeretek olvasni, de a Te könyvtáradnak nyomába sem ér.
– Én megszállott vagyok – nevetett Barna.
– Ha körül néztetek, most jön a Te szobád Barna – indul az ajtó felé Károly bácsi – de ha megengeded egy rövid előkészület, mielőtt belépsz.
– Már nagyon izgatott vagyok – indult Barna Károly bácsi után – nem vártam ekkora felhajtás a beköltözésemkor.
– Ha vártál, ha nem, akkor is ezt kapod.
Közben már visszafelé jött a konyhából, egy tálcával a kezében. Három pezsgős pohár, és egy üveg félédes pezsgő volt rajta.
– Nem tudtam milyen pezsgőt vegyek a nagy eseményre, ezért a közép utat választottam, a fél édeset.
– Mivel nem szoktam pezsgőt inni – nézett Barna Melindára – nekem mindegy.
– Én sem sűrűn iszom, de szerintem a fél édes jó választás – fogta meg az üveget, hogy ne kelljen tovább egyensúlyozni a tálcán – ráadásul, ahogy nézem francia pezsgő.
– Barna, kérhetek valamit – lépett az ajtóhoz Károly bácsi.
– Igen.
– Csak a játék kedvéért, becsuknád a szemed? Melinda majd bevezet a szobába.
– Ha így tervezte, akkor becsukom. Nem akarom elrontani a játékot.
– Akkor csukhatod, én meg nyitom az ajtót.
Barna becsukta a szemét, és belekarolt Melindába. Együtt beléptek a meglepetés szobába. Melinda bevezette Barnát a szoba közepére, és kibontakozott karolásából.
– Most kinyithatod – szólt Károly bácsi.
Barna szép lassan nyitotta szét pilláit, és hosszú percekig, még pislogni is elfelejtett. Körbe fordult a szobában, de mielőtt befejezte volna már könnyek gyűltek a szemébe. Csillogó tekintetével megkereste Károly bácsit, oda lépett hozzá, és szorosan megölelte.
Csak annyit tudott kinyögni.
– Köszönöm.
– Használd egészséggel – mondta Károly bácsi és megveregette Barna hátát – így szokták mondani, ugye?
Barna befejezve az ölelést ismét körbe nézett a szobán.
– Ha nem hiányozna a főzősarok, és nem tudnám, merre hozott Melinda azt hinném, ez a régi szobám.
– Igyekeztem annak megfelelően berendezni – lépett az íróasztalra letett tálcához Károly bácsi.
– Már értem miért kellett ennyit dolgozni rajta. Csak annyi eltérést látok, hogy nincs az íróasztalomon a kedvenc könyvem, de azon könnyen segítek.
Kiment a szobájából – mert már ez volt a neve – a sporttáskából elővette a Móricz Zsigmond kötetet és behozta a szobába.
– 134. oldalon nyisd ki – tanácsolta Károly bácsi.
– Miért – nézett Barna csodálkozva.
– Úgy hagytad az asztalon, mikor utoljára elmentél otthonról – mondta Károly bácsi – akkor lesz teljes a kép.
Mind a három pohárba töltött a pezsgőből, és kiosztotta a jelen lévők között.
– Most itt az alkalom, hogy megigyuk a pertut – jelentette ki Károly bácsi – elsősorban veled Barna, de az, az igazság, még Melindával sem ittam meg.
– Károly bácsi – fogta meg a poharat Barna – nagy megtiszteltetés ez számomra. Eddig is tegeztél – mondta ki nehezen a tegezéssel fogalmazott mondatot – de ne haragudj, ha néha a tiszteletet nem tudom másképp kifejezni, akkor magázni foglak.
– Rád, soha nem fogok haragudni – jelentette ki Károly bácsi határozottan.
– Ne tegyél könnyelmű kijelentéseket – koccintotta poharát először Károly bácsiéhoz, utána Melindáéhoz – de két hónapi ismeretség után, aminek a zömét alva töltöttem, nem ismerheted minden rigolyámat.
– Fiam – kezdte Károly bácsi, de rögtön megijedt – akarom mondani, Barna – az ember a fiának nagyon sok mindent elnéz, és a hibáit könnyen megbocsátja.
– Szólíts nyugodtan fiamnak – lépett oda Károly bácsihoz Barna – a fiad lehet, hogy nem vagyok, nem is leszek, de fogadott unokád szívesen lennék – karolta át fél kézzel Károly bácsit – de igyuk meg a pezsgőt, mert megmelegszik a kezünkben.
– Egészségetekre – emelte magasra poharát Károly bácsi.
Koccintott Barnával utána Melindával is.
– Most, már hivatalosan is tegezhetlek – örvendezett Melinda.
– Gyerekek, mennem kell megnézni az ebédet – tette le poharát Károly bácsi.
– Szólj, ha mehetünk – szólt utána Melinda.
– Addig mi kipróbáljuk a szobámat – viccelődött Barna.
– Azt csináltok, ami jólesik – nyugtatta őket Károly bácsi – de ha szólok, akkor ebéd.
– Megétettük – szólt Barna ellenállást nem tanúsítva.
– Hogy tetszik az új otthonom – nézett büszkén körbe Barna.
Derekánál átölelve felkapta Melindát, és körbe forgott vele.
– Rengeteg könyved van – mutatott a polcokra Melinda – Károly bácsi említette, hogy sok van, de ez meglepett, ennyit még nem láttam egy lakásban.
– Azt nem tudom, hogy ez rengetegnek számít-e – lépett a szoba közepére Barna – utoljára nagyjából nyolcszáz kötetet számoltam – büszkélkedett – de abból legalább százat el fogok adni, mert olyanok, amik nem valók egy komoly könyvgyűjteménybe.
Az ablak alatt álló íróasztal, és a mellette lévő heverő, által elfoglalt falrész kivételével, mindenütt könyv, és könyv. Barna odament a polchoz, és szeretettel végigsimította az egyiket. Rövid időre bele feledkezett a könyvek tanulmányozásába, mintha csak most szembesülne vele, hogy valóban milyen sok.
– Nézd, – szólt Melindának – írók szerint betűrendbe rakta fel a polcokra. Már értem miért tartott ennyi ideig a szoba berendezése.
– Gyerekek – hallották Károly bácsi hangját – ebéd.
– Megyünk – kiáltottak egyszerre.