– Jó napot szomszéd!
Képzelje, elérkezett a munkaalapú társadalom. Igen, ide. Most szállt le a buszról. Azért elgondolkodtat, hogy akkor eddig mi volt a társadalmunk alapja? Én naiv. Eddig azt hittem, mindenfajta társadalom alapja a munka. Ez persze igaz is, de államonként, illetve, országonként másképp értelmezik. Egyes helyeken nagyra értékelik a termelőmunkát, de ugyanilyen szinten elismerésre méltatják az ezt kiszolgáló munkaköröket is. Nem csak az effektív munkának van értéke. Mindent a megfelelő szinten értékelnek, kezelnek. Azért azt mindenki tudja, hogy a kenyeret nem hivatalos papírból hajtogatják. Most még.
Vannak azonban országok, ahol mi van helyette? Például, aki harminc éve gyári munkás, annak kell viselnie a legtöbb terhet. Na, ja. Kénytelen bevinni a gyárba a kávét meg az elemózsiát, mert a büfé k.rva drága. A saját kezűleg töltött cigit is. Hogyne! Majd vesz a büfében marbórót, mi? Nem értem, miért kell általánosítani? Nem minden kávbój visel szarvasmarhabőr csizmát. Van, aki egyben hordja ezt a bőrt magán. A felsőbb iskolákban biztosan külön tanítják, hogy aki kék ruhában jön velük szembe, az vagy ostoba, vagy még növésben van.
Lassan olyan felfogás ver gyökeret az emberek gondolkodásmódjában, hogy az dolgozik termelőmunkában, aki hülye volt ahhoz, hogy tanuljon. Megjegyzem, számomra érthetetlen akkor, hogyan képes a vezérigazgató, esetleg a menáger megvenni a tanulatlan munkás által elkészített terméket? És ha éppen élelmiszerről van szó, meg is eszi? Képes rá? Egészségére! Szóval, a közös teherviselés alapú társadalom jobban tetszene nekem. A közmondás az tartja, azt a lovat ütik, amelyik húz. Az alattunk lakót is azért üti a neje, mert nagyot húz. Időnként a pálinkás üvegből. Saját főzésű, hiszen szabad, de azért nem árt, ha ért is valaki ahhoz, amit csinál. Tudom, vannak olyan helyek, ahol ez nem feltétel, de hát nem én csináltam mindenkit.
Engem nem érdekelt soha, mennyi pénzt keres a munkatársam, a főnököm, esetleg a szemben lakó vállalkozó, mert mindig megéltem a fizetésemből. Most sem érdekel. Inkább azt nem értem, miért tűnik számomra úgy, hogy a gazdasági válságot csak bizonyos rétegek érzik meg? Illetve, a környezetemben élőknek csak egy része? Képzelje, éppen azok nem érzik, akik szinte egésznap otthon vannak. Tényleg lehet valami ebben az úvé sugárzásban.
Nézelődtem az utcán séta közben. Gazdasági válság van? Akkor mi ez a sok autó az úton? Közlekedési lámpa nélküli gyalogátkelőhelyen kizárólag akkor jut át az ember, ha rúdugró. Esetleg született majom. Az autósok meg panaszkodnak a magas üzemanyagárakra. Szerintem, nem magas. Majd akkor lesz az, ha egy havi benzinfogyasztás árából meg lehet venni egy másik autót. Igaza van! Jó ötlet! Az autókat kell olcsóbban adni, nem a benzint emelni.
Lakik itt a házban egy kicsi sárga bőrű ember. Nem találkozott még vele? Igaz, maga egésznap dolgozik. Szóval, a múltkor azt mondta nekem, hogy az egyik legrosszabb érzés, ha az ember azt gondolja, hiába dolgozik becsületesen, hiába fizeti be azt a sok horribilis adót, hiába tartja be az összes törvényt, mégis jobb volna bárhol, mint a saját hazájában.
Azt hiszem, a kesergésből ennyi elég is. Legfőképp azért, mert én életvidám, optimista ember vagyok. Erről jut eszembe, magának olyan megsavanyodott arca van. Nem tartom fel? Hová megy? Megint dolgozni? Délutános? Akkor menjen csak. Amíg maga dolgozik, addig én fogyasztok. Dehogy edzőteremben! Az egészséges ember nem azért eszik, hogy utána meg leadja, amit felszedett.
A viszontlátásra!
10 hozzászólás
Ez kemény volt. Az a jó benne, hogy azért meg is nevettetett. Különben hogyan is tudnánk elviselni ezt az egészet?:)
Üdv: Klári
Kedves Klári!
Azt hiszem, a kisöreget el kell küldenem egy továbbképzésre, mert az utóbbi időben egyre fanyarabb a humora.
Köszönöm szépen!
Artúr!
Az ilyen dolgokról nehéz vidám dolgot kihozni. Én most nem tudtam ellazulni és nevetni, talán a tartalom volt túl nehéz számomra. (benne élek) Ez legyen az én hibám.
szeretettel-panka
Szia Panka!
Én is belülről írom.
Köszönöm szépen! Sajnálom, hogy most nem sikerült megnevettetni téged.
Hapsi bácsi mindig megmondja a magáét. Ha nem lenne, ki kéne találni. 🙂 És milyen igaza van! Főleg az utolsó előtti mondattal értek nagyon egyet. 🙂
Üdv: Tibor
Szia Tibor!
Köszönöm megtisztelő soraidat! Igyekszem megőrizni a kisöreg aktualitását, bár szívesebben írnék ennél kisebb problémákról. Jó volna humorosabb mondatokat adni Hapsi-bácsi szájába.
Üdv.: Artúr
Kedves Artúr!
Hapsi bácsi sajnos nem írói válságban van, hanem " alkotói válságban", mert bármennyit "alkot" /dolgozik/, az mind kevés – állítólag – azoknak, akik nem is ismerik, hogy milyen az, ha valaki dolgozik. /Pld. egy multi cégnél/
Biztosan bennem van a hiba, de már csak egy sóhajra futja, ha a mai magyar gazdasági helyzettel kapcsolatos szatírát olvasok… Pedig úgy szeretnék mosolyogni, vigyorogni, hahotázni!!!
Judit
Szia Judit!
Köszönöm a véleményedet! Majd keresek valami vidámabb témát. Tegnap itt láttam valahol az alsó polcon.
🙂
Brúnóka, savanykás mosolyra húzódott a szám, de talán azért van így, mert Hapsink is mintha morcosabb lenne, mint máskor 🙂 Nehéz a savanyú igazságot úgy leírni, hogy szórakoztató legyen, de Neked azért jól megy, ez is.
Ölelés:
Hanga.
Köszönöm művésznő a savanykás mosolyod!
Ígérem, legközelebb felszabadultabb kacagást váltok ki az írásommal.
🙂