Jutka felállt a lépcsőről, és szabályosan beleugrott messziről a nénje ölébe.
Ha nincsen mögöttük a kovácsoltvas korlát, ami körül vette a kis teraszt, biztosan hanyatt esett volna székestől Ila, de így csak felnyögött a meglepetéstől:
– Mi a jó fenét csinálsz te meg?! Engedj már! Pont jókor jön rád a bolondóra! Anyám mindjárt odaadja a Mimózának a levelet, és az meg széttépi.
– Áááá, nem fogja. Nem bántja sem a Mamuskát, sem a levelet. Szereti a Mamuskát.
– Honnan veszel ilyen sületlenséget? A bolond emberek nem szeretnek senkit, mert nincsen eszük hozzá! Meg aztán miért is szeretné Anyámat?
Jutka nem válaszolt a kérdésre, mert megígérte Mamuskának, hogy senkinek nem árulja el, hogy a köténye alatt eldugva szokta felvinni a papírzacskót, amibe Mamuska egy szelet kenyeret, almát, vagy más gyümölcsöt, ételt tesz. A kifogyóban lévő lekvárokról, mézekről, amiket beletesz a zacskóba, azt szokta mondani, hogy ő megette, amikor a Mariska keresi. Ugyanezt állítja egy kis darab szalonnáról, vagy egy szelet húsról, kis darab vajról.
Jutka úgy tesz olyankor, mintha csak a lépcsőn rohangálna, aztán a körfolyosónak a kapu fölötti részen lévő, épített díszkorlátja takarásában eloson Mimóza küszöbéig, ott leteszi a zacskót, majd mint egy kisegér, megkapargatja az ajtót. Aztán amilyen gyorsan csak bír, leszalad az udvarra, mert azért egy kicsit fél az asszonytól.
Úgy kezdődött ez a dolog, hogy egyszer, amikor a Mimóza homokért jött a konyha ablakuk alá, Mamuska kint álldogált, nézelődött a picike teraszon. Kora tavasz volt, és a homok még össze volt fagyva kicsit.
Mamuska bement a konyhába, kihozta a megkezdett VIM-et, és lenyújtotta az asszonynak, aki hiába kapirgálta a fagyott homokot.
Mimóza bizalmatlanul pislogott Mamuskára, nem merte elvenni a súrolószer dobozát.
Mamuska letette a terasz legszélére, ahonnan lentről könnyen el lehetett érni, és bement a lakásba. Tíz perc múlva visszament a teraszra, és Mimóza már a VIM-mel súrolta a lábosát.
Amikor meglátta Mamuskát, picit felemelte a súrolásból a fejét, és egy aprót biccentett felé.
Azóta már sok minden Mimózához került, régi zoknik szépen megstoppolva, használaton kívüli pléd, párna, pohár, tányér, evőeszköz, szappan, kicsi zacskó por sampon.
Néha Mamuska beszél hozzá, üdvözli, ha régen látta, de Mimóza nem válaszol, néha biccent a fejével, vagy nemet int, máskor legyint egyet. A hangját csakis átkozódásra használja. Mintha a jó szavak kifogytak volna belőle, csak a goromba szavak maradtak meg benne.
– Nézd! Már jön is vissza! Nála van a levél is… – állt fel Ila öléből a kislány. Ila nem tudta türtőztetni magát:
– Minek vitte oda Anyám annak a bolond nőnek a levelet?! – kezdte rá jó hangosan.
– Halkan, nehogy meghallja, ne haragítsd meg! – szólt a menyére Mamuska. – Most vállalta el, hogy lefordítja.
Ila csak hápogott:
– Miért tud németül? Honnan veszi ezt Anyám?
– Megkérdeztem, és bólintott. Mutatta a kezével, hogy ceruzát kér. Adj egy ceruzát! Hegyes legyen, mert mire ezt mind lefordítja, elkopik a hegye.
– Honnan veszi Anyám, hogy ceruzát kér? – kíváncsiskodott Mariska.
– Úgy csinált a kezével, mintha írna – válaszolta nyugodtan Mamuska.
– Úgy csinált, úgy csinált – dohogott Ila, de azért ment a ceruzáért. – Papírt is adjak? – kérdezte.
– Nem kell, a levélre fogja ráírni a fordítást.
– Ezt meg honnan veszi?
– Rámutatott a levélre, és úgy tett, mint aki ír.
Ila kihozta a ceruzát, meg egy fekete kis zseblámpát is.
– Tessék, ennél tud írni abban a sötét lyukban. Nem szeretném, ha az udvar közepén fordítaná le, miközben a házmesterné meg a fél ház őt lesi, hogy mit csinál. Megtarthatja a lámpát is meg a ceruzát is, én többet úgysem nyúlok ahhoz, amit megfogott.
– Jól van, majd megmondom neki – bólintott Mamuska, azzal elindult a lépcsőház felé. Pár pillanatra eltűnt, majd visszajött az udvarra, és menet közben halkan mondott valamit Mimózának. Az megfogta a lábosát, és eltűnt a lépcsőházban. Ila rosszul volt az izgalomtól, fulladni kezdett.
– Mit csinált Anyám a levéllel? – kérdezte fuldokolva, majd hosszadalmas köhögésbe kezdett.
– Letettem mindent a lépcsőre. Nem fogad el semmit, amit a kezébe adnak. Csak így lehet bármit odaadni neki.
Ila nem válaszolt semmit, csak hosszadalmasan köhögött. Mariska jegyezte meg:
– De jól ismeri a szokásait Anyám.
Mamuska úgy tett, mintha nem hallaná, aztán amikor Mariska bement, Ilának egy pohár vízért, halkan odasúgta Jutkának:
– Menjél kislányom, játsszál a lépcsőházban. Ha kiteszi a levelet az ajtaja elé, hozd le. Ha a lámpát és a ceruzát is kiteszi, azokat hagyd az ajtaja előtt, de akkor kapargasd meg egy kicsit az ajtaját, nehogy más találja meg, és vigye el.
Jutka fontossága teljes tudatában felvonult a labdájával a lépcsőházba, az első emeletre, és a falon labdaiskolázni kezdett. Csak úgy visszhangzottak a döndülések a lépcsőházban, ahogyan a labda újra meg újra a falnak csapódott. Már húsz labdaiskolát lejátszott, az egész ház őt szidta, mindenki kergette kifelé a labdájával a lépcsőházból az udvarra, a keze is megfájdult már a labdázástól, lassan besötétedett, de Mimóza ajtaja zárva maradt. Nem tette ki a levelet.
Folyt. Köv.
11 hozzászólás
Szia Judit! Jó jellemrajzok! És a ház, a gang, a körülmények leírása is tökéletes. Szinte ott vagyok én is a lépcsőházban Jutkával, s várom labdázás közben, kiteszi-e a levelet Mimóza végre, vagy sem?
Nem tette, ebben a részben. Na, megöl a kíváncsiság és az ideg. Mi lesz? Mit tudunk meg?
Várom a folytatást! Érdekes, jó történet! Üdv: én
Szia Laci!
Örülök, hogy tetszik a történet! 🙂
Mindjárt felteszem a következő részt, hogy meg ne öljön az ideg 😉 úgyis lemaradtam egy nappal a múltkori feltöltésénél, mert nem engedett a számítógépem belépni az oldalra.
Már a kütyük parancsolnak nekünk, nem mi a kütyüknek!
Judit
Kedves Judit!
Nagyon izgalmas lett…és éppen akkor jött a folyt.
Ez a rész is csoda jó,tele feszültséggel…különösen
Ila képtelen felfogni,hogy Mimózához került a titok…
Félt,hogy szétszaggassa!
Iazán nagyon dicséretes Mamusaka jótékonysága
Mimóza iránt!
N
Kedves Tengerész!
Izgalomra lesz még bőven ok, amint az egyik probléma megoldódik, elsimul, már jön is a következő!
/Mint az életben, általában./
Judit
elszállt
Nagyon várom én is a folytatást!
Ezt a részt kellett ídéznem,mert annyir illö
Ilához:"Megtarthatja a lámpát is meg a ceruzát is,
én többet úgysem nyúlok ahhoz, amit megfogott"
Elismeréssel gratulálok,remek írásodra:sailor
Szép napot!
Szia!
Nagyon jó ez a rész is. Vajon Mimóza segít? -ez még mindig nyitott kérdés. Jutka hiába dübögött a labdájával, Mimóza nem reagált. Kíváncsi vagyok a folytatásra! Üdv hundido
Kedves Katalin!
Mint a történetből kiderült Mimózának is van baja elég. Egy szerencsétlen sorsú asszony, egy kicsit kifordulva az esze a helyéről, az őt ért sok megpróbáltatástól /amiket talán épp ésszel nem is lehetett elviselni/.
Jogos a kétely, hogy tud-e, akar-e segíteni.
Judit
Kedves Judit!
Még mindig nem sikerült megfejteni a levél titkát? Különös jelenség Mimóza a történetben, de biztos vagyok benne, hogy segíteni fog, csak meg kell találni a hozzá vezető utat. Megyek is tovább, hajt a kíváncsiság. 🙂
Ida
Kedves Ida!
Akkoriban, amikor a történet játszódik, még sok "különös jelenség" élt /nyomorgott/ Budapesten.
Mimóza csak egy volt közülük.
Jellegzetes figurái voltak annak a világnak a régi módi ruháikban, kalapjaikban /sok kalapon még kis fátyol is volt/, kesztyűikben, cipőikben járó kopottas nénikék, akik a cukrászdákban ültek az ötven filléres szimpla kávé mellett órákig beszélgetve. Még nevük is volt a pesti köznyelvben, ha "kávé nénikékről" volt szó, mindenki rájuk gondolt.
Judit
Kicsit lemaradtak kedves Judit 🙂
Remek történet, igyekszem a következő részhez.
Szeretettel Zsu
Kedves Zsu!
Most láttam csak, hogy ide is írtál hozzászólást. 🙂
Köszönöm szépen a figyelmedet, remélem jól fogsz szórakozni a történeten. 😉
Arról a korról lehetne egy rémdrámát is írni /ezt már megtették mások/, én egy "hétköznapi történetet" írtam, annak a kornak a jellemzői figuráival, történéseivel.
Judit