Kallódó értékeink

Gondolatokkal tele fejem, ahogy megyek az utcán. Egy borozó mellett haladok el.
Az ajtó mellett egy ember. Talán álmos, azért pihent le közvetlen a bejárat mellé. Kezében üveg, szájához emeli és kortyint belőle. Most látom, hogy csak hányni jár belé a lélekmelegítő. Közben azt motyogja
-Én a bort tisztán szeretem, a sört pedig piszkosul.
Gondolataimat elvetem és hozzá fordulok.
-Mikor iszik és mit?
-Ha bánatom van, rövidet, ha örömöm van, bort, ha szomjas -vagyok sört. -jött a válasz
– És vizet? – kérdem kajánul.
– Ha nincs pénzem.
Tovább kérdezem
– Nem fél az alkoholmérgezéstől?
-Nem iszom mérgezett alkoholt. Inkább igyál te is. Az alkohol is oltja a szomjat.
Kedvet kaptam.
– Na jó bemegyek.
Belépek és körbe nézek. Szimpatikus helynek látszik. Odalépek a pulthoz
– Egy alkoholmentes sört kérnék.
Na ez volt az a pillanat, amikor valaki jetit lát. Az asztalnál ülők is elhallgattak. A pult másik oldalán lévő szimpatikus hölgy visszakérdezett.
– Kocsmában?!
-Miért tud valami mást ajánlani?
– A szomszéd főzelékbüfét.
– Jó. akkor lesz két sör, a másik az alkalmi ismerősömnek, itt a bejáratnál.
– Ja, a Józsi, neki mindegy, hogy mi.
Míg várok, nézem a lányt. Szolid, de ugyanakkor vad. Szép arcú, fekete, vállig érő haj, ápolt kéz. Ettől eltérő a stílusa. Tüskés, de lehet, hogy én vagyok érzékeny.
El is ment a kedvem az egésztől. Odaadom Józsinak, és húznék tovább. Van elég gondom, nem hiányzik másé.
– Te.
– Én?
– Mit keresel itt. Csóró vagyok, de nem züllött – mondta – Miért vagy itt? Máshol nincs szükség rád?
– Talán nem annyira.
– Hogy az isten ne rogyassza rád az eget! Fuss még egy kört, és érezd át az otthoni varázslat édes homályát. Neked nem velem kéne beszélgetned.
Hirtelen ért ez a kinyilatkoztatás. Olyan soknak érzem saját gondjaimat. Keresem a megoldást. Miért van, hogy én nem tudom dolgaimat rendbe szedni, egy alkoholos állapotú ember meg tudja az egyik járható utat? Hirtelen témát váltok
– Hisz istenben?
– Minek? Nem ad biztos tippet. Saját életemhez nekem kell húzni lapot. Nézz rám. Mit látsz? Egy züllött egyént. Megjegyzem két diplomást. Hosszú utat kellett megtennem, míg idáig jutottam. Neked mi a végzettséged?
– Nyomdász.
– Na, akkor Te soká fogsz eljutni az én szintemre. Szomjazom, tehát iszom. – kortyolt, és megpróbált felállni.
Sikerült neki. Rögtön éreztem, hogy alig áll a lábamon
– Amikor kétségbe vagyok esve, mindig van egy egység. Úgy értem, hogy egy vendéglátó ipari egység. Na, hozz egy stampedli papramorgót.
-Mit?
– Egy páleszt.
Miután látta, hogy még mindig nem értem, legyintő kézmozdulattal megint megszólalt.
– Egy fél cseresznyét.
– Az még létezik?
– Nem, de hozzad.
– Megyek. –
Az ajtó felé néztem, de utolért egy hang.
– Mi vagy Te? Egy riporter? A választ majd a pia után.
– Jó hozom.
Mentem, mert eszembe jutott a pultos lány. Beléptem, de egy vidám fiatalember szegezte nekem a kérdést
– Mi lenne a kívánsága?
Megmondtam neki, bár agyam rejtett zugában a műszakváltás sötét értelme rajzolódott ki. Míg ezen agyaltam, a kikért alkohol rám eső részét azonnal lenyeltem. A másik poharat megfogtam és vittem ki Józsinak.
Már várt. Szemével követte minden mozdulatom. Minden hátsó gondolat nélkül megkérdem:
– Csak barátilag stírölsz engem?
Felnevetett.
– Én a tiszta szerelmet szeretem.Továbbra is azt figyelem, hogy Te hogy kerülsz ide? Válaszolj őszintén, tudom, hogy csak a fele igaz. Bár, tudom, hogy a negyedét mondod el.
– Nagyon ráéreztél. Jánusz-arcot láthatod rajtam.
– Nekem inkább deszperádó. Tettesd magad álomlénnyé és éld a világod.
Már folytatni akartam, mikor egy oldal lépcsőn megjelent álmaim hölgye. Bent láttam, de most közeledett felém. Már majdnem elért hozzám, mikor Józsi felé fordult és azt mondta:
– Szervusz apa, majd holnap találkozunk.
Arcomon a meglepetés többszörösen lerakódott. Mire felocsúdtam, a lány eltűnt. Józsi felé fordultam. A pia tompította agyam, szólni nem tudtam. Józsi beszélt helyettem:
– Szerelem nélkül nincs szeretet, de a szeretet nem hoz igazi szerelmet.
Megszólaltam.
– Ember miről beszélsz? Nem értelek.
– A meg nemértés hozza az igazi megértést! Ha igazán értesz valakit, nem kell megértened, hogy mi az, amit érteni kell.
Arcomra kiütközött a meglepődés éles értelme. Már éppen mondani akartam valamit, amikor váratlanul szemerkélni kezdett. Az öreg összehúzta kabátját és nagyot húzott a mellette lévő üvegből. Bőrömön éreztem az eső hűs leheletét. Ideje lelépnem- gondoltam és viszláti kezet nyújtottam Józsi felé.
– Hát akkor minden jót és a legközelebbi helót.
Láttam, hogy valamit akar még mondani, de már sejtette, hogy a beszélgetésünk ideje lejárt. Belenéztem a szemébe. Megszólalt.
– Nem ittad meg a sörödet. – mondta, és a földre letett üvegre mutatott. Felvettem, meghúztam az üveg sört, közben az öreg tovább motyogott:
„De kinek mondanám,
ha mondanám,
nem mondom,
kinek is mondanám”
Ránéztem. Szeme csillogott, látszott rajta, hogy nem értem,
– Kányádi – mondta. És kajánul mosolyogni kezdett.
Tudta, hogy most olyat mondott, amiről nekem halványlila fogalmam se volt.
– Most már tényleg megyek. – megittam a maradék söröm és baráti jobbomat nyújtottam felé. Jattoltunk, és nekivágtam a hazafelé menő útnak. Még hallottam elmenőben.
– A legigazabb magyar. –
De nekem Ady, Petőfi és József Attila jutott eszembe, s talán, mert nem figyeltem a határon kívüli költőkre. Nem emlékeztem rá, hogy tanítottak tőle valamit gyerekkoromban. A lábam vitt hazafelé, nem is éreztem az idő múlását.
Este lefekvéskor is a kisöreg járt az eszembe. Milyen értékek süllyednek el az élet mocskos csatornájában. Hol maradnak el az igazán érdemes írók, költők és azok akik fél életüket azzal töltik, hogy saját magukba szívják a leírt dolgokat. Eltűnnek és a lepusztulásuk határán próbálnak átadni valamit másnak. Menteni a menthetőt.
Talán találkozom majd egy kulturáltabb helyen egy másik „Józsival”, akivel egy doboz üdítő mellett ugyanúgy eszmét lehet cserélni, és értelmes dolgokról beszélgetni.
Szerettem volna, ha ez egy kitalált esemény lett volna, de az élet szülte. Az élet a legbonyolultabb. Szereti az igaz, nyílt világot.