Persze volt megrendítő élményem is, az 5. Sugárúton sétáltunk a Centrál Park végén a város egyik legelőkelőbb szállodája előtt, amikor azt látom, hogy egy fekete bőrű férfi az utcai szemétkosárból kivesz valamit, és nagy étvággyal majszolja, közben a száját barna színűre összekeni. Szóval le sem merem írni mit gondoltam, hogy mit eszik az ember, aztán láttam, hogy egy mások által félig elfogyasztott hot-dog maradványa volt, a szája pedig mustáros lett. Nagyon meglepődtem, ne felejtsük 1991 tavasza van, akkor ilyet itthon még nemigen tapasztalhattam, (azóta sajnos igen). Ez az eset, nagyon belém vésődött, egyszerre láthattam a már-már hivalkodó gazdagságot, és az akkor még elképzelhetetlen szegénységet, igen ez is, az is Amerika. Mintahogyan az is, hogy tíz, méter hosszú hófehér, vagy metálfekete elsötétített limuzinokból fiatal lányok és fiúk szállnak ki, és beszélik meg a másnapi randit Hawaii-on, ilyet is láttam, gondolom azért ez ott sem általános.
Másnap a Rockefeller Center környékére mentünk sétálni, egyszer csak egy barna egyenruhás férfi hangosan üdvözli az unokabátyámat, szia Lacikám. Bemutat neki Nagy Antalnak hívják, én is bemutatkozom, mindjárt elhalmoz kérdésekkel, mi újság otthon stb. egyszer csak megszólal a nyakában egy toky-woky hosszan hallgatja, majd elköszön, sürgősen mennie kell, ugye még találkozunk, kérdi futtában? Találkoztunk is, de erről majd később. Amikor elmegy Laci megjegyzi, ez volt a „Prédikálós Tóni”, figyelted, hogy nem volt a toky-woky-ján mikrofon, csak fülhallgató? Magas beosztásban lehet ugye? Hát…?
Miután Tónit így kitárgyaltuk, visszabuszoztunk a 2. sugárút, és 80. utca sarkára ahol a Mokka nevű magyar étteremben igazi magyar ételek közül lehet választani, és megebédeltünk. Apropó autóbusz egy db átszálló ottjártamkor egy dollárba került, ennek birtokában akár 50-60 kilométert is utazhattam, persze egy megállónyi távolság is ennyibe került. Az autóbuszokat a megállóba egy hidraulikával egészen a járdáig leengedte a buszvezető, ha a megállóba kerekesszékkel mozgássérült várakozott, a vezető kiszállt a kocsit egy erre a célra kialakított helyre betolta és rögzítette, majd amikor az említett utas le akart szállni a söfőr hátrament és kisegítette a buszból, és ez így volt teljesen természetes.
Ebéd után az Empire State Building-re „kirándultunk”, a felhőkarcoló Laci lakásától úgy két km-re lehet, de kirándulás mégis helyénvaló mert ez egy legalább félnapos program. Gyorsliftekkel lehet feljutni a teraszig, ez kb. a kilencven emelet magasságában található, hogy innen milyen kilátás nyílik a városra az szavakban nehezen kifejezhető csodálatos, varázslatos, lélegzetelállító, vagy mid három egyszerre, és akkor még nagyon szegényesen fogalmaztam. A kilátó olyan, hogy körbe lehet járni, és minden irányba szét lehet nézni, kihelyezett látcsöveken, vagy a nélkül, s eközben alattunk duruzsol a város, az emberek, mintha színes hangyabolyt látnánk felülről, a gépkocsi forgalom pedig, mint tengernyi játékautó cikáznak látszólag össze-vissza. A kilátó terasz körbe van rácsozva, sőt néhány emelettel lejjebb védőhálóval is körbe van véve. Ezt a túlzottnak tűnő biztonságintézkedést azért kellett létrehozni, mert amíg ezek nem voltak, nagyon sokan vetették magukat a mélybe, szóval az öngyilkosok „kedvenc helye” volt.
A teraszon rengeteg ajándékbolt, presszó, étterem. Innen már egy lassabb felvonóval lehet felliftezni a századik emeletre, ahonnan gyalog kell megtenni az utolsó két szintet, hogy feljussunk a százkettedik emeletre, ami egy kb. négy négyzetméteres szoba, melynek mind a négy oldala vastag biztonságiüveg, így innen is lehet vetni egy pillantást a városra, kb. 381 méter magasból. Most tizennyolc év távlatából is előttem vannak ezek a képek, azt hiszem örökre velem is maradnak.
Folyt. köv.
12 hozzászólás
Sok feledhetetlen élménnyel gazdagodtál Amerikában. Úgy látom ott már akkor kezdett szétnyílni a demográfiai olló.Az azóta eltelt csaknem két évtized mutatja hogy ez nálunk is csak idő kérdése volt.:(
Köszönöm kedves Arthemis.
Zagyvapart.
Kedves Földim…
Úgy olvasom, hogy Te is nyitott szemmel jársz a világban…A fényűzés mellett észreveszed a koldus
életet is. Valahány országban jártam eddig, én is láttam a csillogást és a nyomortanyákat is…Ez
bárhol is jársz a világban így van…remekül látod és láttatod a dolgokat!
Gratulálok!
Lyza
Ez így van, kedves Lyza, köszönöm.
Üdv.: Zagyvapart.
Nekem csak Berlint sikerült fölülről megtekintenem. Az is rendkivüli élmény volt. El tudom képzelni, hogy Neked milyen élményben volt részed. Persze ez nem nehéz, kitűnő írásod segítségével.
Grtatulálok. a.
Köszönöm kedves Antonius, valóban felejthetetlen élmény volt.
Üdvözöllek: Zagyvapart.
Kedves Zagyvapart!
A remek város ismertetődön kívül engem teljesen elbűvölsz az olyan apróságokkal, mint az, hogy ha a talky walkyn nincsen mikrofon, csak hallgató, akkor alacsony beosztása van az illetőnek… Hát ehhez egy pasi szeme kell, mert én soha meg nem mondanám, hogy amit egy percre más kezében látok, azon van-e adás gomb az oldalán /vagy az elején/ és van-e rajta valami kis rovátkolt nyílás ami a mikrofont jelzi.
Ugyanilyen elbűvölt állapotba kerültem az autóbuszos beszámolódtól. Mi itthon azt hisszük, hogy mindenütt a világban az autóbusz sofőrnek az a feladta ami nálunk, becsapni az utas orra előtt az ajtót. Ki hallott már olyat, hogy segíteni az utasnak?
Judit
Kedves Judit!
Köszönöm elismerő szavaid, a talky walkyt majd kijavítom, kösz a tapintatot.
Üdv.: Zagyvapart.
Kedves Zagyvapart!
Érdekes a beszámolód a világvárosban tett utazásodról. Csodás lehet a kilátás olyan toronyházak magaslatából, én is szívesen ellátogatnék oda.
Egy megjegyésem lenne, amikor az autóbusz vezetője segíti a kerekes székben ülőt a le- és felszállásnál, az ma már nálunk, ill. Budapesten is szokás. Amikor kismama babakocsival vagy kerekes székkel közlekedő száll le- és fel, itt is segítséget nyújtanak már. Sajnos, azt hiszem, ez csak a fővárosban (de lehet, hogy más nagyvárosban is) megszokott már.
Nagyon szép fogalmazással, tiszta magyarsággal írt történetedet élvezettel olvastam, s ahogy időm engedi, az előzőket is megkeresem.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm értékes véleményed, amikor 1991-ben ott jártam, bizony itthon még nem is léteztek ezek a hidraulikus autóbuszok. Külön köszönöm, hogy az előzőeket is elolvasod.
Szeretettel: Zagyvapart.
Örömmel olvasom úti beszámolódat. hamar beértük a nyugatot, ami a szegénységet illeti, vagy már le is hagytuk. Azért az Empire State Building-ről egyszer én is megnézném New Yorkot.
Üdvözlettel: István
Kedves István!
Valóban ide a rossz dolgok nagyon hamar "begyűrűznek", a jók már lényegesen lassabban.
Köszönöm, hogy ismét olvastál.
Barátsággal: ferenc.