Ahogy mezítelen talpam alá simul a frissen vágott gyepszőnyeg és orromba lopódzik keserédes illata, arra gondolok, hogy elvisz mindent az idő… Mennyivel szebbnek éreztem ezt is, amikor még karodba ájultan szívhattam magamba a nyár összes illatát. Rég volt…
Pedig micsoda nyár volt… Őrjítő nyár! Épp elvégeztem a középiskolát, de még olyan voltam, mint egy rakoncátlan kiscsikó. Bolondul szerelmes és megzabolázhatatlanul makacs. Sportőrült és bulizós, fára másztam, és még a kapunknak is a tetején közlekedtem, amikor nem volt kedvem a kulcsot használni. Szinte az egész nyarat a Holt-Tisza partján töltöttem, veled és a barátokkal.
Emlékszem az öreg bójásra a ladikjával. Szegény, azt hiszem azon a nyáron is tőlünk öregedett. Volt, hogy csak kiabált. – Ne menjetek a túlsópartra rosszcsontok! Vigyázzatok, mert jön a motorcsónak! – Néha pedig üldözőbe is vett bennünket a ladikjával és rendesen megfenyegetett az evezőlapátokkal. Mi csak nevettünk rajta, de utólag mindig megbékítettük, mert tulajdonképpen szeretettük az öreget. Néha meg is sajnáltuk, olyankor még hízelegtünk is neki egy csöppet. Azt hiszem, ő is kedvelt bennünket valamelyest, hiszen mi voltunk azok, akik mozgalmassá tették egyébként unalmas napjait. Ott nőttünk valamennyien a parton, azért mindenkinek tudta a nevét és persze mi is az övét, de kizárólag akkor szólítottuk Laci bácsinak, amikor tudtuk, hogy tényleg túlzásba estünk. Meg olyankor, amikor segítségre szorult a mentésnél, mert bizony gyakorta előfordult. Tudta is, hogy ránk mindig számíthat. Olyan volt ez közöttünk, mint egy életközösség… gyakran észre is vettük, hogy mosolyog a bajusza alatt akkor is, amikor rettentő mérgesnek akar előttünk látszani.
Napközben mindig csak rövid időre ugrottam haza, amikor már kibírhatatlanul éhes voltam. Persze akkor mindig ki kellett találnom valamit, hogy a szüleim visszaengedjenek a házunktól mindössze százméternyire fekvő homokos partra. Igyekeztem is gyorsan elvégezni a rám bízott feladatokat reggel, hogy ne lehessen gond. Persze, ők engedékenyek voltak, mert úgy gondolták, hogy ez az utolsó gondtalan nyaram, hát hadd élvezzem. Én pedig szerettem ezt a szabadságot, ráadásul úgy tűnt, hogy semmi sem szabhat határt boldogságomnak.
Szerettelek és szerettél. Igazi diákszerelemnek indult, s fokozatosan érett a szívünkben. Ma is emlékszem arra a napra, vasárnap volt. Felettünk szertelen bárányfelhők rohantak, alattunk pázsit illatozott, s a levegő finom páraillatot hozott a part felől. A Nap éppen lenyugodni készült, de utolsó sugaraival még kacéran megfestette a vizet, aminek a színe talán a vadgalamb kék, és az elefántszürke keveréke lehetett, hiszen a homoktól sosem volt igazán kékszínű a Tisza vize. A parti homok sem sárga volt, inkább olyan teveszínű, fáradt… Távolról zeneszó szökött át a lombokon, a hatalmas akácfákon pedig verebek randalíroztak. Mi mégis, csak egymás csendjét hallottuk. Te engem akartál, s én, Téged… Mindenestül és egészen.
Aztán másnap elszálltál egy hajtűkanyarban… s onnantól bennem meghalt a nyár. Azóta sem tudom úgy szeretni, mint addig… akkor… ott… veled.
20 hozzászólás
Tetszik a prózád, főként az, hogy gondolom élményekből táplálkozik. Mellesleg tetszik még az is, ahogy festesz a színekkel, gondolok itt a "teveszínű"-re, és ezek a színek visszatükrözik a hangulatot. A Holt-Tiszáról meg annyit, hogy nos igen, a Tisza a második kedvenc helyem, de még sosem időztem a holtág partjainál, ezért irigykedem.
Zsu 🙂
Köszönöm, hogy megosztottad velem gondolataidat, és értékelésedet, kedves Zsu.
Szeretettel láttalak!
pipacs
Drága Pipacs!
Egy rakoncátlan kiscsikó, aki közben nővé érett, egy diákszerelemnek induló…, ami közben komolyra fordult… Aztán a tragédia, s onnantól már a nyár többé sosem ugyanaz… Az első szerelem, amit nem lehet feledni. Nagyon megható történet, a természetleírásod valami csodálatos, él, érezni, látni, szagolni lehet… Nagyon-nagyon tetszett.
Ölellek
Ida
Valójában régen írtam már prózát, de ez most valahogy kikívánkozott. Örülök, hogy elnyerte tetszésedet, kedves Ida.
Köszönettel ölellek.
pipacs 🙂
Bevallom, hogy engem meghatni, nem egyszerű dolog. Amint észreveszem az erre való törekvést, „ellenállok”. Akiknek ez sikerült, azokat a legnagyobb írók között tartom számon. Neked sikerült…
Szusi, végtelenül megtisztelsz. Azt hiszem, az írásnak az a lényege, hogy elvigyük az olvasót oda, ahová mi szeretnénk, s tegyük ezt úgy, hogy csak a legvégén döbbenjen rá, arra, hogy velünk tartott. Köszönöm, hogy velem jöttél. 🙂
pipacs
Osztom szusi véleményét. Régen olvastam ennyire jól összerakott romantikus történetet.
Üdv: Tibor
Tudod, kedves Tibor, leginkább az élet rakja össze a történeteket, mi csak leírjuk, jól vagy rosszul.
Örültem elismerő szavaidnak.
Köszönlek!
pipacs
Kedves Kispipacs!
Szép emlékeket tártál elénk! Jó volt olvasni gyönyörűen írtad le!
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Nosztalgiával gondoltam vissza, mármit amennyire tudtam ennyi év után.
Köszönöm, hogy olvastál!
Szeretettel.
pipacs 🙂
Kedves pipacs!
A fájdalmas emlékek is megszépülnek az idő múlásával. Benned biztos, hogy él még a seb, de olyan szépen írtad le a tájat, hogy szinte markolásztam a homokot, és hallottam a távoli zeneszót. Elvonatkoztattál a tragédiától, és ezért művészi ez az alkotás.
Minden elismerésem, nekem nagyon tetszett.
Szeretettel:
Millali
Tudod, Millali, a tragédia "szülte" bennem az egészet, de nagyon örülök, hogy sikerült úgy érezned, hogy nem arról szól, hiszen nem is volt szándékom "kihegyezni", viszont nem hagyhattam el a végén, hiszen… Hát, ennyi.
Nagyon köszönöm szavaidat!
pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Az elején azt gondoltam. Milyen szép nyár lehetett, de az utolsó két sor megváltoztatta a véleményem 🙁 Jól megírt történet.
Szeretettel: Ági
Köszönöm Ági, hogy megtiszteltél!
pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Megrázóan szép emlék, remekül megírva, örülök, hogy olvashattam.
Szeretettel: Zagyvapart.
Én örülök, kedves Feri, hogy olvastál. A visszatérő "olvasó" mindig nagy megtiszteltetés. 🙂
Szeretettel.
pipacs
Kedves Pipacs!
Elveszett kincs a beteljesületlen szerelem. Soha nem múló érzés…
Szép ez az alkotásod! Az eleje mindannyiunkat visszaröpít a fiatalságba, a vége meg nagyon döbbenetes lett. Kevés szóval ilyen sokat mondani egy ekkora veszteségről, ez igazán megfogja az olvasót!
Judit
Kedves Judit!
Örülök, hogy jónak itélted, mert írtam még soha erről, s azt hiszem nem is fogok.
Köszönöm, megtisztelő figyelmedet.
pipacs 🙂
Rakoncátlan, simogató, vadóc, s szívet melengető…, végül a tragédia, mosolyogtam, s sóhajtva törtem össze a végén.
Gratulálok, nagyszerű írás!
Szeretettel Pipacsnak: Angie
Köszönöm, hogy megtiszteltél, és őszintén örülök, hogy tetszett neked, kedves Angie. 🙂
Szeretettel láttalak!
pipacs