– Jó napot Mári mama! De rég láttam! Mindjárt jön a buszunk. Hová megy ebben a hőségben?
– Magának is adjon Isten Piroska! Megyek be az izé piacra Keresztúrra, kértem a fiamat vigyen el a TESCO-ba, minden izéből kifogyok már otthon, de sose ér az énrám. Mindig izéje dolga van, nem könyörgök én senkinek, megyek a piacra, aztán veszek izé mindent, ami köll.
– Itt a busz, várjon, segítek felszállni, keressen egy kettős helyet, amíg én megveszem a buszjegyet, kicsit elbeszélgetünk az úton. Nem hallottam magáról már régóta.
– Nem köll már nékem jegy, izé vagyok már, mint az országút.
– Nem is magának veszek jegyet, nekem kell a jegy, csak üljön le, mindjárt megyek maga után. – De jó hűs van ezen a buszon. Úgy tűzött a nap a megállóban, megkönnyebbülés felszállni.
– Hát majd meglesz az izéje, böjtje, most lehűlünk, oszt meg beleugrunk majd a forróságba, ha le köll szállani.
– Mi újság van maguknál Mári mama?
– Újság? Hát az már nem jár nekem régóta, csak a portékákat hirdető színes izék. No meg a falusi újság, de abban csak a halálozásokat szoktam megnézni, hátha mán egyszer magamat is megtalálom ottan.
– Jaj, már ne tessék ilyet mondani! Nem kell azzal a meghalással úgy sietni!
– Pedig izé, kutyabaja sincs már annak aki meghólt. Nékem meg annyi a bajom, mint a tenger. Tavasszal is mondtam a Józsinak izélje már le a tornácot, mégiscsak mindjárt rendesebben nézne ki az egész porta, ha a tornác le van meszelve. Azt mondta, hogy hideg van ahhoz, mostan meg azt mondja, meleg van ahhoz. Nem könyörgök én senkinek, nem lesz leizélve, oszt kész. De azért csak jobb lett vóna, ha lemeszeli.
Gabinak is szótam, hogy mindenütt felveszi magát a gaz, vágja mán le az az izén, meg az utcán a kapu előtt. Azóta színét sem láttam nekije, hát levágtam én magam. Nem könyörgök én senkinek, levágtam az udvart, de az utcán méteres árok van a kapu előtt, beleugrottam oda is, azt hittem a szívem a fejem tetején gyün ki. Mindig lenne dolog a ház körül, de hiába, ha nem akad rá izé, aki megcsinálja. Én nem könyörgök senkinek, megcsinálom magam, vagy úgy marad.
– Hogy van a Józsi öccse Mári mama?
– Hogy lenne, mint afféle vén kakas. Ma reggel is beszédelgett hozzám, olyan vörös volt a képe, mint az érett izé. Oszt mondom neki, minek iszol ilyen hőségben izét? Nem jó neked a sör? Beteg is vagy, aztán meg a sok pálinka, amit benyakalsz. Akartam neki adni a fejire egy vászonkalapot, hogy meg ne üsse a guta, de nem köllött nekije. Azt mondta, hogy megy izélni, a postára, csekket feladni. Kérdezte, hogy nékem is van befizetni valóm? Van hát, hogyne vóna, mindig gyünnek azok a sárgák, de nem adok én a Józsi kezibe izét, mert abban minden pénz csak pálinkává válik. Lehet, hogy mostan is ott fekszik valahol az árokba a posta fele, mer nem kellett neki az az izé, hiába kínáltam, pedig szegény jó uramé vót. Nem könyörgök én senkinek, ha meg akarja üttetni magát az izével, hát üsse meg a guta.
– Múltkor arra jártam maga felé, ott volt dolgom, láttam milyen szép a kertje, még a kerítés előtt is tele van virággal.
– Virág van ott is, de minek? A szomszéd nagy dög kutyája mindig ráizél azokra. Szótam a Ferkónak, de úgy teszen, mint aki nem érti, nem törődik az másokkal. Azt mondta, hogy nem köll félni a kutyájától, ő sem fél az enyimtől. Na, szépen vagyunk, az én izém van vagy másfél kiló, az övé meg egy nagy dög. Odapiszkít mindig a virágaimra, nem könyörgök én senkinek, hát izé, ha én nem tudom elkergetni, nekem kell eltakarítani.
– És a Gábor fiáék jól vannak?
– Vannak, vannak, vagyogatnak. Amikor még izé voltam, mindennap elmentem az iskolába a gyerekekért, ebédet adtam nekik, vigyáztam rájuk estig. Megnőttek már az izék, én meg megvénűttem. Nincs már hasznom semmi. Nem is látom az unokáimat, csak húsvétkor meg karácsonykor. Nem könyörgök én senkinek! Ha nem kíváncsiak rám, nem mék én sem a nyakukra, éjjenek boldogan. Gabi néhanapján benéz, ellenőrzi meghóltam-e már, amikor látja, hogy még izé, akkor meg mindján sürgős dóga lesz, már megy is. Ha megkérem valamire, megígéri, de az a nap sose gyűn el, amikor meg is izéli.
– Mit szól az új papunkhoz Mári mama?
– Hát mit szóljak? Elgyütt hozzám, hítt a templomba, de nem mék én már oda. Nem bírok térdepölni azon a hideg kövön. Térdepöltem mán életemben rajta eleget, oszt leggyakrabban hiába. Csak elhordta az uram a fűzetésit a kocsmába, Ilonka kislyánkámat is csak magához vette az Úr, hiába könyörögtem érte. Nem könyörgök én senkinek! Meghallgatom a misét az izén, a Mária rádión, elmondom a rózsafüzért, de gyónni nem gyónok. Mit tudnék én meggyónni? Hiszen még a vétkezéshez is már izé vagyok.
– Mári mama! Itt a piac, mindjárt jelzek, hogy le tetszik szállni, aztán segítek. Adja ide a kosarát, majd leadom magának.
– Isten vele Piroska! Jó ebeszélgettünk kicsinyt az izén. Hát köszönöm, hogy egy ilyen vén csont kárálását is meghagatta. Van, hogy napokig se szólok, csak az izéhez. Bolhás meg csak néz, semmit se válaszol, no de annyi baj legyen. Nem könyörgök én senkinek.
28 hozzászólás
Kedves Judit!
NAGYON JÓ!
Nekem nem is szatíra, mert pontosan így beszélnek az idős, a szavakat keresgélő (Mert hát sose jut elsőre az eszükbe, amit akarnak!) asszonyok. (Akár nagyanyám!) Szinte hallottam a párbeszédet, a hangszínnel, hanglejtéssel, és láttam őket, olyan pontos a jellemrajzod.
Ez most a nap legnagyobb élménye.
Szeretettel gratulálok:
Ylen
Kedves Ylen!
A múltkor valaki azt a szót használta, hogy "izé". Én olyan régen nem hallottam már ezt a szót élőbeszédben, hogy felkaptam rá a fejem. Amikor gyerek voltam sokan és sokat használták ezt a kis különleges töltelék szót, aztán olyan megbélyegzett szó lett, hogy kerülni kezdtük a használatát. A kislányom – amikor kicsi volt, és nem jutott eszébe a megfelelő szó – azt mondta a szó helyett, hogy "az a micsoda" :). Mert nem is ismerte az izé kifejezést.
Nem tudom más nyelvekben létezik-e ilyen szó, amivel minden megmagyarázható, toldalékolható, főnévként, igeként, melléknévként is használható. Ahogy te is írod, időt nyer vele a használója, amíg nem jut eszébe a megfelelő szó /szóhelyettesítő izé/, de jelezheti a beszédszándékot is, vagy megakadályozhatja, hogy a beszélgető partner átvegye a szót /fenntartja a folyamatos beszéd látszatát/, de használható hezitálás esetén is /töltelék izé/.
Ennek a kis kiveszőben lévő nyelvi Jolly Joker szavacskának akartam emléket állítani. 🙂
Kedves Judit!
Nekem nagyon is életszerű a történet, idős falusi asszonyok így beszélnek, szerintem nagyon elkaptad a fonalat és élményszerűen mutattad be az idős nénit, némi humorral, ami megfűszerezte és még élvezetesebbé tette az írásod. Magam sem sorolnám a szatírák közé.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Sajnos a nagy szatíra íróknak a nyomába sem érhetek. Nem versenyezhetek Artúrral /aki másfél éve nem jár közénk/, és a többiekkel akik ügyesebbek a műfajban.
Azért legalább néha megpróbálom… 🙂
Judit
Kedves Judit!
Érdekes szatírát, vagy méginkább, egy életképet tártál elénk, amely egyszerre volt szomorú,
ugyanakkor megmosolyogtató, de mindenképpen életszerű.
Igen sajnos sokan élnek így, és nemcsak falun, mint Mári mama, elfásulva, elfáradva, beletörődve,
a megváltoztathatatlanba.
Szóval, tetszett az írásod, gratulálok:
feri
Kedves Feri!
Köszönöm szépen az olvasást, és a hozzászólást. Mélyen elgondolkodtam azon amit írtál…
Sokkal mélyebb rétegét láttad meg a történetnek, mint én, amikor megírtam.
Talán azzal kezdődik az életről való lemondás, amikor már mindenbe beletörődünk, megszűnik az igény a változtatásra…?
Judit
Kedves Judit!
Érdekelne, hogy az ország melyik részéről van szó a szatírádba. Nógrád megyében, palócvidéken éltem kiskoromban, amíg nem kellett középiskolába menni, ott ez a szó nem terjedt el, én legalább is nem emlékszem rá. Azonban több olyan felnőttet ismertem életem folyamán, aki szereti ezt a toldalék-szavat használni. Talán jó is, kisegíti az embert.
Abban nagyon igazad van, hogy egy időben bizonyos testrészekre használták a szót, amikor annak a nevét nem akarták kiejteni.
Érdekesen írtad le.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Különös, hogy nem találkoztál ezzel a töltelék szóval, mert az izé szóval kapcsolatos első tudományos vélekedés 1645-ből, Geleji Katona Istvántól származik: „Izé mintegy transzcendens a mi nyelvünkben: mert akármit, ha hamar eszében nem jut, a magyar mind izé-nek mond”. Az izé használatával foglalkozó első példagyűjtemény tanúsága szerint a szó a XVIII. században általánosan elterjedt volt, amit a belőle képzett igék és melléknevek is bizonyítanak: Összve izélte, tele izélte a gatyáját; Ugyan megizélte őkelmét. Mizlélte? Mit csinált néki?; Láttam az izéjét. Mizéjét; Szörnyű izés ember (a példák Gyarmathy Sámuel 1794-es gyűjtéséből valók).
A szó tehát több évszázada használatban van, és nem csupán bizonyos rétegnyelvek, vagy tájnyelvek sajátja.
Judit
Kedves Judit!
Én is vidékről származom, és mindig szerettem a vidéki emberek ízes beszédét. A történet sajnos nagyon igaz, és nem csak a vidéki emberekre. A városokban se nagyon hallgatják meg az iőseket.
Szerintem az izé szót, nem tájjellegel, hanem elég elterjedten hazsnálják. Hallotam, én Pesten, nem vidéki embertől olyan mondatot, hogy: Elmentem az izéval az izéba, izét venni.
Tetszett az írás, üdvözlettel: János
Kedves János!
Nagyon igaz a hozzászólásod! Pár évvel ezelőtt eltört a kezem, mindenféle szövődménnyel gyógyult, és sokat kellett járnom a Fiumei útra utókezelésekre. Ott aztán mindig sokat kellett várnom, és a hosszú várakozás alatt szóba elegyedtek egymással az emberek, mindenki elmondta mi történt vele, mik a várható kilátások a gyógyulásra. Egyszer a felülvizsgálatra vártam néhány órát, és egy idős nénivel beszélgettem elég sokat. Amikor végre szólítottak a vizsgálatra, a néni megköszönte, hogy beszélgettem vele. Ez annyira szíven ütött akkor, hogy azóta sem felejtettem el, és ebbe a történetbe is beleszőttem.
Az ember folyton beszélget egész életében, és soha eszébe sem jut, hogy egyszer majd nem lesz kivel beszélgetnie. 🙁
Köszönöm, hogy olvastál, és hozzám szóltál.
Judit
Kedves Judit!
Nagyon jól eltaláltad a hangulatát ennek a történetnek. Valóban az "izé" szó kezd eltűnőben lenni, már én is régen hallottam beszéd közben. Nemcsak a falusi idős néni, hanem vezető beosztásban élő embertől is hallottam régen ezt a szót. Ebben a párbeszédben benne van az idős emberek élethelyzete. Az idős ember nem könyörög senkinek, mert tartása van, nem szokta meg, hogy helyette dolgozzanak. Amit nem bír elvégezni, megkéri a fiatalt, de hiába, azok nem érnek rá. Gratulálok a történethez! 🙂
Sok szeretettel: Matild
Kedves Matild!
A nyelvhelyesség eszményének érvényesítése egyet jelent egyes jelenségek pellengérre állításával, illetőleg kényszeres elkerülésével. Így eléggé eltűnt közbeszédből az "izé", a szó, amivel minden megmagyarázható. 🙂
Pedig még újság is jelent meg Pesti izé címmel 1945-46-ban, kicsit malackodós újság volt, a mai megfelelője szerintem Fábry Sándor.
Hát igen az időseket megedzi az élet, mire megvénülnek már csak az önbecsülésük marad, más már úgy sem becsüli őket.
Judit
Kedves Judit!
Nagyon tetszett az életből merített izé, vagyis az a szín amit főleg az idősebbektől hallani. Remek ábrázolás! Sokszor mondom én is, hogy "nem könyörgök senkinek…de meddig, na meg az az izé, amikor nem jut eszembe valami. :)))
Szeretettel: Ica
Kedves Ica!
" az életből merített izé" – hát ez nagyon találó, hatalmasat nevettem rajta, amikor olvastam. 🙂
Köszönöm.
Judit
Kedves Judit !
Lehet, hogy ma is használják ezt a szópótló szót, de egyre ritkábban. Ha belegondolok kb. úgy hatvan -hetven évvel ezelőtt az én anyáim idejében , nem volt olyan mondat, hogy ne szerepelt volna a mondataikban. Ha belegondolok, amikor tanúja voltam a vasárnap délutánonkénti traccspartinak a szomszédék háza előtt a kispadon…… meg kell, hogy mondjam egy élmény volt számomra az akadálytalan beszéd. Mindenki folyékonyan elmesélte az életét mi történt vele az előző héten, de töviről -hegyire ám! Nem akadozott a kiejtésük, azt az " izét " meg észre sem vettük, amit lépten- nyomon közbeszúrtak a mondandójuknak. Aztán hiába nézték a TV-t, hiába ÖÖz-tek, rájuk nem ragadt semmi, ők tovább " Izéztek " Szerencsére rám nem ragadt egyik sem. Aztán szép lassan kihaltak , néha még a leszármazottjaiknál azért fellelhető, az " izézés " Nagyon tetszik ahogyan közreadtad az "izés" beszédet. Szerettel grat. Zsófi.
Kedves Zsófi!
A kulturált beszéd nem tűri az "izézést", ránk is ránk szóltak az iskolában annak idején, ha valaki azt mondta, hogy "izé". A tanár rögtön lecsapott, és vissza kérdezett. "mizé?" "Beszélj rendesen fiam!"
Én is egyre ritkábban hallom, talán még legjobban akkor használják a "hát izé…" formulát, ha valami nem tetszik, de nincsen kedvük kifejteni, mert mindenki tudja, hogy miért gáz a dolog.
Judit
Kedves Judit !
Már akkor tudták a tanárok, hogy azért kell leszoktatni a diákokat a szópótló szóról, mert úgy hozzá lehet szokni , mint az alkoholistának a szeszre ! Utólag elolvastam még egyszer és kihagytam a szópótlót. Meglepődtem a történet hangulatán. Egy olyan életkép tárult elém, hogy belefacsarodott a szívem.
Minden elismerésem kedves Judit, az írásod kétélű fegyver, magában hordozza Mári mama tevékeny boldog régi életét és azt, mi maradt belőle egy élet vége felé az újabb korban.Idős korára magára hagyatott ember vált belőle. Nem zárható ki az ismétlődés lehetősége a ma élő ember számára sem. Példa arra, ne bízza el magát senki sem.
Szeretettel, Zsófi.
Kedves Zsófi!
Köszönöm, hogy visszatértél még egyszer! Bevallom bennem nem is tudatosult hogy milyen kétélű az írásom.
Bizony, az időseknek akiknek már "nincs hasznuk semmi", sokszor magány és elhanyagolás a részük.
Már annak is örülnek, ha valaki elbeszélget velük. Nekem is van egy "beszélgetős nénim", sajnos mostanában keveset tudok nála lenni, nagyon elfoglal a 92 éves anyósom, meg a kis unokáim.
Judit
Kedves Judit !
Én sem sorolnám a szatírák közé, nagyon frappáns történet.
Élvezettel olvastalak, mint mindig.
Szeretettel: Zsu
Kedves Zsu!
Pedig törekedtem a valóság komikus-ironikus ábrázolására!
Úgy tűnik, hogy a valóság jobban eluralkodik a történeten, mint azt én gondoltam, amikor írtam.
Köszönöm, hogy nálam jártál. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Érdeklődéssel olvastam írásodat, amelyet magam nem sorolnék a szatírák közé. Éppen azért, mert nagyon is valósághű, és rám például nagyon mély drámai hatást gyakorolt. Nagyon is ismerős életképek elevenedtek meg előttem az olvasás során, és sorról sorra hol elszorult a szívem, hol egy-egy ismerősre kellett akaratlanul is asszociálnom.
Az idősek fanyar humora olykor segít tompítani a látszatot, de a fájdalom akkor is ott lapul a tartás alatt. Az emberi méltóság az a tulajdon, amit a legmakacsabbul próbál őrizgetni az ember; az utolsó, ami az övé.
üdvözlettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
Köszönöm szépen a gyönyörű hozzászólásodat! 🙂
Nagy kár, hogy a hozzászólásokat nem lehet pontozni. 😉
Judit
azért tetszett mert nagyon jól szerkesztett történet, gratulálok
Kedves Miki!
Köszönöm az olvasását, és a hozzászólást. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Sosem csalódom , amikor olvaslak. Élmény számomra, bármilyen témához is nyúlsz, valami eszméletlen érzékkel megáldottan tudsz visszaadni élethűen bármit is. Mi ez, ha nem profizmus?
Gratulálok!
Marietta
Kedves Marietta!
Hinni sem akartam a szemeimnek, amikor megláttam a hozzászólásodat, olyan régen nem jártál már az oldalon! Mindig nézlek a kedvenceim között, hogy tettél-e fel új alkotást, de mindig csalódnom kell.
Remélem jól vagy, csak sok a dolgod…
Én sem nagyon érek rá írni, kész csoda, ha akad egy kis időm amit rá tudok szánni. Nyár elején elolvastam újra a régen félbehagyott regényem elejét, hogy majd folytatni fogom mindjárt, de még az a nap sem jött el, amikor folytatni tudtam volna. Na mindegy, nem panaszkodom, de nagyon hiányzik az írás.
Köszönöm, hogy profinak tartasz, nagy dicséret ez! Van egy nagyon kedves idős ismerősöm aki mindig azt mondja, hogy én vagyok a kedvenc írója.:) Nem semmi lekörözni irodalmunk nagyjait, ha csak egy ember szívében is… 😉
Judit
Kedves Judit!
Bár nem írok mindig az írásaidhoz, figyelemmel kísérem mindet és mondhatom, hogy nagyon jó a tollad.
Ezt a kis remekedet is többször elolvastam már. Mári mama nagyon magányos. Nekem szívszorító, ahogy próbálja elhárítani az egyedüllét fájdalmát ennek a mondásnak a folytonos ismételgetésével. Igazából könyörögne, csak már abba is belefáradt.
Klári
Kedves Klára!
Általános probléma, hogy nem tudunk mit kezdeni idős embertársainkkal, sem állami szinten, sem családi szinten. A gyerekeik dolgoznak, saját gyerekeiket nevelik, vagy segítik, nem sok idő jut, és figyelem az idősekre.
Amíg el vannak egyedül, addig – többnyire – hagyják őket az otthonukban, ha pedig már segítségre, állandó felügyeletre szorulnak, beteszik őket egy ápoló otthonba, vagy az elfekvőbe.
Jobb is, ha Mári mama nem könyörög senkinek, mert nem támogatást kapna, hanem megszabadulnának tőle – a mai trend szerint.
Judit