Lehajtott fejjel állt meg a konyhaajtóban, mint aki nagyon elfáradt valami munkában. Homlokát az ajtófélfának támasztotta, úgy nézte kedvesét, ahogy a vasárnapi ebédet készítette. Szeme végig siklott párja kilencvenéves alakján. Szereti, még mindig szeretik egymást. Már hetven éve, nem múlik a tűz. Voltak pislákoló éjek, voltak fellángoló hajnalok, és szenvedélyes évek. Most csend van, nyugalmas hétvége. Nincs nyüzsgés, nincs zaj, csak kellemes bódulat.
Nagyot sóhajtott, de ezt lehet, nem kellett volna. Erős köhögési roham kapta el. Neje azonnal szembe fordult vele, és aggódva nézett rá. Szinte egyszerre lábadt könnybe a szemük. Elfordult, hogy ne lássa a szenvedését. Nem akarta kínozni. Nagyokat nyelt, hogy szűnjön az inger. Visszabotorkált a szobába, miközben talpa alatt recsegett az öreg hajópadló. Belesüppedt kedvenc karosszékébe. Valószínű, hogy rövid időre álomba is szenderült. Arra ébredt, hogy cirógatást érzett a karján.
– Gyere, egyél pár falatot – szólt az a jól ismert édes hang.
– Mennyi az idő? – kérdezte még félálomban.
– Nem mindegy? Nekünk már megállt – suttogta a felesége.
Ahogy feltápászkodott a fotelból, az ablakon keresztül látta, hogy már esteledik. Kicsoszogott, és kényelmesen helyet foglalt az étkező asztalnál. Csak belekóstolt a finom levesbe, és a sültbe is. Közben elgondolkodott. „Mit mondjon?” Elkopott már a szó, hogy köszönöm. Pedig őszintén mondja, mindennap komolyan gondolja, köszönöm. A gondoskodást, a szép éveket, a kitartást, a barátságot, és az őszinteséget. Mit mondjon, hogy soha, hogy egyszer sem? Mit mondjon, hogy néha megingott, de ellenállt? Megértené? Biztosan. A szavak nem számítanak. A szavak becsapják az embert, az érzések sohasem. Azokat sokszor nem is lehet szavakba önteni. Nem szabad, mert félreértéseket szülnek. Szavakkal élünk, szavakkal halunk, az érzés azonban örök.
Az esti tévéműsort nem élvezte, csak bámulta a gyorsan pergő színes képkockákat, de nem volt fontos számára semmi sem. Ágyból tévéztek, így nem kellett mást tennie, mint kényelmesen lejjebb csúsznia a párnán. Lehunyta szemeit. Párja érzékelte ezt, és gyengéden kivette kezéből a távirányítót, majd kikapcsolta a készüléket. Lassan helyezkedve odabújt férjéhez. Kis idő után észre vette, hogy nem lélegzik a férfi. Nem ijedt meg, már egy ideje fel volt készülve erre, hiszen tudta, hogy férje halálos beteg. Sóhajtva átfogta kezével az elnyugodott testet.
– Majd reggel telefonálok – suttogta – Ráérek. Addig még együtt lehetünk.
Hajnalban recsegett a padló, de nem attól, hogy közlekedtek rajta. Nem volt senki sem, aki táplálja a tüzet a cserépkályhában. Az ágyban két test feküdt mozdulatlanul. Már messze jártak. Mindentől messze, csak egymástól nem.
46 hozzászólás
Alig találok szavakat. Elérzékenyültem, megkönnyeztem. Ez az, amire mindenki vágyik – gondolom. Együtt élni, elmenni. Így olyan emberi. Köszönöm. – ildikó
Köszönöm Ildikó!
Benne van írásomban a te két legutóbbi írásod hangulata. Nagyon megfogott, és már egy ideje bennem is bújkált egy hasonló. Kihoztad belőlem.
🙂
…
napok óta fáj a torkom…
…most még jobban elkezdett fájni…
azzal a bizonyos mély, semmihez sem fogható kaparó fájdalommal…
artur!
eme írásodhoz szerintem nem kell külön kommentár!
grat.
barátilag
leslie
Brúnóka, ez nagyon felemelő. Olyan szép, olyan emberi és olyan kár, hogy csak kevesen élik meg.
Ölellek:
Hanga.
Gyönyörűséges!!!!!!!!
Egyébként is eléggé érzékeny típus vagyok, és így a Karácsony
közeledtével ez az érzés talán fokozódik, de úgy elkapott a sírás olvasás közben,
alig bírtam abbahagyni.
Köszönöm Neked a sok-sok szépséget, amivel megajándékozod
időről időre hűséges olvasóidat.
Örömmel olvastalak ismét.
Szia!
Így megöregedni együtt, békében, majd együtt is eltávozni. Nincs ennél csodálatosabb.
Szeretettel: Rozália
Leslie barátom!
Köszönöm! Értelek én is téged.
🙂
Művésznő kedves!
Nagyon szeretném én is, hogy minél többen átéljék ezt. Akkor még csodálatosabb lesz az élet, a világ.
🙂
Kedves Zsike!
Hozzászólásod nekem csalt könnycseppet a szemembe. Azt hiszem, én is érzékenyebb vagyok ilyenkor év vége felé.
Én köszönöm!
🙂
Szia Rozália!
Én is valahogyan így szeretnék … távozni.
Köszönöm a hozzászólásodat, egyetértek veled.
🙂
Kedves Artur!
Megható történetedben különösen ez a mondat ragadott meg:"A szavak becsapják az embert. Az érzések sohasem. Azokat sokszor nem is lehet szavakba önteni. Nem szabad, mert félreértéseket szülnek. Szavakkal élünk, szavakkal halunk. Az érzés azonban örök."
Azt hiszem ebben minden benne van. gratulálok!
Barátsággal Panka!
Kispanka, nagyon köszönöm!
Az általad kiemelt rész, tényleg úgy tűnik, a lényeg. Örülök, hogy így érzed.
🙂
Helló!
Jajj, nagyon jó volt olvasni! 🙂 Hiába végződik halállal, mégis olyan idilli.
Mostanság ritkán botlok bele olyan történetbe, ami nem nyálasan érzelgős, hanem igazi őszinte érzelmeket jelenít meg. A tied ilyen volt. 🙂
Kk
Most melyik volt?
:-)))
Hupszi. Bocsánat… természetesen az utóbbi (az igazi érzelmeket megjelenítő), csak nem tudok érthetően fogalmazni.
Köszönöm!:-)))
Elnézést, nem volt szándékos a kekeckedés, de majd te is megismersz. Én már csak ilyen vagyok. Lovagolok a szavakon, mert tudom, milyen fontos a pontos fogalmazás. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem szoktam hibázni, viszont nem is haragszom meg, ha valaki a fejemre koppint. Abból tanulhat az ember. Nem másból.
🙂
Szia Artur!
Ez a mű tele van érzelemmel! Nagyon jó volt elolvasni. Köszönöm.
Én köszönöm Zoltán!
Amúgy ilyesmit írok ritkábban. Látogass meg máskor is.
:-)))
Tényleg idilli. Megtöröm a jeget, és első fórumos hozzászólásomban, javaslom is az "Ezt olvasd el!" fórumban. Gratulálok!
Madaram!
Ez nagyon jólesett! Köszönöm:-)))
Kedves Artúr!
Nayon szép volt. Én ugyan nem sírtam, de majdnem, nagyon tetszett. Nem szép tőlem, de irigylem azokat, akik ilyet átélhetnek, hogy kezdettől a végig mindig megmaradnak jóban-rosszban egymással szeretetben. Bárcsak ez lenne az általános, a termésetes mindenki számára. Örülök, hogy elolvastam!
Köszönöm Kata!
Igen, az volna a jó, ha általános és természetes lenne ez az élmény.
🙂
Kedves Artur!
Mit is mondhatnék?
Gratulálok az írásodhoz!
Ildikó
Köszönöm Ildikó!
Ezzel is sokat mondtál el nekem.
🙂
Megpróbálom még egyszer leírni, ami az előbb elszállt.
Nem is tudom miért, de ezt olvastam el elsőnek azok közül, amit ajánlottál. Megríkattál. 🙂 Pankának igaza volt a lényeget illetően. Talán belül minden ember ilyen idilli kapcsolatra vágyik, köszönöm a katarzist.
Szakmai szemmel nézve (mint amatőr műkedvelő és kritikus) megszemléltem. Nem találtam benne hibát. Az alapmotívum végig megtalálható benne, a padlónak külön jelentése is van. A mondandó se nem elnyújtott, se nem túl tömör, pont kerek egész azáltal, hogy van eleje, közepe és vége. Felemelő, gondolkodtató, szívszorító és mégis megnyugtató. Minden helyén van benne. Sehol egy felesleges mellékszál, összefogott, mégis nagyon képi.
Gratulálok!
Szia Berill!
Hűha! Nem is hiszed, ez milyen jólesett most.
Nagyon köszönöm!
🙂
Írésodhoz gratulálok, nagyon belemart a szívembe, valahol minden ember arra vágyik, hogy szeretett párjával együtt menjen el. Én az életben semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy a párom egy perccel legalább túléljen majd, hogy nekem ne kelljen egy percet sem éljek nélküle.
Jessyrose
Köszönöm Jessirose!
Igen, az én vágyam is ez. Ezt fogalmaztam meg, és gondoltam, hogy ezzel nem vagyok egyedül.
Kedves Artúr!
KÖSZÖNÖM!
Kedves olvasó!
Én köszönöm!
🙂
Kedves artur! Megfogadtam a tanácsod, és most itt vagyok. És nagyon köszönöm. Ezt a novellát is… nyugodt, mégis felkavaró. Csak magam (és az előttem szólókat) tudom ismételni: köszönöm.
Köszönöm Balázs!
Ez a kettősség, amit te is említesz, végig kíséri életünket. Örülök a hozzászólásodnak.
Üdv.:-)
gratulálok, szép írás.
Köszönöm Gergely!
🙂
Gyönyörű. Én is, mi is így szeretnénk……………
Köszönöm Lena!
🙂
Kedves Artúr!
Mindig van egy-egy kedvenc alkotásom. Van, amelyik pár hétig, és van, amelyik tovább.
Fantasztikus az írásod! A halállal végződik, mégis nagyon szépen tártad elénk.
Most a Te alkotásod lett a kedvencem, és úgy érzem, sokáig az is marad. 🙂
Megtisztelő soraidat köszönöm!
Általában humoros írásokat készítek, azonban vannak időszakok, amikor másfajta gondolatok tolakodnak elő. Néha késztetésem van komolyabb alkotásokat írni. Ha ez sikerül, és a visszajelzések is ezt igazolják, az nagyon jó érzés.
🙂
Szinvonalas irás, legfőként azt értékelem benne, hogy egy inkább humoros alkotások irója,(eddig csak igy ismertelek, új vagyok) igy is tud irni. Aki vidámabb hangú irásokat ir, általában a szomorú vidámságig jút el. Gratulálok!
Köszönöm István!
Szerintem, mindenkiben megvan ez a kettősség. Különben mihez mérnénk bármit is? Az ellentétek mutatják meg egymás mértékét. Honnan tudnánk, mi a komolyság, ha nem ismernénk a humort? A "fenn" mihez képest van ott? Nyilván a "lenn"-hez képest.
További jó olvasgatást és sikeres alkotásokat kívánok neked itt az oldalon … is.
🙂
Sallangmentes írás. Mondhatni tökéletes számomra. Kár, hogy én csak olvastam és nem írtam: sárga smajli 🙂 Köszönöm az érzést, amit felszínre hoztál.
Üdv: Ilka
( Valami humoros írást kerestem nálad, a cím alapján erre klikkeltem… Tévedtem. )
Baloldalt fenn a "prózai művek" gomb alatt műfajonként vannak csoportosítva az alkotások. A szatíránál keress, akkor biztosan humorba botlasz.
Köszönöm szépen az értékelést és az olvasást!
Ez gyönyörű alkotás. Az is amiről írsz. Együtt megöregedni, együtt távozni… talán keveseknek adatik meg, de felemelő érzés. Élmény volt olvasni.
Üdv. Ida
Köszönöm szépen!
Mások véleménye alapján lett már néhányszor javítva, és még mindig lehet, hogy fogok finomítani egy kicsit. Apróbb dolgokról van szó. A lényegen nem változtat.
Ha belegondolunk nem is szomorú ez az írás!
Két nagyon szerencsés emberről szól. Azzal élhették le az életüket, akit szerettek, ráadásul kapcsolatuk egy olyan szintre ért el, ahol már nem kellett kényszeresen mindent szavakkal kifejezni, átbeszélni megbeszélni…Számukra természetes volt az az érzés, amit mi sokszor nem értünk és távolinak érezzük magunktól, a szeretet.
Engem nagyon elgondolkodtatott! Gratulálok!
Üdvözlettel:
Deiphobae
Köszönöm!
Valóban nem a szomorúság jutott először eszembe, amíg írtam ezt a prózát. Talán az egyetlen dolog, ami miatt mégis így érezhetünk kicsit, talán az, hogy eltűnt valami, véget ért valami, ami jó volt.