Pilátus megmosta a kezét, és a fogvatartottra nézett. Intett a két katonának, hogy elmehetnek. Ahogy a katonák elhagyták a termet, a fogolyhoz fordult.
– Nem volt szerencséje. A nép az ön nevét kiáltotta. Sajnos, én itt már nem tehetek semmit.
– Ne bánja, egy cseppet sem, így volt ez eltervezve. – mondta egykedvűen a Názáreti. – Csak az Úr tudja, hogy mit, miért tesz, az ő útjai kifürkészhetetlenek.
– Na, várjunk csak! Azt mondja, így volt elrendezve, és én csak azt tettem, ami el volt rendelve?
– Pontosan.
– Foglaljon helyet! – utasította Pilátus Jézust.
– Köszönöm, de inkább állok.
– Rendben van. Azt szeretném megtudni, hogy miért?
– Mit miért?
– Miért kellett elhitetni a néppel hogy ön a zsidók királya? Mert ez nem volt valami jó húzás.
– Nem én találtam ki.
– Hát, akkor ki?
– A nép.
– Ó, hát a népre mindent rá lehet fogni. Mégiscsak ön volt, aki felbujtotta a népet. A tanításai, amelyek meg kell, hogy mondjam, nekem szimpatikusak, nem maradtak hatás nélkül.
Pilátus lehalkította a hangját, amikor Jézushoz beszélt. Tisztelet hallatszott a hangjából. Felemelte az asztalon álló kancsót, és Jézushoz fordult.
– Vizet?
– Igen, kérek.
– Most nem lesz belőle bor?
– Most nem. – mosolyodott el Jézus. Pilátus kitöltötte a vizet, és átnyújtotta a serleget az elítéltnek.
– Meleg van itt. Korán tavaszodik mostanában, szinte, ez már nyár.
– Jólesett a víz, köszönöm. – Jézus letette a serleget, és Pilátus szemébe nézett. – Nehéz lenne megmagyarázni, de minden okkal történik most, és ezután is.
– Igen, ezt említette már. Én hiszek magának. Láthatja, hogyan bánunk magával.
– Teljesen mindegy, hogyan bánnak velem, én megbocsájtok.
– Igen, ezt hallom úton-útfélen. A jóságos király, aki megbocsájtást hirdet. Ez olyan hamis, álságos dolog. Ha az embert sérelem éri, megbosszulja. Még, hogy szeresd az ellenségeidet is!
– Pedig, ez a kulcsa mindennek. A szeretet, és a megbocsájtás.
– Lehet. Én katona vagyok. Igaz, nem a felsőbb körökből származom, de módomban áll életről, és halálról dönteni. Én ezt a maszlagot a szeretetről, nem veszem be.
– Nem kell, hogy értse. Csak tegye meg, hogy egyszer nem az ellensége iránti gyűlölet vezérli, hanem tegye túl magát a bosszúvágyán. Ítéljen tárgyilagosan, próbáljon a bűnösnek is mentséget találni! – Jézus közelebb lépett az asztalhoz, és leült Pilátussal szemben. – Higgye el, menni fog. Maga jó ember.
– Én, jó ember? Ne nevettessen már! Az imént ítéltem halálra.
– Mert nem tehetett mást.
– Tehettem volna. Ez a Barabás egy gazember. Ő megérdemli a halált.
– Miért, én nem?
Pilátus közelebb hajolt Jézushoz, és suttogva mondta.
– Nem. Ön nem tett semmi rosszat. Ez az én dilemmám.
– Ne eméssze magát! A nép nem véletlenül hallatta Barabás nevét, amikor szavazásra bocsájtotta a kérdést, ki legyen szabad, kit engedjen el. Valamennyien az én nevemet kiáltották, mégis Barabás nevétől volt hangos a piactér.
– Csak nem azt akarja mondani, hogy manipulálta a szavazást?
– Nem én. – mondta Jézus, és mutató ujját a magasba emelte. Csend telepedett a teremre, odakintről sem szűrődött be a szokásos lárma. Pilátus szólalt meg elsőnek.
– Már régen meg akartam kérdezni, mit akart elérni a kereszteléssel?
– János akarta így. Egy új vallást hoztunk létre, amely a szeretetre, a megbocsájtásra épít, és a szegénységre.
– Veszélyes vizekre evez, barátom.
– Ez az egyetlen lehetséges létforma, amely nem vezet az emberiség pusztulásához.
– Ellenkező esetben?
– Háborúk jönnek. Olyan kegyetlen világ következik be, amelyről álmodni sem mer. Éhínség, és nyomor mindenütt.
– Bevallom, érdekel, amit mond.
– Tudom. Láttam jónéhányszor a gyűléseken, természetesen, ilyen alkalmakkor álruhát öltött.
– Nincs titkom maga előtt, ugye?
– Nincs.
Pilátus intett a szolgáknak. Berendelte az ebédjét, és kért még egy terítéket.
– Tessék, egyen bátran! – mondta Jézusnak, és bort töltött a serlegekbe. – Azt hiszem, mi sokban hasonlítunk egymásra. De én római vagyok, maga meg zsidó. Mégsem fér a fejembe, miért akar a zsidók királya lenni. Heródest nagyon feldühítette.
– Nem akarok király lenni, ezt nem én találtam ki.
– Aha, ez a küldetésének a része.
– Részben. De nem ez a lényeg.
– Jól van, ne kerülgessük a forró kását. Az ön által képviselt ideológia veszélyes, és kimondottan káros.
– Mert az emberi értékeket helyezi előtérbe? Erre épít egy vallást?
– Nem csak. Mert a szegénységet, mint erényt említi, sőt, megköveteli a hívektől. A tehetősebbek csak akkor nyerik el lelki békéjüket, ha megszabadulnak vagyonuktól, és szétosztják azokat a szegények, a rászorultak között. Ez lázítás.
– Igen, ez így van. A vagyontalan élet összekovácsolja a közösségeket. A törvény előtt is egyenlővé tesz.
– De akkor, mi viszi előre a világot, ha nem a szerzés, a birtoklás vágya?
– A szeretet, és a megbecsülés.
– Ostobaság! – kiáltotta Pilátus, és szólította a katonákat, hogy vigyék el Jézust.
Jézus megfordult, és Pilátus tekintetét kereste. Amikor megszólalt, megváltozott a hangja.
– Te azt teszed, amit tenned kell. Ne hadakozz ellene. Nekem küldetésem van, és végrehajtom, mindenáron. Ne sajnálj, nem vagyok méltó a sajnálatodra. Hős leszel, de ne feledd, nem tudod megakadályozni, hogy egyre nagyobb tömegek csatlakozzanak hozzánk. Én nem király vagyok, nem a zsidók királya. Én megváltalak téged a bűneidtől, és megváltom mindazokat, akik nem tudják, mit cselekszenek.
A menet elindult a hegyre, ahol Jézust, és két másik elítéltet keresztre feszítenek. Jézus a keresztet a vállára vette, és keserves kínok között, korbácsütésektől sújtva cipelte terhét. Többször elesett, de mindig felsegítették. Vizet is adtak neki, hogy kibírja az utat a hegytetőig. Pilátus az ablakból nézte a jelenetet. Nem volt elégedett a döntésével, de nem tehetett mást. Kicsordultak a könnyei, végiggördültek meggyötört arcán, és mint egy gyerek, keservesen zokogni kezdett.
6 hozzászólás
Kedves Horvaja!
Ismert legenda, új köntösben. Mindig aktuális. Hiába van Jézusnak igaza a jövőt illetően, ha az ember a jó eszméket is rosszra használják. /Lásd: vallásháborúk/
Üdv: Kati
Kedves szilkati!
Máig tisztázatlan Pilátus hozzáállása saját ítéletéhez, de mint tudjuk, végülis nem vállalta fel a felelősséget. Innen származik a mondás, kéz kezet mos. Júdás szerepe is ellentmondásos a legenda szerint, mert Júdás is csak végrehajtott egy forgatókönyvet, akár csak Péter, aki háromszor tagadta meg Jézust, akarata ellenére.
Köszönöm a hozzászólásodat!
Üdvözlettel,
Janó
Kedves Janó!
Örülök, hogy rátaláltam a novelládra. Ez előtt régen, csak akkor olvastam hasonló
ószövetségi anyagot, amikor az Ábel ébredése című kisregényemet írtam. Novellád
olyan jól sikerült, hogy szinte láttam, ahogyan beszél Jézus Pilátussal szinte
barátságosan.
Ki tudja ilyen távlattan, hogy valamikor irgalmatlan régen hogyan történhetett
igazán. Utoljára azt próbálták elismertetni, hogy csak egy isten van, mert ő
ugyanaz, mint Jézus. És erre a korabeli bibliák is mutatnak.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata!
Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy mi lehet az alapja a Jézus legendának, hiszen, különleges igénye lehetett akkoriban egyes népcsoportoknak arra, hogy egy isten hitet valljanak szembeszállva saját koruk tökéletesen felépített, és emberi istenvilágával. Tudományos igény nélkül, pusztán spekuláció alapján képzelem azt a kort, nyilván, irodalmi élményeim segítségével. Az ó-szövetség tanításai számomra egyértelműbbek, világosabb törvények szabályozzák a vallási életet, mint az újszövetség homályos, szeretetet hirdető, de háborúkat indító, és az ölést szentesítő ellentmondásos világa, amely mindig a sötét középkor idézi számomra. Az élet szeretete áll szemben a bűntudat keltésével, és a halál utáni élet gondtalanságával kecsegtet, a földi nyomor után.
Üdvözlettel,
Janó
Kedves Jenő! A Pilátus-sztorit már annyian megírták, h az ember azt gondolná, ebben a témában nem lehet már újat mondani. De lehet, s erre a bizonyíték a Te írásod! Üdv: én
Kedves Bödön!
Őszintén örülök a véleményednek. Köszönöm!
Üdvözlettel,
Janó