Vigyázzon magára.
-Fejezte be Edmund. Látszott rajta hogy kimerítette a mesélés. Léna szó nélkül felállt és elindult haza.
-Viszontlátásra Edmund, akkor a jövő héten találkozunk.
-Magára terítette a kendőjét és kiment a házból. Haza felé végig azon gondolkodott, amit Edmund mesélt neki. Kíváncsi volt hogyan alakult az élete, hol siklott ki ennyire. Már most alig várta a jövő hetet.
Edmund miután magára maradt, lassan felállt és át ment a konyhába. Úgy nézett körül mintha most látta volna először. Szemben a fal mellett foglalta el helyét a hatalmas kályha,még most is azon főztek. Középen állt a nagy tölgyfa asztal, nehéz robusztus székekkel körül véve. Körbe a konyhában szekrények, hűtök takarták a falat. Barátságos volt a hely légköre. Jó volt leülni az asztalhoz és meginni egy kávét,vagy enni a finom ételekből.. A konyhán hatalmas ablak volt ami a hátsó kertre nézett és mellette volt a hátsó ajtó is, amit régen a cselédség használt. Ma már csak Léna és a nagyanyja használta.
Feltette a tűzre a kanna kévét és megnézte, hogy mit vacsorázzon. Volt még egy kis sült hús és krumpli saláta, vett hozzá egy szelet rozskenyeret, majd leült és nekilátott késői vacsoráját elfogyasztani. Régóta most érezte, hogy az amit eszik ízlik is neki. Szinte mindent megevett, jóleső érzéssel dőlt hátra a széken és inni kezdte a kávét.
Mikor végzet mindent bepakolt a mosogatóba és át ment a nappaliba, még egy kicsit leült a karosszékbe és csak nézte a tűzet a kandallóban. Nem gondolt semmire, át adta magát a könnyű lebegésnek. Hosszú ideig maradt így, majd kis sóhajjal felment lefeküdni. Előbbi hangulatára már rányomta bélyegét az álomtól való rettegés. Nehéz szívvel feküdt le és várta hogy elaludjon.
Másnap mikor felébredt, kinézve az ablakon látta,hogy megint elromlott az idő. Nagy cseppekben esett az eső. Szomorú idő volt. Az ö hangulata is ilyenné vált. Tudta hogy megint egészen egyedül lesz, nem lesz senki aki rá nyissa az ajtót. Nem volt kedve semmihez, unottan itta meg a kávét. Nem reggelizett semmit, nem kívánta az ételt. Bement a nappaliba, begyújtott a kandallóba és leült a fotelbe. Milyen nap vár rá? Tudta hogy nem fog ma se csinálni semmit. Csak ül vagy bolyong a házba. Nem akadt tennivaló, a gazdaságot már régen felszámolták, a ménest még az apja eladta. Nem volt semmi. A meg maradt vagyonnak a járadékából élt. Akár ha egész fent maradó életében nem csinál is semmit akkor is biztosítva van a megélhetése.
Volt hogy elgondolkodott az öngyilkosságon is,de ahhoz túl gyáva volt. Így csak kínlódott. Milyen lassan is mennek a napok. Szerette volna ha lány itt van vele. De tudta az egyesség szerint csak a jövő héten fog jönni. Addig mit csináljon? Fel kellene menni a padlásszobába,azóta nem volt fent. Milyen poros és piszkos lehet. Ehhez se volt bátorsága. A magányba belelehet örülni? Ezt a kérdést is hányszor feltette már magának. De még nem tart itt. Ki tudja mikor fog eljönni ez is.
Ha lassan is de csak eljött a jövő hét. Léna pontosan érkezett mint mindig. Bejött a szobába és leült a fotelba és várakozón nézett Edmundra.
Ö meg kínálta teával és egy kis süteménnyel,majd ö is leült. Mélyen elgondolkodott,mintha azt latolgatná, hogy hol is hagyta abba múltkor. Pedig csak erőt gyűjtött a folytatáshoz. Tudta hogy elérkezik ahhoz a részhez ami még ennyi év után is olyan fájdalommal tölti el ha rágondol.
– Kedves Léna, hogy érzi magát ma? Az idő is jóra fordult, látta kezdenek rügyezni a fák. Ilyenkor gyönyörű az erdő. Valamikor nagyon szerettem sétálni benne. Csak hallgattam a madarakat,néztem az erdei állatokat. Nyugalom és béke honolt minden felé amerre csak néztem. De hagyjuk hisz nem azért jött,hogy erről beszéljek. Hol is hagytam abba ? Ja igen, szóval befutott író lettem.
– dőlt hátra a fotelban, keresztbe rakta hosszú izmos lábát,rá gyújtott a pipájára. Élvezettel szívta,majd hosszan engedte ki a füstöt.
Léna figyelmesen nézte. Tudta ilyenkor kezdi újra élni az akkor történteket.
– Hát igen nagyon jól ment az írás. Élveztem minden eges könyvet. Egyre több és több levet kaptam. Kicsi rajongóktól. A sok levél között volt egy meghívás egy árvaházba. Az igazgatónő kérdezte hogy lenne-e kedvem egy felolvasó délutánt tartani náluk. Mindig is szerettem a gyerekeket. Igen tudom hogy ez magának furcsa lehet. De akkoriban még nő nem érintette meg a szívem,nem éreztem hogy szükségem lenne egy…hogy is mondjam magának? Szóval nem volt nő az életemben. Sőt még talán nő ismerősöm se volt.
Így hát örömmel mondtam igent. Lázasan készülődtem, még soha sem voltam ilyen helyen. Nem is tudtam elképzelni milyen lehet.
– ivott a poharából egyet. Vett egy szelet süteményt,szép lassan elmajszolta közben kinézett az ablakon. Verőfényesen sütött a nap. Igazi tavaszi idő volt. Bár kissé meg késve érkezett,de eljött minden szépségével együtt.
– Egy hétfői napra szólt a meghívás. Kocsiba ültem, elindultam az igazgatónő által megadott városba. Ugye megbocsátja nekem ha nem fedem fel a város nevét. Azóta is patronálom őket és nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni őket. Tehát maradjon ez az én titkom.
Mikor megérkeztem a kapuban vártak már. Az igazgatónő és három apróság. Két fiú és egy kislány. A fiúk úgy tízévesek lehettek, a kislány kilenc körüli. Még életemben nem láttam olyan gyönyörű kislányt. Hosszú fekete haja majdnem leért a dereka aljáig,vakító kék szeme volt. Olyan ártatlan kíváncsisággal nézett rám,hogy a szívem nagyot dobban. Vézna volt és elesett,de volt a szemébe valami ami nem engedett el. Csak néztem és pár pillanatig nem tudtam meg szólalni. A nézése a szívemig hatolt. Olyan kicsi és védtelennek látszott,csak nézett bele a számára oly ijesztőnek tűnő világba hogy legszívesebben magammal vittem volna,hogy meg adjak neki minden szépet és jót. Az igazgatónő szavai térítettek magamhoz.
Bementünk az erre már előre kialakított helységbe, ahol legalább szerény becslésem szerint közel negyven gyerek foglalt helyet. Teljesen különböző korosztályúak voltak. Néma csendben vártak. Végig néztem rajtuk, és belém mart a felismerés hogy az itt található összes gyereknek nincsenek már meg a szülei.
Tudja Léna milyen egy ártatlan, szüleitől megfosztott gyerek nézése?Hát persze hogy nem tudja,és kívánom hogy soha se tudja meg. Nekem ott az árvaházban dőlt el a sorsom. Az a kicsi lány azokkal a tündéri szemekkel örökre magához láncolt. Ne értsen félre, nem volt semmi tisztességtelen szándékom vele,csak szerettem volna egy kis boldogságot vinni az életébe. És azt hiszem sikerült is. A felolvasás után bementem az igazgatóhoz és hosszan elbeszélgettem vele. Mikor végeztünk egy teljesen új ember hagyta el az árvaházat. Tisztába jöttem azzal, hogy miért is kezdtem el írni és miért pont meséket. Küldetésem volt Legalábbis akkor azt hittem. De nem számoltam az emberek rossz indulatával,azzal hogy minden jó cselekedettben megkeresik a rosszat. És ha nem találnak akkor ők maguk tesznek bele.
Zord a világ és kegyetlen Léna,maga még nem tudja,mert egy tiszta lelkű,és gondolkodású ember. Maga hisz még a jóban,és elhiszi hogy vannak még jó emberek a földön. Maradjon mindig ilyen addig ameddig csak tud.
Higgye el,ha már elveszíti a hitét, és a szeretetét az emberekben akkorra megkeseredett lesz. Ne engedje ezt. Harcoljon ellene amíg csak teheti.
– Lehunyta a szemét,elfáradt. Kimerítette a vallomás,de szemei csillogtak,úgy mint valamikor régen. Szíve hevesen dobogott,lázas lett az emlékek hatására. Annyira benne élt még a kislány képe,hogy ha lehunyta a szemét maga előtt látta sugárzó kék szemét. Amit oly bizalommal emelt rá. Egy életre bele ivódott a lelkébe.
Léna mozgolódni kezdett,látta hogy Edmund már eltávolodott, más hol jár. Csendben felállt és kiment a szobából. Halkan csukta be maga után az ajtót,és fájó szívvel indult haza. Annyira szeretett volna maradni,csak hogy vigaszt nyújtson Edmundnak, de amíg ő nem kéri addig nem teheti. Talán eljön az ,az idő is és talán nem is olyan sokára.
Edmund sokig maradt még a nappaliban. Újra élte a kislánnyal való találkozást,azt ahogy felfigyelt rá és ahogy megismerte.
Mikor teljesen besötétedett,fel állt és elment lefeküdni. Nem kívánt mást csak aludni. Egyszer egy igazit aludni,a rémálmok nélkül.
3 hozzászólás
Kíváncsi vagyok mi lett a kislány sorsa…A történet tetszik,de most is van néhány szó amit külön írtál, pedig egybe kellene.
Kedves Liza!
Ne vedd kioktatásnak, csak azért írom ide neked, hogy máskor szem előtt legyen, ha ezeket használod.
Az igekötők: be,ki,le,fel,meg,el,át,rá,ide,oda,szét,össze,vissza
1. szabály: ha az igekötő az ige előtt áll egybeírjuk: ránézett
2. " :ha az igekötő és az ige között más szó van külön írjuk. be kellett mennie
3. " :ha az igekötő az ige mögött van különírjuk. ment vissza
Nagyon jó ez a rész is!
Gratulálok és várom a folytatást!…
Ölellek: Lyza
Kedves Liza!
Ez a történet is érdekes, olvasmányos. Nagyon jól fűzöd az eseményeket. Azonban az elkövetett hibák lerontják a jót is. Ha átengednéd a Word-ben a nyelvhelyességi ellenőrzésen, ami jelez minden hibát, ráadásul meg is indokolja. Hidd el, hogy az olvasást is zavarja az egybe kívánkozó szavak különírása. És mielőtt föltennéd, akkor is olvassad át, mert észre lehet venni az elírásokat is.
Szeretettel: Kata