Noémi, ha hazaért időben, az összes esti hírműsort végig nézte, vagy legalább végig hallgatta, miközben jött – ment a lakásban.
Várta, csak egyre várt azt a napot, amikor valamelyik hírműsorban ahhoz hasonló hír lesz, mint ahol Tamás megsérült és megvakult.
Azután március 15.-én az esti híradóban tudósítottak arról, hogy a budapesti főpolgármester beszéde alatt az összegyűlt tömegben rendbontók zavarták meg az eseményt tojással dobálták meg a szónokot, aki a hangzavar miatt nem tudta megtartani az ünnepi beszédét. Noémi keze a távirányítón jó hangosra állította a TV-t. A hangzavar, amit a gyűlésről beadtak csak néhány pillanatig tartott, de a szobában lévő Tamás egész testében megmerevedett és felkiáltott:
– Jézusom! Mi ez?! Kapcsold ki! Jaj, kapcsold már ki!
Noémi rémülten azonnal kikapcsolta a TV készüléket és a fiúhoz sietett. Tamás egész testében reszketett, a homlokáról dőlt az izzadtság, a semmibe révedő szemeiből pedig a könny.
Noémi iszonyúan szégyellte magát, hogy ezt tette a fiúval. Ráadásul feleslegesen.
Átölelte szorosan és magához szorította Tamást. Bűnbánóan azt mondta:
– Ne haragudj! Ó, kérlek, kérlek, ne haragudj!
Tamás, azonban nem bírt megnyugodni.
– Miért csináltad? – kérdezte haragosan és szemrehányóan.
– Mit miért csináltam? – kérdezett vissza zavartan a lány.
– Miért vetted olyan hangosra a TV-t? – szorította meg Tamás Noémi vállát.
– Véletlenül. – hazudta Noémi.
– Halkabbra akartam venni és véletlenül hangosabbra vettem. – mondta és majd meghalt a szégyentől.
A vak fiú nem szólt semmit, de tudta, hogy Noémi hazudik. Hallotta a hangján.
Tamás nagy sokára úrrá lett magán és elment fürdeni. Noémi becsukta a szoba ajtót is és iszonyú lelkiismeret furdalástól gyötörve felhívta a mamáját.
– Szia! Jaj, nem vagyok normális!- szinte kiabált a telefonba.
– Mi a baj édesem? Mi történt? – kérdezte rémülten az édesanyja.
– Kipróbáltam! Jaj nem vagyok normális! De annyira szeretném, ha visszatérne a látása!- sírta el magát Noémi.
– Mit próbáltál ki? – kérdezte értetlenül a mamája.
– Tudod, amiről egyszer beszéltünk, még régen. Hogy visszatérhet a látása, ha az eredetihez hasonló trauma éri. És ma a híradóban…
– A főpolgármester beszéde? – kérdezte megértően a mamája.
– Igen, igen – sóhajtott Noémi.
– És borzasztó hangosra vettem! – ingatta a fejét.
– Nagyon rosszul tettem! – mondta bűnbánóan.
– Tamás teljesen kiborult. Remegett, izzadt és sírt. Miattam szenvedett… és hiába. Nem segített a trauma sem! – Noémi már zokogott:
– Annyira szégyellem magam…
– Ó édes kislányom nyugodj meg, te csak jót akartál – kezdte a mamája, de Noémi nem hallgatta meg.
– Egy gonosz dög vagyok! Meg sem érdemlem Tamás szeretetét! – azzal becsukta a mobilját, megszakítva a beszélgetést. Nem is figyelt rá, hogy a fürdőszobában már rég óta nem folyik a víz és a háta mögött csendesen kinyílt az ajtó. Azt sem hallotta meg, amikor Tamás visszatapogatózott óvatosan a fürdőszobába, és halkan folyatni kezdte a vizet.
Noémi félelemmel teli szívvel, sokáig állt az ablak előtt, és megkönnyebbülve látta, hogy a fiú lecsillapodva kerül elő a fürdőszobából. Tamás nagyot sóhajtott, majd kinyújtotta feléje a kezét:
– Keresek egy tökéletes párnát, azt hiszem a Tiéd mellett van. – mondta lágyan és elmosolyodott.
Noémit elöntötte a határtalan megkönnyebbülés, hogy a fiú megbocsátott neki és a szégyen mardosó forró hullámai, amik még napok múlva is gyötörték, és csak lassan csillapodtak.
Aztán eljött a nagy nap. Az esküvőjük napja.
Noémi már reggel mosolyogva ébredt és odabújt Tamáshoz.
– Mmmm… mi van kicsi? Miért nem alszol? – kérdezte a fiú félálomban.
– Olyan boldog vagyok! – sóhajtotta Noémi.
– Ja az más! Ha a boldogságtól nem tudsz aludni, az meg van bocsátva! – ásította Tamás.
– Szeretnélek még utoljára, menyasszonyként szeretni téged. – suttogta a fülébe a lány és Tamás gyengéden magához ölelte.
– Kérésed parancs kicsim.- ölelte át gyöngéden, és Noémi fölé hajolt.
Amikor később szétváltak, Tamás megkérdezte Noémitől:
– Már hajnalodik?
– Inkább fényes nappal van! – nevetett Noémi.
– Ki az ágyból, mindjárt itt vannak a szüleid! – tette hozzá. Már régen megszokta, hogy Tamás időnként megkérdezi, hogy sötét van-e, vagy világos.
Tamást elvitték a szülei, Noémihez pedig feljött az édesanyja és a barátnője Évi, hogy segítsenek elkészülni a menyasszonynak és elkísérjék őt a házasság kötő terembe.
Amikor belebújt a szépséges hófehér menyasszonyi ruhába és Évi a hajába tűzte a fátylat, szinte hinni sem akarta, hogy eljött ez a nap is és Tamás valóban elveszi őt feleségül.
Erről aztán eszébe jutott valami.
– Kérlek benneteket, hogy menjetek ki egy kicsit. Várjatok meg az előszobában. – terelte ki a mamáját és a barátnőjét a szobából.
– Miért, most mi van? – értetlenkedett Évi.
– Kicsit egyedül szeretne lenni. – nyugtatta meg Évit Noémi mamája.
Noémi a szobában kihúzta a könyvszekrény alsó fiókját, kivette a varródobozból az ollót és levágott egy szálat a hajából. Odasuhant az ablakhoz és kinyitotta, feljebb húzta a rengeteg fehér tüllt, ami a szoknyáját borította, hogy oda tudjon állni az ablak mellé.
– Azt kívánom, hogy ma minden álmom teljesüljön, egy tökéletes nap legyen, életem egyik legboldogabb napja! – mondta, azzal kifújta a tenyeréből az ablakon át a hajszálat. Vidáman búcsút intett neki és becsukta az ablakot.
– Mehetünk! – nyitotta ki a szobaajtót. Amikor azonban anyukája kutató szemeibe nézett elpirult.
– Már megérkezett az autó! – jelentette be Évi, aki akkor jött vissza az utcáról, ahová leszaladt mivel nem bírt nyugodtan várni Noémire.
Amerre az autó haladt az utcán, a járdákon mindenütt megálltak az emberek és a csodásan feldíszített menyasszonyi autó után fordultak. Noémi boldogan és büszkén ült a hátsó ülésen és alig várta, hogy a házasságkötő terembe érjenek.
Amikor megérkeztek, óvatosan kiszállt és aggodalmasan megkérdezte:
– Hol vannak a többiek?
– Már azt hiszem csak rád várnak. – felelte a mamája.
Bent násznép már tényleg bevonult a házasság kötő terembe, a várakozáshoz kiválasztott zene, Vivaldi négy évszakja szólt a hangszórókból. Tamás ott állt a folyosón és őt várta. Noémi oda sietett hozzá és belekarolt.
– Szia! Már annyira hiányoztál kicsi! – fogadta a fiú.
– Itt vagyok, itt vagyok már. Csak gyere szorosan a szoknyám mellett.- válaszolta Noémi, mivel megszólalt a bevonulási zene, a nászinduló.
– Jobb lábbal indulunk! – nevetett fel Tamás és jókedvűen mosolyogva, lassan, ünnepélyesen bevonultak a házasságkötő terembe.
Megálltak az anyakönyvvezető előtt, aki sorban üdvözölte a megjelenteket és elkezdte a házasságkötési ceremóniát. Tamás érezte, hogy Noémi kis keze megremeg az övében.
Amikor az anyakönyvvezető megkérdezte Tamástól, hogy kíván-e az itt megjelent Nardai Noémivel házasságot kötni, Tamás arra gondolt, milyen szép lehet most Noémi. Egy pillanatra lehunyta a szemét és felidézte magában Évi arcát, amilyennek látta az esküvőjén. Az is eszébe villant, hogy akkor Évi boldog arca helyébe Noémi arcát képzelte. Noémi felé fordította a fejét és kinyitotta a szemét. Először csak azt érzékelte, hogy világos van, nagyon, nagyon világos van. Azután meglátta, lassan, mintegy ködön át Noéminek a boldogságtól ragyogó, tündérszép arcát. Maga sem tudta, hogy csak a képzelete játszik vele, vagy tényleg látja Noémit. Érezte, hogy Noémi keze megszorítja az övét és válaszolt:
– Igen!
Aztán már biztos volt benne! Tudta, hogy nem képzeli, hanem látja Noémit! Nem merte levenni a szemét róla, nehogy eltűnjön. Boldog mosollyal figyelte, ahogy a lány kijelenti, hogy igen, az itt megjelent Kalmár Tamás felesége kíván lenni.
Tamás csak Noémit nézte, csak Noémit látta, a szíve hangosan dobogott az örömtől. Egyszerre kapta meg a sorstól Noémit feleségnek és kapta vissza a látását.
Amikor a jegygyűrűt kellett felhúzni Noémi ujjára, élvezte, hogy csak a szeme sarkából pillant a kék bársonypárna felé, és mégis pontos mozdulattal veszi el a vékonyabbik jegygyűrűt. Noémi odacsúsztatta a gyűrűs ujját, és Tamás felhúzta rá a jegygyűrűt, aztán ahogy Noémi elhúzta volna a kezét, lehajolt és megcsókolta az ujján a jegygyűrűt. Noémi egy pillanatra megdöbbenve nézett rá, de aztán a másik gyűrűért nyúlt és felhúzta Tamás ujjára.
Amikor elhangzott a mondat, hogy csókkal köszöntse egymást az ifjú pár, Tamás odahajolt a feleségéhez és mohón, élvezettel megcsókolta. Ahogy elvette a száját Noémi szájáról odasúgta neki:
– Milyen gyönyörűek a ruhád elején a kis ezüst levelű hímzett kék virágok…
Noémi büszkén elmosolyodott, aztán amikor az anyakönyvvezető azt mondta, hogy foglaljanak helyet, szinte lerogyott a székre. Tamás szemébe nézett és látta, hogy a fiú őt nézi. – Látja a ruhámat, lát engem, ó igen, lát! – gondolta Noémi és a boldogságtól és a megkönnyebbüléstől sírni kezdett. Lassan hullottak az óriási könnycseppek a szoknyájára.
Az anyakönyvvezető az élet nehézségeit ecsetelte és annak a fontosságát, hogy segítsék egymást, kitartsanak egymás mellett. Ők azonban csak utólag, a házasság kötésükön készült videót megnézve hallották az intelmeket. Ott, akkor egy szót sem hallottak, csak egymást nézték hitetlenkedve és boldogan.
A szülők köszöntésére aztán összeszedték magukat. Noémi amikor odaadta a csokrot az édesanyjának, a nyakába borult és sírva, nevetve súgta a mamája fülébe:
– Képzeld lát engem! Visszatért a látása! Itt, most… Jaj olyan nagyon boldog vagyok!
Noémi mamája hitetlenkedve nézett Tamásra, de amikor a fiú visszanézett rá és kacsintott egyet, ő is sírni kezdett.
Tamás megfogta a kezébe adott csokrot és odalépett a mamájához.
– Köszönöm, hogy olyan jó anyukám vagy, köszönöm, hogy felneveltél, köszönöm, hogy gondomat viselted, amikor nem láttam…
Tamás mamája elvette a csokrot, és gépiesen mondta:
– Szívesen édes kisfiam! – csak azután fogta fel, hogy mit mondott az előbb Tamás. Felnézett a fiára. Belenézett a mosolygó szempárba és hitetlenkedve pislogott. Tamás pedig azt mondta:
– Nagyon jól áll neked a kék szín, mindig is szép voltál benne. – és akkor végre elhitte.
– Látsz kisfiam?! Tényleg látsz újra?! – kérdezte olyan hangosan, hogy az elöl állók is meghallották. Aztán Tamás édesapja felé fordult:
– Képzeld lát a fiunk, újra lát! – azzal sírva, nevetve a férje nyakába borult.
Tamás papája fél kézzel magához ölelte a feleségét, és a fiára nézett. Kérdeznie sem kellett, hogy igaz-e. Tamás ragyogó szeméből kiolvasta a választ.
Tamás megfogta Noémi kezét és egy üveg emlékbort adtak át az édesapjának.
Közben a teremben már a meghívott rokonok, barátok, kollegák mind azt suttogták egymásnak, hogy Tamás újra lát, hogy visszatért a vőlegény látása.
Felhangzott a gratuláció alatt játszódó zene és a gratuláció valóságos népünnepély lett!
Beethoven örömódája bezengte a termet, és mindenki úgy érezte, hogy igen, ez a zene az, ami most ide illik. Az áradó zene hangjaira mindenki sírva, nevetve ölelgette az ifjú párt, újra meg újra.
Az anyakönyvvezető, aki semmit sem tudott az előtte lejátszódó események hátteréről megjegyezte, hogy ilyen érzelmes esküvőt még sohasem látott, amióta csak a pályán van.
Ez az esküvői hangulat velük maradt egész este. A szép, bőrkötésű vendégkönyvet teleírták a meghívottak az ifjú párnak és külön Tamásnak szóló gratulációkkal és jó kívánságokkal.
Amikor véget ért a vacsora a menyasszonyi tortát olyan szakértelemmel osztották fel – Tamás irányítása alatt – mintha mindig is ezt csinálták volna.
– Gyere kicsi! Megtáncoltatlak! – ölelte át Noémit a férje.
– Nem is szeretsz táncolni! – csodálkozott Noémi.
– Veled mindent szeretek csinálni! – mosolygott rá.
– A parkett ördöge ezután sem leszek, de a menyasszonyt meg kell táncoltatni!
Noémit aztán egész este kézről kézre adták a vendégek, mindenki megtáncoltatta a menyasszonyt. Még Pálos úr is felkérte, és olyan tüzes szambát járt vele, hogy az egész vendégsereg körbe állva csodálta őket.
– Tudja Noémi mindig is szerettem táncolni. Népi táncos voltam tíz évig a közgáz tánccsoportjában. – árulta el a titkot Pálos úr.
Noémi élvezte, hogy minden meghívott jól szórakozik, vidáman táncolt mindenkivel, aki csak felkérte a menyasszonyt, de örömtől és boldogságtól ragyogó szeme egyre csak Tamást követte, aki vendégtől – vendégig járkált a teremben. Élvezte, hogy látja a fiú a rokonaikat, barátaikat, saját szemével csodálja meg a terem díszítését, amit nem is remélt még akkor, amikor együtt kiválasztották a lufikat és virágokat. Boldogan felnevetett, amikor látta, hogy Tamás elveszi a fotós gépét, és önállóan fényképezni kezd. A gyönyörű esküvői képek közül a legkedvesebb az lett, amit Tamás készített Noémiről, aki a táncparkett közepéről, a vendégsereg sűrűjéből boldogságtól sugárzó arccal nyújtja a két kezét a férje felé.
Éjfélkor a konyhából elővarázsolt három szál gyertya fényénél táncolták el a „gyertyafény keringőt”, mivel Tamás vaksága miatt ez eredetileg nem szerepelt az esküvői programban.
Később a tűzijátékot a kertben kéz a kézben együtt nézték végig.
Amikor hajnalban fáradtan és boldogan hazavitte őket a taxi, a lépcsőházban egy pillanatra megálltak a lépcső előtt.
– Jobb lábbal indulunk! – mondta nevetve Tamás, azzal felkapta a feleségét és kettesével szedve a lépcsőfokokat szaladt fel vele az emeletre.
Tamás botját egész este nem keresték, utólag már nem is emlékeztek rá, hogy hol maradt.
Mosolyogva segítettek egymásnak levetkőzni a komoly, nehéz ruháikból és amikor Noémin már csak az alsóneműje volt, Tamás csodálkozva megjegyezte:
– A bugyidon is kis kék virágok vannak ezüst levelekkel. – és szívből felkacagott.
– Csodálatos lány vagy édesem! – simogatta meg Noémi arcát.
– A kis kék virágok miatt? – incselkedett vele a lány.
– Lássuk csak, azok nélkül milyen vagy. – húzta magához Tamás és Noémi boldogan simult hozzá.
– Hagyjuk égve a villanyt, már olyan régen nem láttalak. – kérlelte a fiú, de már nem volt rá szükség. Odakinn megvirradt és a felkelő nap első sugarai bevilágították a szobájukat, az ágyukat, a szerelmüket.
Már jócskán benne jártak a délutánban amikor Noémi arra ébredt, hogy Tamás a fotelben ül és őt nézi.
– Mi van? Miért nem alszol? – kérdezte álmosan a lány.
Tamás két nagy lépéssel ott termett és bebújt az ágyba. Magához ölelte Noémit és a fülébe súgta:
– Nem merek elaludni.
Kicsit hallgatott, azután folytatta:
– Attól félek, hogyha felébredek, nem fogok látni. Újra vak leszek. Rájövök, hogy ez csak egy álom volt az egész. Az esküvőnk is és az is, hogy újra látok.
– Te egyáltalán nem aludtál? – csodálkozott Noémi.
– Nem. – válaszolta Tamás.
– Nem merek! – tette hozzá.
– De hát nem lehetsz ébren örökké! – csodálkozott a lány.
– Igen, de legalább sokáig megpróbálok ébren maradni. – mondta konokul a fiú.
– Ébren maradsz, hogy fel ne ébredj. – mutatott rá logikusan a lány és nagyot nevetett.
Amikor a fiúra nézett, meglátta, hogy megsértődött. Azonnal átölelte és békítően ránézett:
– Nem, nem leszel újra vak, ez egészen biztos.
Aztán óvatosan hozzá tette:
– Kálnoky doktor megmondta, hogy csak átmenetileg nem látsz és visszatér majd a látásod. Azt azonban nem engedte, hogy elmondjam neked.
– Hallottam, amikor anyukádnak elmesélted, hogy nem sikerült a kísérlet. Tudod, amikor hangosra vetted a TV-t, a tömeg ordítását a híradóban…- vallotta be a fiú.
– Jaj! Nem tudtam, hogy hallod, hiszen fürödtél! – rémült meg utólag Noémi.
– Cssss, kicsi! Semmi baj! Olyan boldog voltam, amikor hallottam, hogy csak átmenetileg nem látok. Sokkal, de sokkal elviselhetőbb lett minden. Annyira kiabáltál a telefonba akkor, hogy meghallottam az első szavakat odakinn is. Aztán kilopóztam a fürdőszobából és óvatosan kinyitottam az ajtót és szépen kihallgattalak.- mondta elégedetten Tamás.
– Az orvosok azt gondolták, hogy ha megtudod, hogy nincsen semmi szervi oka, annak, hogy nem látsz, magadat fogod hibáztatni és esetleg még rosszabb lelkiállapotba kerülsz. Azt akarták, hogy őket hibáztasd!
– Na azt elérték! Seggfejek! – kiáltotta durván a fiú.
– Azt hiszik, hogy amiért összefoltoztak, már joguk van elvenni tőlem a reményt. Mennyi kétségbe esést megspóroltak volna nekem, ha elmondják az igazat!
– Azt nem hiszem. – rázta a fejét Noémi.
– Legfeljebb azért lettél volna kétségbe esve, mert nem teljesül a jóslatuk. Nem voltak biztosak benne, hogy valóban újra látni fogsz, az is benne volt a pakliban, hogy nem tér vissza soha a látásod, egész életedben sem.
– De Te biztos voltál benne! – Tamás hangja kemény volt és dacos.
– Na, na! Álljuk csak meg egy szóra! – ült fel az ágyban Noémi.
– Igen eleinte biztos voltam benne, aztán meg egyáltalán nem voltam biztos benne, de azért mindig reméltem. Talán csak nem baj? Az ember mindig jót akar annak, akit szeret. Nem azért fogadtalak el vakon is, mert tudtam, hogy az esküvőnkig tart csak a vakságod. Nem tudtam meddig tart. De ha az életed végig tartott volna, akkor is elfogadtalak volna, akkor is szeretnélek. – Noémi hanga elcsuklott.
Kiugrott az ágyból, Tamás hiába kapott utána. Odaszaladt az íróasztalhoz és kihúzta az egyik fiókot. Egy marék papírlappal tért vissza az ágyhoz, a csodálkozó fiú ölébe szórta őket.
– Iskolai kurzusokról tájékoztatók nem látóknak. Az őszi szemesztertől suliba jártál volna, arra, amit kiválasztasz, hogy új foglalkozást tanulj, amit vakon is gyakorolhatsz. Tessék nézd meg őket!
Tamás kíváncsian felemelt néhány lapot.
BME informatikai képzés. ELTE jogi képzés. Gyógypedagógiai főiskolai képzés. Szakképzési programok. Sport mozgalom vakoknak.
Lesöpörte az ágyról a lapokat és bűnbánóan nézett:
– Nem akartalak megbántani! Tudod, megszokhatatlan, hogy olyan fantasztikus lány vagy!
Noémi elrejtette kis titkos, elégedett mosolyát, és így szólt:
– Remélem is, hogy nem fogod megszokni!
VÉGE
32 hozzászólás
Kedves Judit!
Nagyon szép lett a vége! És megint kellemesen csalódtam, mert azt hittem, hogy még az esküvő, még jóval az "igen" előtt visszatér Tamás látása, de így sokkal-sokkal jobb, ahogyan Te megírtad! Jó, hogy ennyire életszerű lett az egész, és változatlanul példamutató az őszinte szeretet és segíteni-akarás terén!
Köszönöm szépen az élményt, igazán érdemes volt végigolvasni ezt a regényt, és gratulálok!!!
Üdv: barackvirág
Gratulálok a befejezés is remek volt!
Remélem, hasonló jó írásokkal még meglepsz?
Üdv: Csilla
Kedves Barackvirág!
Köszönöm a kitartásodat, hogy elolvastad ezt a nem kevés oldalt, és kitartottál végig. Az első részeknél még több hozzászólás volt, aztán már csak veled leveleztem, mint láttad. Hiába, ami hosszú az hosszú…
Nagyon örölök, hogy nem csalódtál a végében sem, pedig lehetett tudni, hogy mi lesz a vége. Mivel ez egy romantikus regény nem volt kétséges, hogy Tamás és Noémi végül összeházasodnak és Tamás visszanyeri a látását. Remek érzés, hogy Te megláttad azt is ami a felszín alatt van a könyvben, amiért megírtam az egészet.
Judit
Kedves Csilla!
Örülök, hogy kitartottál a végéig! Annak meg különösen, hogy tetszett a regény.
Ha megszeretted a romantikus írásaimat, akkor a fentlévők közül a "Virágok befőttes üvegekben", a "Varázsszavak" és a "Teaszertartás" című írásokat ajánlom a figyelmedbe.
Judit
Kedves Judit!
Végig olvastalak. Annak ellenére, hogy az alap szituáció (lát, nem lát, aztán újra lát) nekem teljesen idegen, szívesen olvastalak végig. Igényesen, szépen megírt történet, plasztikus karakterekkel. A legördülő könnycseppeket egy picikét sokallom, de lehet, én vagyok egy érzéketlen gibraltári szikla. A legjobban a munkahelyi bonyodalmak leírása, tetszett. Többek között Pálos úr alakját is viszonylag kevés szóval gyönyörűen megrajzoltad. Azt is megbocsátottam volna néki, ha egyáltalán nem tud táncolni. Talán, ha egy kicsit „karcosabb” az egész, még jobban lenyűgözöl vele.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Üdv. a.
Te jo isten, hat ez tenyleg egy tundermese! GYonyoru szep lelked van, hogy ilyen szep tortenet fogant meg benne(d). Nagyon koszonom , hogy elolvashattam. Reg nem olvastam mar ilyen lebilincselo irast. Koszonom megegyszer.
Kedves Antonius! Az "alap szituáció" a " lát, nem lát, aztán újra lát" egy példa volt arra, hogy könnyű addig "nagy fiúnak" lenni, a kapcsolatokat könnyedén venni, ameddig rendben mennek a dolgok. Amikor aztán valami nehéz és súlyos dolgot hoz az élet, akkor már mennyire számít, hogy melletted állnak, hogy szeretnek, hogy elfogadnak, hogy segítenek… Aki a "szeretet bankba" nem tesz semmit, mert nem trendi elkötelezni magát, fázik a felelősségtől és nem figyel mások érzéseire, annak nem kamatozik ott semmi. Amikor neki van szüksége szeretetre és mindarra ami ebből fakad, akkor üres a "számlája".
Hozzászólásod alapján újraolvastam a végét, és igazat adok, hogy túl sokszor fejeztem ki az érzelmeket a könnyekkel. Köszönöm, hogy végig olvastad és írtál hozzászólást is. Judit
Kedves Virág!
A romantikus regények unokatestvérei a tündérmeséknek. 🙂
Boldog vagyok, hogy örömet szereztem neked ezzel régebben írt történettel.
Judit
Kedves Judit!
Nagy élvezet volt számomra, hogy regényedet elolvashattam, a vége pedig különösen tetszik.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
"Minden jó, ha vége jó"! Ez a modás a romantikus regényekre különösen igaz.
Nem is mertem volna rossz véget írni a történetnek, mert akkor már nem is romantikus regény lenne. 🙂
Köszönöm, hogy olvastál, és, hogy hozzászólást is írtál.
Judit
Kedves Judit!
Öröm volt újra olvasnom téged!Gratulálok a művedhez!
Szeretettel:Marietta
/Köszönöm az érdeklődést, Ti is hiányoztatok nekem:-))/
Kedves Marietta!
Nekem öröm, hogy olvasod az írásaimat. Köszönöm, a gratulációt!
Igen, már aggódtam, hogy elhagytad csendben a Napvilág Íróklubot, mint annyian mások…
Judit
Szia Judit!
Elolvastam ezeket az alkotásaidat.
Ugye nem haragszol meg érte, ha versben nem is, de prózában zseni vagy?…:):):)
Hosszú volt, de izgalmas! Az események követték egymást, s lehetett sodródni a szereplőkkel! Elismerésem!
Lyza
Kedves Lyza!
Te aztán nem aprózod el… 🙂 Úgy látom, mindjárt a regénnyel kezdted.
Kösz a zseni jelzőt, bár nem valószínű, hogy jogos. 🙂
Annak örülök, hogy tetszett Neked a Tündérfürt, remélem még találsz kedvedre valót a prózáim között.
Judit
Elolvastam, amit tegnap meghagytam 🙂 Most már meg tudom fogalmazni, mi motoszkált bennem: olyan érzésem volt, mintha egy hosszú, kalandos regénynek a zanzáját olvasnám. Nem tervezted soha megírni "nagyobban"? Szívesen olvasnám.
Kedves Laura!
A "Tündérfürt" a jelenlegi formájában sem kellett a kiadóknak, na most képzeld el, ha a romantikus regényt kibővítve egy korrajzot csinálnék belőle… 🙁
Volt olyan olvasóm is, aki azt mondta, hogy a történet beszívta, mint egy rózsaszín porszívó, és nem engedte szabadon, amíg el nem olvasta. 😀 Ha kibővíteném a történetet, nem tudom, hogy működne- e még az a rózsaszín porszívó? 😀 😀
Köszönöm, hogy elolvastad, és a csillagokat is! Ezen az oldalon Te voltál a 388. olvasója a történetnek. 🙂
Judit
hát, ezt most elolvastam újra, és nem tudom abbahagyni a sírást. onnantól, hogy megismételni a traumát…
Kedves Müszélia!
Még szaporítottad a legördülő könnycseppeket? 😀
Köszönöm, hogy nálam jártál!
Judit
Kedves Judit!
Tegnap éjjel elolvastam végig.Megérte.Ritkán olvasok ilyen hosszú történeteket.
A vége is jó.Tetszett.
Szeretettel:Ági
Kedves Ági!
Köszönöm, hogy éjjel-nappal a Tündérfürtöt olvastad! 😀
Örülök, hogy jó kikapcsolódást jelentett az írásom. Igyekeztem megmutatni, hogy lehet írni egy nem sablonos, ugyanakkor igen emberi romantikus történetet.
Talán sikerült is…
Köszönöm, hogy végig olvastad, és a hozzászólásaidat is. 🙂
Judit
Sokszor újraolvasom, olyan remek történet. 🙂 Gratulálok hozzá!
Miléna
Kedves Miléna!
Ó, Ó, Ó! Egy rajongó!
Még soha nem volt olyan, hogy valaki azt írta volna a hozzászólásában, hogy visszajár valamelyik történetemhez… 😀
El vagyok bűvölve! és köszönöm…
Judit
Kedves Judit,
ha annyiszor írtam volna, ahányszor itt jártam, még ennél is sokkal több hozzászólásod lenne. 🙂 Nagyon szeretem ezt a történetet, olyan romantikus, szép és életszerű. 🙂
Miléna
Kedves Miléna!
Köszönöm mégegyszer a dicséretet! 😀
Vannak még az írásaim között romantikus történetek. A "Teaszertartás", "Virágok befőttes üvegekben", "Mogyorótorta", "A varázsszavak", "Szerelmeslevél", "Ezüstvirág fülbevaló".
Remélem, hogy azokat is lesz kedved elolvasni. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Úgy terveztem, egy nap csak egy részt olvasok, de nem bírtam megállni, hogy ne érjek a végére 🙂 Nagyon bájos, kedves történet volt, egyes részein pedig igen elgondolkodtató. Remélem, Noémi eltette a babájának a tündérfürtjeit arra az esetre, ha neki is szüksége lenne rá egy nap 🙂 (Ebből lehetne egy második rész) 😀
Most már viszont nyugovóra térek, mert leragad a szemem, de hátha meglep egy angyal vagy tündér az álmomban!
Szeretettel: Kalina
Kedves Kalina!
A felnőtteknek szóló "tündér/fürt/ mesém" Téged is elvarázsolt? 🙂
Mondd, Te gondolatolvasással is foglalkozol? 😀 Amikor megírtam ezt a regényt, egy másik "tündérfürtös" történetet is elterveztem, de aztán amikor erre nem találtam kiadót, feladtam, hogy a másikat megírjam. Nagy munka megírni egy regényt, és nem motiválja az embert, ha végül nem kell a kiadóknak.
Csak figyelj a tündérre, ha megjelenik álmodban, mert lehet, hogy neked valami mást kell megkeresned! 😉
Judit
Kedves Judit!
Elolvastam, ezt a szép romantikus regényedet, amely a valóságból merített, és sok tanulságos dolgot rejt magában. Nem elég nagy tudással szorgalmasan dolgozni, az előmenetelhez szerencse is kell. Jó, ha valaki több nyelven beszél. Megtudhatjuk, hogy a párkapcsolatok megváltoztak, ritka a házasságkötés, vagy csak később történik, amikor már együtt éltek évekig.
A két fiatal életében sok váratlan esemény következik be, míg eljutnak a boldogságig. Nagy lelkierőre, kitartásra, ugyanakkor a szülők lelki támogatására is szükségük volt.
A "tündérfürt" valójában mindenkiben megtalálható, csak élni kell tudni vele.
Nagyon tetszett regényed, gratulálok ehhez a kitartó munkához!
Sok szeretettel: Matild
Kedves Matild!
Örülök, hogy nem bántad meg ennek a hosszú történetnek az elolvasását. 🙂
Köszönöm a lényeget összefoglaló hozzászólásodat!
Romantikus történetem nincsen több az oldalon, már mindet elolvastad. Ha szereted a vidám történeteket is, akkor a figyelmedbe ajánlom a " jóvoltál@figyellek.com" című novellámat.
Judit
Szia!
Tudtam! 🙂 Örülök a happy endnek. Igazi romantikus regény. Jól esett olvasni! Szeretettel: gratulálok: hundido
Kedves Katalin!
Már olyan régen írtam ezt a történetet, hogy most újra el kellett olvasnom – veled együtt -, hogy képben legyek mit is olvasol.
Hm, úgy tűnik kiállja az idő próbáját is, most is érdekes a maga egyéni módján.
Köszönöm, hogy végig olvastad, legtöbben a rövidebb alkotásokat olvassák inkább. Nagy fába vágtad a fejszédet, de boldog vagyok, hogy úgy érzed: megérte.
Judit
Szia Judit! Olyan jó a vége! Annyira szurkoltam, hogy ez legyen. Az élet úgy is olyan…amilyen, legalább a mesék és az álmok legyenek szépek. Élmény volt végig, olvasmányos, érdekes, tele érzelemmel, feszültséggel! Üdvözlettel: én
Kedves Laci!
Köszönöm a dicsérő szavakat! – Nem gondoltam az elején, hogy lesz türelmed végig olvasni egy romantikus regényt! 🙂
Örülök, hogy nem bántad meg, hogy belekezdtél, és kitartottál.
Judit