Téli merengés mínusz 18 fokon
Volt nekem réges régen, egy mai napig be nem teljesült szerelmem és most eldöntöttem, hogy míg nem túl késő, valamint kikerülve a fizika törvényeit megpróbálom helyrehozni a hibát. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy mi ütött belém épp most, egy mínusz 18 fokos hidegben egy régi szerelemről ábrándozni és miért nem vártam meg a tavaszt. Minden titkos okot nem kötök az orrára bárkinek de kettőt belőlük elárulok mindenkinek, ha valaki nagyon kíváncsi természet, nehogy emiatt megbetegedjen. Az első titkos hátsó indítékom az, hogy bármennyire igyekszek formában maradni, ahogy telik az idő egyre ritkábban izeg már a mozog és nem akarnám megvárni, amíg csak akkor mozog ha sétáltatom. Egy másik ok épp a dermesztő hideg, amelyiket szakszerűen alkalmazva a puha dolgok is kőkeményre merevíthetők, ez meg eléggé lényeges, hacsak nem plátói a szerelem.
A fő indítékom, amit most részletesen leírok, egy még nem szabadalmaztatott saját találmányom, mely a határtalan űrutazásokhoz nyújt lehetőséget. Sok mindent feltalált már az emberiség az űrutazással kapcsolatosan, de mind ez ideig földhözragadt maradt, semmiképp nem tudja véglegesen elhagyni szülőföldjét, mert vagy a honvágy, vagy a gravitáció visszavonzza.
Egy titkos szerelmi légyottnál nagyon fontos, hogy az ember megbújjon valahová, ahol lehetőleg a madár se jár és mi sem ideálisabb ennél mint a végtelen világűr, ahol aztán kedvére és nyugodtan keresgélheti a fekete lyukat, ahol biztos se madár, se egér nem jár. Igaz sokszor meggondolandó, hogy ide bemerészkedjen az ember, mert állítólag itt minden összeroppan, vagy elferdül, így sosem tudni mi vár ránk, a mennyország dicsősége vagy a pokol szégyene. Ajánlatos ezért először felmérni a lyuk körüli helyzetet, mert sokszor a kis fekete lyuknak nagyobb a vonzóereje mint a nagynak és épp ezért nehezebb belőle szabadulni.
Térjek most már vissza, hisz nem holmi lyukba, hanem az űrbe indulnék, ott ahol a végtelen messzeségben nem érhetnek el semmilyen távbeszélő eszközzel, hisz ha csak a fénysebességgel haladok, akkor is pillanatok alatt olyan messzire jutok, hogy mikorra az asszony hangja utolérne, már ismét otthon saját ágyamban pihenhetek. Így szegény hang bolyonghat össze-vissza és ha esetleg valamikor visszatér, már csak az utódok fogják fel, bizonyítva az értelmes földönkívüli élet létezését. Ez történne abban az esetben, ha fénysebességgel ragadnám el a volt szerelmet, igen ám de ez a sebesség egyelőre ember számára elérhetetlen, no meg veszélyes is így haladni, hisz a fénysebesség állandó, a mi időnk meg relatív. Mindez azt jelenti, hogy ha fénysugárra pattannék és utaznék egy évet, annak aki itthon maradt, durva számítással 11 év telne el és bizony nem biztos rátalálnék az ágyamra mikorra visszaérkeztem! Aki pontosabb számítást akar az idő múlásáról, mert szeretne fénysebességgel elutazni, az keresse meg a megfelelő fizikai képletet (létezik)és helyettesítse be az adatokat, így hozzávetőlegesen kiszámíthatja a neki legmegfelelőbb visszaérkezési időpontot.
Mivel a hagyományos űrutazási módszerekkel semmi esélyem összehozni egy édes kettest, legfeljebb a holdig jutnék el, ahol azonban eléggé sivár a táj, nem turbékoló galamboknak való, így saját találmányom maradt az egyetlen esély megvalósítására. Ez nem a fizika törvényeire alapszik, ezért is kivitelezhető, nem kerül pénzbe ezért mindenki számára elérhető. A lényege a gondolat és a gondolat sebességére épül, mely nem állandó, így nem kell félni az időintervallumok eltolódásától, nem súrlódik semmivel, nem kell félni a túlhevüléstől, sőt az ütközés is kizárt bármilyen találkozás esetén. A gondolat sebességével indulnék el hát, egy különleges kis kétszemélyes bolygócskára, messzi a földi gondoktól, megfeledkezve minden rosszról, mert ott a rossz nem is létezik, hisz olyan helyet választok amilyet csak akarok. Miközben ide-oda cikázunk az ideális helyet keresve, mert mondanom se kell, hogy nem egyedül vagyok már, gondolom érdemes lenne megállnunk egy kicsikét szétnézni egyik-másik bolygón. Ez lehetséges a gondolat sebességével utazóknál, mert mint mondottam a sebesség nem állandó, tehát bármelyik pillanatban leállíthatom magam, utána meg felgyorsulhatok tetszés szerint.
Elsőként gondoltam, hogy azért csak beugranék a holdra, kipróbálni a súlytalan szerelmi állapotot, ám hirtelen az alapgondolatnál gyorsabban villant agyamba egy másik gondolat, éspedig az, hogy itt nincsenek bokrok, sem építmények ahol az ember meghúzódhat a világ szeme elől. A holdon ugyanis nagyon rajta van a világ szeme és ha véletlenül egy kukkoló gyanús mozgást észlel, azonnal lefilmezi, így nagy az esély, hogy a friss hírekben lássanak az otthoniak, első számú szeretkező „alien”-ként, amit azért nem szeretnék. Mielőtt elragadtatnám magam egy újabb gondolattal, megállok egy kicsit gondolkodni azon, hogy tulajdonképpen merre is vegyem az irányt, túl közel nem jó mert felfedezhetnek, nagyon messzi elkóvályogni megint nem jó, mert odaérve meglepetés érhet. Megtörténhet például, hogy a kiszemelt kétszemélyes bolygó már lefoglalta egy másik, ugyancsak gondolattal száguldozó párocska, vagy a lakatlannak gondolt bolygó lakott, meglehet túlzsúfolt is, de a legrosszabb ami történhet az, hogy nem is létezik. Amikor idáig jutottam a gondolatokkal, olyan csapás érte a tudatomat, amitől majdnem tudathasadásom lett, de szerencsére csak megerősödött bennem a tudat, hogy nem kerülhetem ki a fizika törvényeit, még gondolatban sem.
Ez egy kis magyarázatra szorul annak aki netán megpróbálja találmányom használni. Elszállhatok tehát a gondolat sebességével bármilyen távolságra, anélkül, hogy az időm múlását összezavarnám, igen-ám de gondot okozhat más idejének a múlása. Ez egy példával jobban megérthető:-kiválasztok például egy olyan bolygót, amelyik jó messzire van, mondjuk pár fényévre és egy pillanat alatt már ott is vagyok, azaz lennék, ha a bolygó még létezne. Ugyanis megtörténhet, hogy míg a fénye idevándorolt és mi felfogtuk,az égitestnek ma már hűlt helye, csak a képe maradt meg, erre meg egyedül is nehéz gondolatban rászállni, hát még kettesben. Lehet talán egy fekete lyuk belsejében, ahol egyelőre nem tudni milyen törvények érvényesülnek és ha van-é kép benne egyel talán.
Így játszadozva gondolataimmal, hirtelen észbe kapok, hogy az utazás lényegéről majdnem megfeledkeztem, hisz tulajdonképpen egy régi szerelem beteljesülését akartam elérni az űrrepüléssel és íme annyi az akadály, hogy ismét sikertelené válik próbálkozásom. Ez már csak azért is, mert közben szólít az én kis házi sárkányom és figyelmeztet, ha még sokáig merengek és nem hozom a krumplit a pincéből akkora éhkoppot vág a tányéromba, hogy más is jól lakik belőle. Sietek hát a pincébe űrrepülés helyett és menet közben azon gondolkodom, hogy szerencsére csak az repülési nehézségek miatt mondott csődöt kísérletem és nem, a nem túl „merev” hozzáállás volt az oka!
2 hozzászólás
Kedves István!
Jókat mosolyogtam, amíg olvastam az eszmefuttatásaidat a képzeletbeli űrkalandodról. 🙂
Nem is tudom, hogy miért nem a szatírákba tetted…
Judit
Lehet, hogy igazad van és szatírába kellett volna tennem, de amint az írásból is kivehető egy idő után az embernek már nem olyan jó az iránytűje. Szeretettel: István