ott kinn, a kis kertben állva,
a fecskefészkeket néztem
az eresz alatt csodálva.
Láttam, némelyik üres volt
lakói már útra keltek,
mellette heves repdesés
tán valamit elfeledtek.
Egy kis érdekes gondolat
mely most az eszembe jutott,
a repdeső kis fecske még
biztos a párjára várt most.
Minálunk is mindig úgy van
már régen indulni vágyok,
autó mellett topogva
a feleségemre várok.
Minden hazamenés előtt
már minden be van pakolva,
visszamegy megnézni, hogy a
tűzhely, ki van e kapcsolva.
Első tíz kilométeren
újból ellenőrzünk mindent,
és lassan-lassan lenyugszunk,
hogy semmit sem feledtünk el.
Most e vándormadarakat
lehet, hogy kicsit irigylem,
nem az út de a pakolás,
fog ki az idegeimen.
4 hozzászólás
Kedves Tóni!
Azért (is) szeretem ezt a versedet, mert érzem, hogy egy-egy alig észrevehető, kedves pillanat is meg tud ihletni, és ki tudsz hozni belőle valami olyasmit, ami szintén kedves, és mosolyt csal az arcomra… 🙂 Ez a vers ilyen, és igazán nagyon jó volt olvasni 🙂
Szeretettel: Mónika
Kedves Mónika!
Szerintem az emberiség legnagyobb hibája, hogy annyira vár a nagy dolgokra az életében, hogy a sok, mindennapi kis szépségeket észre sem veszi, pedig azok olyanok mint a só a levesben. Ha jelen van észre sem vesszük, de ha hiányzik az egész folyadék (élet) nem ér semmit, ha hiányzik az a kicsi, ami az ízét megadja. Ezek azok a kis mindennapi örömek. Sokszor nem a sors a hibás az életünk menete miatt, hanem a nézetünk ahogy azt megitéljük. Köszönöm, hogy olvastál, és írtál is,
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Mennyire nagyon igaz, amit írtál…
Szeretettel: Mónika
Kedves Mónika!
Én így érzem, de sokszor én is tévedek. De sokszor csak azért csalódunk. mert sok az elvárásunk a másikkal szemben.
Köszönöm, hogy írtál
és üdv Tóni