Ott kinn a fűzek alatt jár az ősz,
taposva a hajnali homályon, hol
csend honol álmain keringve a
múló időn. Ilyenkor ősszel oly
csendes minden a hajnalon,
csak a szél sír néha ébredvén
ködén. S a lomha avaron már
lépdel a múlt, mikor árnyain
levélkék lebbennek tova, a soha
meg nem látott réveteg időben.
Oly sok őszt láttam már múlni
el szótlan, a csendeknek néma
tájain, s árnyain, a hallgatagon
hulló homálynak neszein. Ma
még elmúlik minden, ma még
követnek minket árnyaink,
mert múlunk is, de élünk is az
őszben, reményt keresve az
eljövendőkben, hol jönnek majd
új tavaszok, és új remények
felénk. S majd felöltöznek újra
a fűzek, mikor majd rigók dalán
ébred a hajnal, ki felhozza napját
bíborló ajakkal, reményül nekünk.
3 hozzászólás
Kedves Zoltán!
Sokszor írsz az öszröl!
Az ösz nagyon érinti aa költöket és különösen
elmélyült írásokat szül!
Nálad ez különösen jelen,szinte érinted,tapintod amit
ilyenkor érezni lehet:a halk melankóliát,az élet értelmét
keresed a természet könyvében!
Nagyon szép hasonlatokkal írod le amit átélsz!
Gratulálok
Kedves sailor!
Köszönöm szépen, hogy olvastad versemet s találtál benne olyat
ami tetszett!
Erre felé még szép őszies idő van, könnyű írni róla.
Üdvözlettel köszönve látogatásodat értékelve kedvességedet!
Zoltán Kaposvárról 🙂
Szép estét:sailor