A halál kapujában visszanézünk a múltra
Sóvárogva vágyakozunk már erre az útra
Hol a csend és béke honol, s a szeretett
Oly hihetetlen oly édes, hogy ott lehettek
S könnyes arcokat látok, síró embereket
Ne sírjatok, egy nyugodtabb helyre megyek.
S fentről…… szemmel tartalak benneteket
Életem végéhez ért nincs kétségbeesés
Nincs fájdalom, nincs félelem sem sírás
Nem érzem, hogy itt bárki is hibás
Eljött a perc, mire már annyira vártam
A halál kapujában ismerős arcot láttam
Szemem könnybe borult ő átölelt csendesen
S éreztem ezt a boldogságot régóta keresem
4 hozzászólás
Milyen szépen is el lehet képzelni a halált. Valójában nem a haláltól fél az ember, hanem az ismeretlentől. De ha ilyen szépnek látjuk nincs mitől félni, pláne mivel azt sem tudhatjuk hogy mikor jön el. Tetszett a versed. Szeretettel Era
Igen egy idő után muszáj másképp látni a világot,eddig féltem mostmár nem!Tudom vár rám valaki így könnyebb!Köszönöm,hogy itt jártál:)
Ezt a verset csak olyan ember írhatta aki már megtapasztalt bizonyos dolgokat.
Legtöbb ember nem mer ilyen témához nyúlni.Hétköznapi embereknek ez a téma tabu.Valamit megmutattál abból amit a többiek nem ismernek!
Szeretettel:Lizett
Kedves Lizett!
Köszönöm,hogy itt jártál és a véleményt!Boldog Új Évet Kívánok neked is és mindenkinek!
Igyekeztem megmutatni valamit remélem sikerült:)