Romantikus szavak nem szavak, jelek istenek énekében
Nem romantikus visszatérés
(Messze a hídtól magányosan áll
Esztergom városában országunk
Világunk legszebb asszonya, mesze
Legszeretettebb, gyermekétől,
Szép szobor Ehingen város ajándékának
Neve, egyszerűen Erzsébet,
Még ma sem vésték ki nevét)
Horizonton akár csak egy szép mesében
Ö csak egy híd, Mária Valéria
Ferenc József népek császárának,
Erzsébet magyar királynénak,
Egyetlenegy király gyermeke
Ma Duna, vizek királynője
Először nem tudtam
Hirtelen mihez
Hasonlítsam felébredten
Világomban, üres helyén
A híd éveken át
Nem várt csodája
Csak összeszorított
Szemeimben lüktetett
Sok csalódás után, végre
Kinyithattam szemeimet,
Kiszökhettek álmaim
Féltve őrzött ívei
Alakot öltött
Eddig annyiszor
Elalvás előtt
Végighallgatott,
Vele álmodott
Meséjéből a híd
A Duna mindkét partjáról
Külön eltelt évek után
Azért gyűltünk össze a hídon
Hogy jobban szeressük egymást
Ha találkozzunk
Meséhez valós évek
Ha le, is álltak, Duna
Iszapjában átélt kilátástalan
Idejükről ember épített
Templomokban írtak
Hogy imáinkat
Nehogy elfelejtsük
Ha megint újból
Összegyűlnénk
Mindegy, ha a folyó
Egyik másik partján már
Nem is nagyon hallatszanak
Éneke idő, lyukas táguló
Rostáján kigombolyodó
Szivárvány fonál pirosával
Hegykővel, égkékkel,
Barna föld, duzzadó
Sárgájával, víz hullámmával
Szőtte ember kifolyt
Vérét, jövőhöz kötött
Reményeihez hogy a tájból
Templomából soha többé
Ne vesszenek el
Némán, szótlan egymástól
Ne távolodjunk el miután
Újból imádkozva, énekelve
Találkoztunk a hídon
Nem is oly régen
Duna vizéből
Kihalt halnak alig
Látott ritka hattyúnak
Árnyéka felszálló ködben
Emberi hanyagsággal
Beton mozaik tér,
Szürke csendjében
Folytatódna
Ha nem térnének vissza
Úgy idővel incselkedő
Máladó várfal rajzaiban,
Mint kövein, feketén
Végét nem érő leplük
Égben kiáradt
Vérző éveik gyásza
Még ma sem száradt fel
Sem úgymint eltűnt írás
Könyvben, falon
Bennem nedvező szavai
Megnémul a Duna is
Mint visszanéz
Leülepedett csendjébe,
Hív hogy vigasztaljam
Heges medrét
Megtépett partjait
A Bazilika falainál
Mielőtt leérnék
Úgy tűnt egy pillanatig
Kettéváltak felettem
Mind a folyó, a föld,
Kettéváltak
Bazilika fényes
Homlokára égen
Földön felírt szavai
Imakönyvemmel
A Mária Valéria hídon
Egyik felük itt lent
Velem maradt vízen,
Mélyen alattam
A vár romjainál,
Másik felük fentebb
Égben, úgy hogy lentről
Színtelenül is
Megértettem összes
Szavainak igazát
Oly tiszta lett hirtelen
Alattuk az égbolt,
Hogy nappal
Láttam felettünk csillagot
Eltűnt valóságát
Kinyílt végéből
Régi hittem újból
Csillag, keresztelő
Vizében kereste
Megtalált útjának
Széléről tisztán
Lelkesedve felhők
Futottak előttem
Felettem láthatatlan
Másikvégéből
Virágok hulltak
Könyvemre
Sebeket gyűjtő
Régi sebeimre
Hogy enyhítsék, tudjam
Még fájni fognak sok
Eltelt évnek
Nyomorúságában
Gyógyuló sebeim
Keresztelő csillag, és
Mont Everest között hogy helyük legyen
Magyar mesében
Ő csak egy híd
A Mária Valéria híd,
Híd a hidak
Víz a vizek
Duna vize
A vizek közt
Vizek feltámadt
Királynője
Magasabbról, Mont Everestről
Szerettem volna én világom
Himalája tetejéről
Eljutni felhőjében, felszálló
Annál magasabbnak tűnő
Hegy végére
Csúcsain piciny
Szlovák, magyar
Agyongyötört földem
Pogácsája hogy magába
Szívja ember
Összes természetfeletti
Próbálkozás útjainak
Keserves nedvét
Szegény ember
Göröngyös földjéről
Könnyeimmel
Hogy fentről
Kezdjem itthon
Folytatódó időm
Ha majd elvettem
Elültettem
Keresztjéből kihúzott
Gyűlölet nélkül
Megőrzött
Összes szegeit
A csodálatos
Genesis kezei nélkül
Nem is juthattam
Oly messzire időmben
Mindegy melyik
Végében haladnék,
Képtelen visszafognom
A Mária Valéria hídról
Tudatommal ütköző
Összes hirtelen
Kitágult képeit
Eleinte még fájtak
Ők érkeztek, jöttek
Gyönyörűek, szépek
És én idejükben érten
Már nem éreztem
Azt a fájdalmat, mint mikor
Összeütköztek a múltban
Sem kezeim, testem,
Forró színekké olvadtam
Akaratlan, hirtelen
Szerető a szeretőjét
Egyszer csak felkaptak
Szivárványhoz értem
Tovább, gyönyörűbb
Másik térben megfoghattam
Rám omló
Hullámának íveit
A Mária Valéria hídon
Forró tenyeremben
Összehasonlíthattam
Verejtékét, hideg jéggel
Csillag közti térrel
Álmok Főnix feltámadását
Tűzének reményével,
Csillagszületéssel
Ha nemcsak monda,
A híd valóságos nagyságát
Száguldó képzeletem,
Túlontúl boldog világában
Csillagokhoz mérte
Olyannyira vártam!
Még szemeim fájdalmát
Sem éreztem végtelen
Végét nézve
Oly forrón éget
Homlokom nap tüze,
Hogy már nem éreztem
Forró hídon hömpölygő
Folyó utolsó lépteimet
A horizonttól
Még most sem
Tudok elszakadni
Hogy visszatérjek,
Szerettem volna újból
Duna illatában, a híd
Uszályokon hattyúk közt
Érkező testében magokat,
Frissen összetört kövek
Porából virágokat ültetni
Víz izéből kő illatát
Virágszíneiben
Néma tél után
Ébredő tavaszt
Madár énekéből
Vagy úgy véresen, fogaim közt
Hegyek ölében, szorosok
Viharfelhőjébe, visszavágyó
Szél süvítő haragját
Ha újból bántani merik
Megfeszült testét
Zúgó harangharangozó
Vészjelző vashangját
Nem a számítógépen, hanem
Igazi elkopott régi kövekkel
Mielőtt az idő
Újból kiugrana
Szépségébe rántana,
Örvényében viharnak
Gyorsuló szélnek
Elsöprő erejével
Ütköznék, a hidal
Féltem súlyát
S újból és újból ütköznék
Mindennel, teremtéssel,
Emberi alkotással
Olyannyira szeretném
Érezni nehezét
Nehogy újból kitépjék,
Kitépjék gyökerét,
Gyökerének mélyét
Világ végén
A Mária Valéria híd
Észak és Dél
Kelet Nyugat
Kis országok
Világ közepe
Egy kinyújtott
Maroknyi föld
Megmarad
Baráti ereje
Az Esztergomi vár
Csoda hogy még létezik
Alulról a mélyből,
Folyó partjáról
Mint arccal az ég
Felé fordul
Fényében tapintom
Penészes illatát
Tájjal, omlott tornyai
Büszke sziluettjével,
Duna összes életével,
A Bazilikával
S úgy fentről
Egészen távolról,
Csillagok közt fakadt
Keresztelő forrásánál,
Szent István kitépett
Koronája helyéről
Mint a föld felé hajol
Hiába térdepeltem
Úgy tűnt a múltból
Már mindenek vége
Meg nem értet
Világomban
Semmibe hullt
Egy felrobbantott híd
A Mária Valéria híd
Sokáig imádkozva
Láthatárból, magasabbról
Hegyeknél túlra zuhantam,
Kinyitott könyvem
Évei mélyébe
Nehezedő még
Nehezebb híddal
Keblemben elásott föld
Ezeréves súlyával
Hogy közelebbről halljam
Alig hallatszó összetört
Szíve dobogását
Kiásatlan földből
Ahogy áthaladtam
Megelőzőt, lemaradt
Idő, majdnem kiugrott
Velem a térből, félve
Előre és hátrafutott
Mögöttem, embernek,
Égő homok, olvadó kavics
Zajában forró földdobbantás,
Vízben csobbanó robbanás
Szétporló kő, kétségbeesett
Hangja jutott fel a hídra
Nem nyugodott meg
Csak gyűlt, gyűlt,
A város történelmének
Súlya átélt évekkel
Nehezedett, nehezebbé vált
Múltunk súlyánál süllyedt
Ma alig látható,
Lüktető ezer év,
Életének eltemetett
Összes percei mellé,
A vár romjainál
De még így is
Közelében féltem
Minden léptem
Nehogy nehézé váljon
Most is fájó sebeken,
Felszínre tör oly sok
Ártatlan ember,
Zsidó rab, fájdalmának
Szemeinkhez érő
Borzalmas kiáltása
Meg sem írt sírfeliratok előtt
Belém kapnak kik nincsenek,
Tudatomban élnek, tenyeremben
Bele égett gyertyák lángjai,
Lángjaiknak forró fényei
Mindszenty sírjánál
Nem éreztem könnyebbnek
Fájdalmát, kezemben égő szikrának
Cikázó villámnak, kiáltás
Minden érintés, fájó vésők emléke
Véres földünk helyén ma
Összegyűlt névtelen sírsziklákon
Esztergom várának vége
A valóságban
Ő csak egy híd
A Mária Valéria
Hídról, a várat,
A tájat, a varost,
Hallom, látom,
Érzem, tapinthatom
A Bazilikát
Más világában
Mindegy milyen,
Ha oly kicsi, nagy
Csúnya vagy szép
Mint megjelentek
Szárnyra kaptak
Kérnek, szeretnének,
Még messzebbre eljutni
Képzeletem hangjai
Hullámai égben
Vízen színei
Nem is olyanok
Mint szép mesében
Ők a Mária Valéria hídon
Tudatommal veszekszenek
Ha csodákra várok
Ahogy feléjük nézek
Már el is szállnak
Félnének visszafogottan
Földre térni
Nehogy újabb
Csalódások érjenek
Idő előtt becsukjam
A könyvemet
Hídról új városban
Nem képzelt világomban
Képeket varázsolnak
Illatokból teret
Ellepik az időt
Mindent körbefonnak
Nagyítják, próbálják
Meghosszabbítani
Éveim hátárát
Még akkor is, ha
Földi időm mérik
Hogy tovább maradjanak
Lerajzolnám pillanat
Képeik, összes árnyait
Minden percben élő körrel
Hullám vonalával
Körkörösen futó vizében
Játszadozó gyermekét
Nem álmodom
Egyszerre lefesteném,
Dunában folyó híd
Rezgő íveit, süllyedő
Meg nyugodt hegyének
Minden pillanatával
Mint felnézek
A Mária Valéria híd
Egének, évszakkal,
Lélegző felhőjét
Híd színeiben
Virág színeit a föld
Anyatej izével
Ha még most sem
Álmodom
De Ősszel Télen
Nyarat, Tavaszt,
Hidegben forrón
Kikevert színekkel
Jégben, tűzzel a tájat
Közelebbről
Örvénylő hullámban
Megvadult szélzúgást
Esőben áradó folyót
De esti csendben,
Lopakodó ködöt
Pillérei tömbjére
Habzó vízben
Szeretett
Gyűjtő vizéből
A Mária Valéria hídon
Még egyszer
Kiönteném
Folyó íveit
Napon, holdon,
Csillagon, űrben
Fényében
Gépeket, embereket
Várost még egyszer a várat
A Duna minden
Élő mozgó életét
Romantikus vallomásban
Ha nem tudnám mindjárt átölelni őket
Estig leírnám
Gyönyörű édes ízüket
Felerősíteném a hangot,
Felgyújtanám a lámpát,
S bezárnám a kaput,
Esztergom kapuja felett
Őrizném az ajtót,
Nehogy kiszökjenek!
Mielőtt átölelném őket
Úgy mintha kifogyna
Minden levegő de úgy
Hogy hajnalonként
Ne érezzem, hogy
A híd boldog
Ölelésétől boldogan
Egy szusszanással
Összeroppan a táj
A végtelen hídról
Ma, ha kilépnék
Szépségéből
Nem félteném
Ember alig várt
Dunán messze folyó
Összes boldog, átélt
Szerelmes szerelmével
Perceinek idejét
Mi lehet szebb
Vitéz Balassi Bálint
Annyi év után végeknél
Hol kikelet, Dunánál
Madár énekében
Legszebb hídja
Fehér homlokodat
Horizonton várja
De ö csak egy híd
A Mária Valéria híd
Egyszerűen csak szép
Mesékben
Híd a hidak
Víz vizek közt
Dunának vizének
Horizontból
Kilépet
Egyetlenegy
Királynője
De ha hallotatok
Másik szépről
Szívesen tovább
Hallgatnám meséjét
Hogy az éjjel nappal
Sose érjen véget.