Egy romantikus képet nézek
Amit színes világodnak nevezel
Tudom ott szeretnél lakni délen
Hol langyos tenger cirogatja
Csodálatos, tengerzöld szemedet
A táj nyugodt, mint a lelked
Szemeidbe sós könnyet lehelek
Szerelmed hullámai versenyezve futnak
Míg a fövényes parton megtörnek
Mint az elmúló, bánatos szerelmek
A öreg Nap a horizonton lenyugvóban van
Égő lángocskái biborra festik az eget
Én síratom az üres időt, a nagy semmit
Kiáltanék, jőjj vissza, de nem lehet