A nagy dolgok rajtam keresztül néztek,
talán mindig rosszkor voltam jó helyen,
megszületnem is máskor kellett volna,
hétfő hajnal négy tájt csak a bú terem.
Vér és borgőz szagát itta be testem,
az orvost is rossz időben zavartam,
aztán bába vágta a köldökzsinórt,
s anyatejet is más anyjától kaptam.
Aki engem szült, magára hagyottan,
megpecsételte az örök fájdalom,
Istenem, bár csak választhattam volna,
hogy világra jöjjek-e ily bús napon.
Idegen szemek sietősen néztek,
pupillájuk felém tágra nem nyitott,
mindenkinek csak a terhére lettem,
közönyből nekem így korán sok jutott.
Rég kinőttem a csecsemő osztályról,
de nem anyám volt, ki végül elhozott,
mama fogott fel, az a drága asszony,
életet adómnak csak a könny jutott.
Hogy is lehetne mindent meghálálnom,
életért hozott szenvedés nincs nagyobb,
csak egy vagyok millió gyermek közül,
de Te anya, anyák közt vagy legnagyobb.
10 hozzászólás
Kedves Adrienn!
Verseddel teljesen azonosultam, engem sem anyám nevelt, még csak nem is a nagyanyám…
Szépen megírtad, minden vádaskodás nélkül ezt a gyermekkori, mondhatni éltünk végéig tartó bánatot. Én is próbáltam versbe önteni, csak egyszer sikerült öt sorban, azóta sem.
Szép anyák napi versedhez gratulálok!
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Köszönöm, hogy olvastad. Édesanyám nevelt fel, csak születésem után nagymamám hozott el a kórházból több hónap után. Mama gondozott egy ideig, de aztán édesanyám már el tudta látni a házimunkát és rólam is tudott gondoskodni, viszont soha nem gyógyult meg. Egész életére rányomta a bélyegét a születésem és annak körülményei. Hála Istennek most is él, csak sokféle betegsége van.
Szeretettel: Adrienn
Kedves Adrienn!
Nem lehet tudni sok esetben, mi az ok, amikor nem a szülőanya karjaiban nevelkedik a gyermek. Szomorú sorskép, a köszönet pedig tisztelet, mely szívből jövő.
Szeretettel:Selanne
Kedves Selanne!
Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel: Adrienn
Kedves Adrien!
Sajnos, a gyermeknek nincs választási lehetősége, mikor, hol és hogyan?
Fájdalommal, keserűséggel átitatott versed nagyon megható és mégis gyönyörű!
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Köszönöm, hogy olvastad és értékelted. Sajnos senki se választhat, hogy mikor és hogyan.
Szeretettel: Adrienn
Remek vers, Adrienn, mélyen kifejező, és nagyon szépen vezetve gördül. Bennem a mélyen megélt érzelem tisztán, erővel tudott átjönni, és nagyon szépen épült. Tetszett a versed.
aLéb
Kedves aLéb!
Köszönöm szépen soraidat. Megtisztelsz.
Szeretettel: Adrienn
Kedves Adrienn!
Megértem a bánatot, mi árad a versedből,
fájdalmas sóhajtás onnan bentről: a lelkedből.
Mégis emelt fővel járj-kelj a világba,
mert öröm az neki, hogy nem szült meg hiába.
Gratulálok a megható versedhez.
Szeretettel:
Millali
Kedves Millali!
Köszönöm, hogy olvastad és értékelted.
Szeretettel: Adrienn