jönnek borult lelkek
lassú simulással
dombok közt elfolyó sötét pillantással
elgurult már a nap
tüzes pattogása
szél-gyerek bólingat a padlás zugába
már nem sikít az út
kanyarodó szája
nem látszik a kereszt hosszúra nyúlt álma
már ruhát vált a rét
sötétlő vöröset
rideg süketségbe lét-lélek lépeget.
9 hozzászólás
Szia Ruca!
Tetszik, hogy mozog minden. Nagyon mozgalmas megnyugvás, amit sok-sok ragyogó képpel végzel el.
A lélek azonosítások is tökéletesek. (ha jól értelmezem a sorokat) Remek vers!
Üdv
Zoli
Köszönöm a látogatást.
ruca
Szépen fog az ecseted, akarom mondani a tollad. Gratulálok.
Üdv. Györgyi
Köszönöm, hogy nálam jártál.
ruca
Szia ruca! 🙂
Minden versed, gondolatod értettem, folyamatosan kísértem, hát ezt is.
Nekem mindig bejött az, amit írásjelek nélkül is átadtál.
Azt gondolom, hogy lázadó és formabontó vagy, örök csöndes-lázadó.
Ez az írás is igazol, és fejet hajtok a tartalom előtt, mert a kategórián messze túlmutat az, amit itt megfogalmaztál.
Szép a vers, hogy értem is, azt köszönöm. 🙂
Szeretettel: Kalin
Köszönöm szépen.
r.
Örülök, hogy soraidban felfedeztem a hajnalhasadást.
Köszönöm!
Köszönöm!
Kedves ruca!
Különös írás a természet kategóriában!
Nagyon tetszett egyéni stílusod!
Üd:sailor