Céltalanul gurul a
Metrópadlón,
emberek bal lábától
jobb lábáig bolyong,
héja még ép és
egészséges, de
apránként gyűlnek
rajta a repedések.
Nézem, ahogy az emberek
kikerülik, mintha beteg lenne,
vagy épp játszanak vele,
akár egy focimeccsen,
s nyíló ajtót remélve
ki egy lökéssel kintre
küldeni képes,
az lesz a napi nyertes.
Kezembe vettem az
almát, s megnéztem:
itt-ott már szomorú
barna foltok lepték el,
s míg metróról lelépve
nyugodt párkányra
helyeztem, a gondolat
szabadulni nem engedett,
hogy ez az alma akár
az én fejem is lehetne.
2 hozzászólás
Nekem a vers különleges helyszíne tetszett, ha ugyanígy elemzel egy almát, mondjuk a konyhaasztalon, vagy a gyümölcsöskosárban, akkor semmi különös, no de metrón. Vártam, mire akarsz kilyukadni. aztán a végén a csattanó, szóval komoly üzenete volt, fanyar konklúziója, s ez emeli ki a többi vers közül, a sok sablonból, leírásból. Köszönöm, tanultam, milyen fontos a helyszín, és a versen végig hitegetett realista leírás, ami kiderül, hogy nem az. vagy csak egy ügyes, frappáns elvonatkoztatás?
üdvözlettel: Grey
De szép ez a vers! Elgondolkodtató, tanulságot és a sorok közt megbújva a valós életet pillanthattam meg. Szeretettel gratulálok hozzá! Zsuzsa