A fű puha takaró,
A fák ifjú sátrak.
A hold odafenn ragyog,
De könnyeznek a csillagok.
Újra itt vagyunk együtt,
Egymást nézve álmodunk.
A csend némán átölel,
Jó hozzád ily közel.
Egy szót se szólsz, de értem
Szíved minden bánatát.
s míg kezed kezemben marad,
Csak a miénk a pillanat.
…
Egy vágyakozó sóhaj,
Egy elkapott pillantás.
Most ez jelenti a létet,
S halkan álmodunk tovább.
3 hozzászólás
Kedves Remenyhez!
A ki nem fejeztt erzesek is megelevenednek a versedben. Gratulalok! Nagyon tetszik.
üdv.:
hamupipö
A helyszín, versed tartalma magával ragadott.
Szeretettel: Rozália
Köszönöm a kedves szavakat és az olvasást!