Sors árnyékában dühöngő bánat,
Zord kegyeim mámorában térdel…
Erőtlen, halkuló bűnbocsánat:
Remegésében remény érvel…
El-elcsitult vágyunk lobban;
Tétova hitben dacos Szív pöröl.
Lehet-e szeretni ennél jobban?
Emlék? Amit csak az Ész töröl?
Kínnal kimért, kócos kéjünk;
Konok kívánat korhol lelket…
Igaz szerelmet csak remélünk?
Nincs önbecsülésem, ami kellet…
Csak Remény: Vak, szűntelen, lázas álom;
Sóhaját olykor szentnek tekintem…
Elhaló mosolyod: fáj, ha látom,
Mert vélj akármit, én…
1 hozzászólás
Remek alkotásodhoz szeretettel gratulálok: Ica