köszönöm, kedves Roni, hát igen, nem mindig mókás egy kisgyerek élete sem… csakúgy, mint a miénk, felnőtteké… de legalább ők még megnyugodnak egy anyai/apai ölelésben (és csak remélhetem, hogy ez mindig így lesz)
Elgondolkodtattál egy picit a verssel. Azt hiszem az ember két hozzá közel álló lényről tudja elmondani, hogy
“Szemedből, mint
ezüstcsillag hullanak
fénylő könnyek – ”
az egyik a szerelme, a másik pedig a gyermeke (bár nekem nincs, így nyilván a másodikról kevéssé nyilatkozhatom, de akkor is így gondolom.)
Nekem tetszik a második versszakban a sorok közti ellentét:
“Rám zúdul minden
sós dühöd és
ölembe bújsz fúlva -”
Szerintem ez egyéníti a verset, ez az amitől tudjuk hogy itt nem szerelemről van szó. Ha valaki idősebb és veszekszik, az esetek kis százalékában cselekszik szerintem hasonlóan, és kis százaláknak van végül csak annyira szüksége, hogy valaki átölelje. Valahogy később inkább fontos az embernek az igaza, mint hogy feladva mindent, megnyugodjon. Erre csak a kisgyerekek képesek, egyik pillanatban dühöt zúdítani valakire a másikban pedig ugyanannak a karjaiban nyugalmat keresni. Ez a pillanatnyi váltás mutatja igazán, hogy mennyire másképp működik egy fiatalka agy. (És talán mennyivel jobban is 🙂 )
(Szerintem a megnyugvásban,kortól függetlenül, legyen szó akárkiről sokat segítenek az illatok, sőt, arról a jólismert illatról tudjuk, hogy “otthon vagyunk”, szerintem->ez még ide kívánkozott.)
üdv:Anna
teljesen egyetértek veled, mindig meglepsz, hogy milyen tisztán látod adolgokat. Igen, én is úgy gondolom, a gyermeki szeretet feltétlen és megnyugvást akkor még nem adhat más, csak a szülő. Később aztán az ember hajlamos belefulladozni önnön kis szeretetpótlékaiba, no meg a szerelmek sokszor felülírják a szülők iránti érzéseket, pedig milyen jó is lenne, ha mindig, minden bajért odabújhatnánk a szüleinkhez…
Köszönöm, hogy nálam jártál és megtiszteltél véleményeddel!
Gyermekünk – akár kicsi, akár már felnőtt – baját, gondját
senki nem érzi annyira át, mint az édesanya.
Csodálatosan írtad le ezt a semmihez nem hasonlítható
kapcsolatot.
Örülök, hogy olvastalak.
Jajj, a kislányok és az ő fájdalmuk, olyan nagyon ismerős, de olyan jó az az érzés, hogy én, (ill. itt Te) vagyok az , aki egy világnyi fájdalmat képes vagyok eltüntetni egy öleléssel. Reménykedjünk, hogy még sokáig "használnak" minket erre a lányok 🙂
Hanga
12 hozzászólás
“ezüstcsillag könnyek”….csak a kisgyermekeknek vannak…
gyönyörű esti idill, egy kis bánatos daccal…
kedves, szép a versed!
szeretettel gratulálok!
🙂
köszönöm, kedves Roni, hát igen, nem mindig mókás egy kisgyerek élete sem… csakúgy, mint a miénk, felnőtteké… de legalább ők még megnyugodnak egy anyai/apai ölelésben (és csak remélhetem, hogy ez mindig így lesz)
Lényeg, hogy a leányzó nyugalmat talált anyukája karjaiban!:-)
pontosan:)
Elgondolkodtattál egy picit a verssel. Azt hiszem az ember két hozzá közel álló lényről tudja elmondani, hogy
“Szemedből, mint
ezüstcsillag hullanak
fénylő könnyek – ”
az egyik a szerelme, a másik pedig a gyermeke (bár nekem nincs, így nyilván a másodikról kevéssé nyilatkozhatom, de akkor is így gondolom.)
Nekem tetszik a második versszakban a sorok közti ellentét:
“Rám zúdul minden
sós dühöd és
ölembe bújsz fúlva -”
Szerintem ez egyéníti a verset, ez az amitől tudjuk hogy itt nem szerelemről van szó. Ha valaki idősebb és veszekszik, az esetek kis százalékában cselekszik szerintem hasonlóan, és kis százaláknak van végül csak annyira szüksége, hogy valaki átölelje. Valahogy később inkább fontos az embernek az igaza, mint hogy feladva mindent, megnyugodjon. Erre csak a kisgyerekek képesek, egyik pillanatban dühöt zúdítani valakire a másikban pedig ugyanannak a karjaiban nyugalmat keresni. Ez a pillanatnyi váltás mutatja igazán, hogy mennyire másképp működik egy fiatalka agy. (És talán mennyivel jobban is 🙂 )
(Szerintem a megnyugvásban,kortól függetlenül, legyen szó akárkiről sokat segítenek az illatok, sőt, arról a jólismert illatról tudjuk, hogy “otthon vagyunk”, szerintem->ez még ide kívánkozott.)
üdv:Anna
kedves Anna
teljesen egyetértek veled, mindig meglepsz, hogy milyen tisztán látod adolgokat. Igen, én is úgy gondolom, a gyermeki szeretet feltétlen és megnyugvást akkor még nem adhat más, csak a szülő. Később aztán az ember hajlamos belefulladozni önnön kis szeretetpótlékaiba, no meg a szerelmek sokszor felülírják a szülők iránti érzéseket, pedig milyen jó is lenne, ha mindig, minden bajért odabújhatnánk a szüleinkhez…
Köszönöm, hogy nálam jártál és megtiszteltél véleményeddel!
Üdv,
Gabi
Kedves Ormi!
Gyermekünk – akár kicsi, akár már felnőtt – baját, gondját
senki nem érzi annyira át, mint az édesanya.
Csodálatosan írtad le ezt a semmihez nem hasonlítható
kapcsolatot.
Örülök, hogy olvastalak.
kedves zsike,
egyetértek veled, és köszönöm, hogy olvastál!
Jajj, a kislányok és az ő fájdalmuk, olyan nagyon ismerős, de olyan jó az az érzés, hogy én, (ill. itt Te) vagyok az , aki egy világnyi fájdalmat képes vagyok eltüntetni egy öleléssel. Reménykedjünk, hogy még sokáig "használnak" minket erre a lányok 🙂
Hanga
hát, a remény megvan, bizony, cudarul fog esni, ha már nem lesznek elegek az én ölelő karjaim a vígasznyújtáshoz…
Ormi
Ismét jól sikerült vers!
Valóban nagyon szép kis vers lányodnak (különösen széppé teszi) Gratulálok!