Sokat töprengtem már, milyen
a felnőtt, ha még kiskölyök –
mikor szekrények tetején
sok komisz árnyék sündörög,
s varázst bújtat a vén fiók,
kicsiny kezeket csábító,
s mi érett fülnek szürke zaj,
nekik szivárvány induló:
hogy menj, hogy nézz,
tanulj és merj, kérdezz
s őrizd meg a Csodát
– hogy ha egyszer felnőtt leszel,
kölyködnek adhasd újra át.
Felnőttem én is, látod, rég,
felhőim közt a gond dörög,
s olykor el is felejtem már,
hogy voltam egyszer víg kölyök
– de aztán nézem Őt, kit fentről
küldtek pajkos istenek,
nézlek téged, hogy mellette
lelked a rég-volt kisgyerek:
s tudom: létlomjaink közül
vele ásod ki a Csodát,
mit gyermekként rejtettél el
– s most unokádnak adod át.
9 hozzászólás
Nagyon szép, ormi!
Nagyon tetszett, ormi, nem merem sokszor elolvasni, a fiam húsz éves, és elöntenek gyerekkorának élményei.
köszönöm szépen a véleményeket, gyerekként én sem gondoltam volna, hogy apukám olyan lelkes nagypapa lesz, mint amilyen. Jó látni!:)
Most, hogy az én felhőim közt is a gond dörög, jó ezt a verset olvasni, mert arra figyelmeztet, hogyha friss, csodálkozó, érdeklődő gyermeki szemmel tekintek a világra, mindjárt minden könnyebb lesz.
Köszönöm
üdv/vaj
Kedves vaj,
köszönöm, hogy olvastál. És tudod, minden felhő eloszlik egyszer: akár úgy, hogyeső lesz belőle, akár úgy, hogy elfújja a szél…:) A gyermekektől pedig – erre újra és újra rádöbbenek – rengeteget lehet tanulni…
Csak röviden: Nagyon szép!
Nagyon szép, ahogy a staféta bot vándorol, apáról fiúra, s fiúról, fiúra…s kisfiúról vissza az papára, csodálatos körforgás és öröm:) Nagyon jó vers, Gratulálok!
köszönöm nektek!
Ez gyönyörű. Jólesett a lelkemnek, köszönöm!