Aranysarkantyús reggelek trombitája

Aranysarkantyús reggelek trombitája…
/Szécsi Margit emlékére/
…

számlálatlanul múltak el a napok –
fejed felett
madarak serege ujjongva repdesett
buborékokat kergetve zengő torkú
pávák futkároztak, s a tűzfalakon
a gesztenyefák árnyai játszottak
csalóka békeérzetet lopva szívedbe
daloltál nekünk, de elvették tőled
sanzont énekeltél, mégis elvitte
vad forgószél hangod, már nem hallod
mikor hármat kondul a nagyharang
nem látod a sárkányok tarajos villámát
kezed már nem markolja a nap aranyát

elhagyott erőd
szépséged megkopott
ágyadból az idő ellopott
falovon vágtatott
csillagok közt
tündérek földjére
„szellem-testvérek” kertjébe

forog a kerék fut a szekér
harmatos fűben két testvér
hempergőznek mezítelen
méz csorran a virágkelyhen
könnybe borult felhők alatt
gyöngyös álmok táncot járnak
pillangók rebbennek magasra
leányok fürödnek patakba

lázadtál törvény ellen, szavadra lelt a toll
sercegve írta bíborvörös betűkkel „nem kell az ígéret”
nem kell a learatott gabona, ha nem kap az éhező
fényt, mézédes bort jutalmul, életed perdöntő volt
Isteni ítélőszék nem vetett rabláncra érte
kísérjen hát utadon a növekvő Hold fénye…
[IG_KITOLT]