Elbeszélő költemény
Ott születtem valaha régen
múlt század negyedének végén.
Kétszer is volt e táj otthonom
amit kényszerből kellett elhagynom.
A lelkem sokszor visszavágyik,
ha előttem a táj megjelenik.
Cserhát-Mátra nyúlványai közt
a kis falucska ott húzódik meg.
*
Amikor megállok az Ebhát-tetőn
kedves táj terül el szemem előtt.
A falut három oldal felől
dombos erdő öleli körül.
Amikor én ott megszülettem
apró házak álltak lenn a völgyben,
– takaros nagy udvarok közt –
csupán negyven, nem több.
*
Legtöbbnek fele vályogból épült
apró ablakokkal, födve zsupptetővel,
a háztetőn rozzant kéményekkel.
Falu közepén állt a harangláb,
kis harangját, amikor meghúzták
(minden délben és estelente)
a falu istenhívő népének
imára kulcsolódott a keze,
és szállt az ima fel az egekbe…
*
Megkondult akkor is a harang,
ha valakinek elszállt a lelke,
– nem kellett egyedül elmennie –
hangja őt útjára elkísérte.
Tűzvész, vihar közeledtén ismét
megkondítják falu kisharangját,
akkor a község apraja-nagyja
egyszerre megy segíteni bajba’.
*
Imádkoznak az Egek Urához,
hogy minden rossztól-bajtól
mentse meg a határt, a termést,
és kicsi falujuk hívő népét.
Lejtőn tarkálló keskeny-parcellákat
kérges paraszti kezek munkálják.
Földeken, mezőkön, s réteken
meglátszik szorgalmas munkájuk.
*
A lejtőn kis patak csörgedez,
kétoldalt ráhajló fűzfák között.
A kis patak innen egész közel
a hegy alatt, Gyertyánkútból ered.
Ott, ahol még gyermekkoromban
játékosan töltöttük időnket,
patakpartján kenderáztató tavak,
bennük békák vígan kuruttyoltak.
*
Fiútestvéreim kétágú botra
siklót akasztottak, s engem
ezzel, gyakran megszalasztottak.
Féltem a hüllőktől és rettegtem,
– siklótól-békától iszonyodtam,
előlük menekülve, hazafutottam.
(Jóval később, nagydiákkoromban
futóversenyen ezért érmet kaptam.)
*
Iskola mellett tanító lakásban
ott születtem és nevelkedtem,
a három fiútestvéremmel
együtt gondtalan boldogságban.
Gyermekkorom szép emlékei
ma is életem legfőbb kincsei.
Majd kinőttük kicsi iskolánkat,
el kellett hagynunk e kedves tájat.
*
Városba mentem továbbtanulásra
bentlakásos leányiskolába.
Haza már csak szünidőben jártam,
de onnan mindig hazavágytam.
Később apámat áthelyezték
Erdély szép nagyvárosába,
– utána már testvéreimmel
ott tanultunk középiskolába’.
*
Négy évet töltöttünk Erdélyben,
jó volt ott élni – rokonok körében.
Aztán közeledett a határhoz
a front nagy zúgása és fénye,
szomorúan búcsút vettünk tőle,
otthagyva házunk, mindenünk’,
az utolsó vonat-szerelvényen
futva kellett menekülnünk.
*
Hová menjünk bús helyzetünkben,
számunkra hol van más lakhely?
Bárhol keresem, máshol nem lelem
a világon, mint szülőföldemen.
Sorsunk elől nem menekülhettünk,
vagonlakókként kellett utaznunk
egy hónapig, ezer kilométert
a front elől, – de mégis utolért.
*
Ismét ott álltam az Ebhát-tetőn,
megpillantottam napban tündöklő
sok kicsi kenderáztató-tavát,
csörgedező-kanyargós patakját.
Láttam a lejtő két oldalán
gondos kezekkel művelt földjeit,
apró, zsuppal fedett házait,
hallgattam a falu kis harangját.
*
Szemem könnyeimmel megtelt,
mert éreztem: ismét hazajöttem.
Négy év múltán barátok vettek körbe,
megértésre találtunk körükbe’.
Itt szenvedtük át a világháború
minden keservét és kínját.
Rettegve vártuk, hogy szeretteink
hazajöjjenek mindnyájan.
*
Isten meghallgatta kérésem, imám:
borzalmakat mindnyájan átéltük;
frontról-háborúból testvéreim,
s apám lassan hazatértek,
élve ölelhettük szeretteinket.
Legidősebb bátyám fogságba esett,
ette oroszok keserű kenyerét,
– három év múltán ő is hazatért.
*
A fegyverek végre elnémultak,
Erdélytől, kedves rokonoktól
országhatár választott el minket,
oda már – vissza nem térhettünk.
Vagyonunk, a kedves otthonunk
határon túl örökre ottmaradt.
Ha eszembe jutnak fájó emlékek,
könnyeim mindig sűrűn hullanak.
*
Megint elhagytuk a szülőföldet,
újra más városokban kellett
munkát, kenyeret keresnünk,
kezdeni lerombolt hazába’ új életet.
Bármilyen nehezen vészeltük át
a háború minden kínját-átkát,
árnya kísért egész éltemen át.
Szülőfalum akkor sem feledtem.
*
Évekkel később, felnőtt fiammal
(látogatóba) újra visszatértem;
végigsétáltunk a falu kis utcáin,
mi változott, neki magyaráztam.
A patakon túl nyílt egy új utca,
ahol épültek – emeletes házak,
a régieknél sokkal szebbek,
nekem azonban nem kedvesebbek.
*
Fenn a dombtetőn, a temetőnél
egy kicsiny templomot emeltek;
bezárva találtuk, ezért csak
előtte mondtuk el imánkat.
Szülőházamat már nem találtam,
helyén meghatottan csak álltam,
ott állt régen az iskola, mellette
tanító-lakás, ahol születtem.
*
Ott éltem boldog gyermekkorom,
azt lebontották, nincs már sehol,
még az utcát is elsöpörte
az idő könyörtelen szele,
az utca sincs már, ott a falu vége.
Búsan sétáltunk ismerőst keresve,
idős nőt láttam – ruhája fekete –
a zöld gyepen kecskét legeltetve.
*
Érdeklődtem ismerősök után,
majd később csodálkozva láttam:
ő volt valaha gyermekkoromban
kedves szomszédom-játszópajtásom
(Lucza Erzsi).
Ő lakott mellettünk egy nagy házban:
a szép szőke-hajú falusi lány,
akiről azóta írásaimban
már gyakran megemlékeztem.
*
Valamikor együtt játszottunk
jártuk a mezőt és babáztunk,
messzire, a szomszéd faluba,
együtt mentem vele a templomba.
Rozi néni: kedves nagymamája
érdekes falusi meséket mondott,
pattogó tűz-lángjai mellett
ővele együtt hosszan hallgattuk.
*
Oly sok év elmúltán mind a ketten
hosszan néztük egymást önfeledten.
Aztán továbbsétáltunk a faluban
más ismerősöket nem találtam.
Lelki szemeim előtt sokszor
most is a régi kis falut látom:
ahol a házunk ablakán kinéztem,
csodálatos látványban volt részem:
*
ahonnan ábrándozva néztem
a kék eget, futó bárányfelhőket,
a távolban hosszan elnyúló,
egymás mögé bújó hegyeket;
borús égen sötét fellegeket.
Házunkkal szemben egymás mögött,
hol a Mátra nyúlványai tornyosulnak,
kék-zöld árnyalatokban pompáznak.
*
Mindig odaszáll a gondolatom…
oda, hol megláttam a napvilágot,
ahol kiskoromban oly boldogan éltem,
abba’ a házba’, ahol megszülettem,
s ahová most is, mindig visszavágyom.
8 hozzászólás
Kedves Kata!
Szép emlékezés!
Szeretettel:Selanne
Köszönöm, hogy elolvastad.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Verseddel elvittél minket kis faludba, és beavattál minket életedbe. Bár gyerekkorod utcája már nincs meg, emlékeidben örökké élni fog.
Szeretettel: Eszti
Kedves Kata! Szivesebben olvasok verset, mint prózát, épp ezért volt érdekes számomra élettörténeted ebben a formában. Sok mindent átéltél és ezt tetszetősen versben elbeszélted. Köszönöm, hogy olvashattalak: István
Kedves Esztike! Ahogyan mondod, én megörökítettem az utókor számára, mivel a most felnövekvő nemzedék már nem emlékszik rá, s csak az én írásom úján szerezhetnek róla tudomást – és más vonalon is, nem csak a szülőházzal kapcsolatban.
szeretettel: Kaa
Kedves István! Örülök, ha volt kedved e hosszú élettörténetet elolvasnod, és hogy azt érdekesnek találtad. Én is először az újnnan föltett verseket olvasom el, csak utána a prózát – bár én magam inkább prózaírónak tartom magam, mivel versírással csak néhány éve próbálkozom inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel.
Köszönöm, hogy meglátogattál.
Üdvözlettel: Kata
Gratulálok kedves Kata, nagyon szép verset írtál!
Zoli
Kedves Zoli!
Köszönöm a nagyon kedves válaszodat, azért történt, mert én nagyon szerettem azt a helyet, és még ilyen hosszú idő után is nagyon sokszor gondolok arra a kicsi falura. Mindig szivesen látlak!
Szeretettel: Kata