Úgy kavarta fel életem az első vihar.
Hirtelen jött és szinte mindent letarolt,
Mint egy végzetes tűzvésznek oly ereje volt.
Ma egy éve, hogy véget ért a fellángolás,
De már szánakozva nézek vissza mi tagadás.
Pedig akkor azt hittem egy csodát élek át,
Ám szívem szegény mezsgyéjén csak a pusztulás járt.
Megtanítottál arra mi az, hogy szeretni,
Csak azt nem mutattad milyen szeretve lenni.
Megtanítottál arra mi az, hogy hiányolni,
Csak azt nem mutattad, milyen veled lenni.
Megtanítottál arra mi az, hogy gyötrődni,
Csak azt nem mutattad, hogy kell enyhíteni.
Megtanítottál arra mi az, hogy felejteni,
Csak azt nem mondtad, hogy milyen lesz átélni.
Így a kaland végére rengeteget tanultam,
Hálás lehetnék, hogy már nem vagyok tudatlan.
Mégis borzongva tekintek vissz a napokra,
Mikor rájöttem milyen az ha valaki árva.
És csak emésztő dühöt érzek lelkemben,
Mert kényszeríttettél, hogy a kezdő lépést megtegyem
A sivár és kegyetlen élet rögös útján,
Hogy az ártatlan gyerekből ember legyen lassacskán.
De hiába haragszom amiért átvertél,
Csak ily módon válhatok majd később is bölcsebbé,
És hiába minden forrongó érzés a végére,
Ma gyertyát gyújtok az első szerelem emlékére.
7 hozzászólás
Hihetetlenül kifejező! Végre valaki, aki megírta ezt az érzést, és képes volt magában lezárni! Nagyon tetszett, nagyon ott van! Köszönöm az élményt!!
És tedd be ajánlóba, mert nagyon jóó lett!! 😉
Szió Rover!
Jól mutattad ki a lenézésedet, és a megnyugvásodat. Jól fejezted ki, hogy mennyivel érettebb lettél. Tetszettek az ellentétek is, azok nagyon “oda lettek téve”. Okos döntés volt ezt kiadni magadból, mert nemcsak, hogy részben lezártad és elengetted a társadat, hanem létrehoztál egy csudiszép versikét. 🙂
Nagyon sikerült egy alkotás!
Sok szeretettel Fanofgd
Szerintem lenézés nincs benne. Inkább a múlt, a szenvedés, és a régi dolgok elengedése jelenik meg benne. Ezt kissé radikális formában teszi meg az ember, de aztán megkönnyebbül. Most ért arra a szintre, ahol már tisztán látja a dolgokat, és nem vakítja el az egykori szerelem gondolata. Végre elengedte a múltat, és kezdi a jelenét élni.
Bocsi, Rover, de nagyon magával ragadnak a verseid! 🙂 Aztán szólj csak nyugodtan, hogyha nem így van, ahogyan én látom, ahogy nekem átjött a versből! 😉
Jajjjjj én alig bírtam ki hogy ne kezdjek el sírni! Iszonyatosan,nagyon jó és nagyon igaz,és szerintem sok ember így gondol vissza erre majd később! ÁÁ én evvel a versel nemtudok betelni! Fantasztikus,csodálatos, de komolyan!!!!!!!!!!!!!! Nagyon gratulálok a vershez és hogy így túl tudtál lépni a fájdalmadon!
*Csillogó szemmekkel olvassa a kommenteket és teljes mértékben örül, hogy jó dolgot csinált.* Nagyon köszi
Rover!
Megemelem képzeletbeli kalapom!
Gyönyörűt alkottál, örülök, hogy olvashattam érzéseid! Igazad van. az első szerelem hatalmas és bár az elején nem tudjuk, mégis a szakítással teljesedik ki igazán!
Aki az első szerelmébe nem "hal bele", nem is éli át a legszebb fájdalmat, mit egy másik ember (aki igazán önnön lelkünk kivetítése) elvesztése okoz!
Gratulálok!
Falevél