lehet anélkül élni hogy rám sütne a nap
anélkül hogy kívánnám a szádat
anélkül hogy simogasson eső
hogy felhők mögül arcod jöjjön elő
lehet anélkül élni hogy várj rám
hogy kedves szót szólj hozzám
hogy semmit se tudjak rólad
hogy ne érdekeljen mi lesz holnap
hogy állandóan vágyjak utánad
hogy telesírjam éjjel a párnámat
hogy felnézzek ablakodra
hogy emlékezzek magas alakodra
hogy szemed sugarában fürödjek
hogy álmomban meg ne öleljelek
hogy ne kívánjam rajtam a kezedet
ne olvassam újra a versedet
ne higgyem hogy lesz még folytatás
én leszek a fontos senki más
ne higgyem el egy pillanatra
hogy szerettél legalább egy villanásra
egyetlen percre míg összenéztünk
picit érintkezett a lelkünk
az érzés kölcsönös volt
csak utána hazudtál hogy nem volt
hogy ezt ne higgyem
anélkül is lehet élni
a holnapot szépen megérni
elvégezni minden nap a munkát
arcomat viselni akár a ruhát
így is lehet élni hogy nincs már a kedves
a bökkenő csak az: minek? nem érdemes
2023. augusztus
8 hozzászólás
Kedves Dona!
Kevés ember élne a világon, ha mind meghalna, akit elhagytak, becsaptak, megcsaltak. Nehéz és fájdalmas, mégis tény, hogy nem irányíthatjuk a másik érzéseit, Ha szeretne megkeresne, ha pedig nem szeret, akkor el kell engedned. Nekem nem azt nehéz elengedni, aki nem szeret, hanem azt, aki szeretett, de mennie kellett. Persze, képes voltam szenvedni, de valahogy olyannyira sikerült lezárnom az iránta való érzéseim, hogy ha lehetőségem se lenne, akkor se élnék már vele. Elhagyott két kisgyermekkel, ráadásul nem csak minket, hanem a szüleimet is – akik úgy fogadták be, mint ha saját gyermekük lett volna. Fájt, leginkább a szeretteim bánata, csalódása, de egy ilyen embert nem vagyok képes egy életen át szeretni. Akit szeretsz, az egy álomférfi, aki valójában nincs, csak a Te vágyad vetíti őt eléd. Saját magad sanyargatod, újra és újra feltéped a sebeid. Egy ideig természetes, hogy az embernek fáj, mert a szerelem már csak ilyen, kínoz bennünket, ha nem kölcsönös, de érdemes olyan ember miatt feladni mindent, aki észre se vesz bennünket? Senki nem ér annyit, hogy a saját életünk dobjuk el miatta. Senki! Olyan ember pedig, aki magasról tesz ránk, különösen nem. Kislány koromban Petőfibe voltam szerelmes és elítéltem Szendrey Júliát, hogy eldobta az özvegyi fátylat, de aztán felnő az ember és benő a feje lágya. Béke van, fedél a fejünk felett, étel a tányérunkban, megérkezett a várva-várt tavasz, vannak szeretteink, de ha nincsenek, megbarátkozhatunk egy kis házi állattal is, akitől gyakorta több kedvességet várhatunk, mint az emberektől. Ebbe az örökös reménytelen vágyakozásba bele lehet betegedni, amiből aztán nehéz kijönni. Lépni kell! Aki nem értékel bennünket, azokkal nem szabad túl sokat foglalkozni. Viszont, ha nem ráz meg, ha írsz róla, akkor tedd azt! Ha akkor könnyebb a lelkednek, ha kiírod, akkor írjál! A lényeg az, hogy magadnak kedvezzél!
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Köszönöm az együttérzést, az őszinte vallomást és a jó tanácsokat. Nálam az volt a helyzet, hogy úgy éreztem, kölcsönös a dolog, és csak egy félreértés miatt csúszott félre, amit nem tudtunk tisztázni, mert nem volt rá alkalom. Ha azt gondoltam volna, rám se fütyül, könnyebb lett volna. Sőt, egyenesen úgy gondoltam, az univerzum akarta a mi találkozásunkat, mi egymásnak voltunk rendelve, vagy legalább is megvolt rá az esély, hogy így van. És hogy mégsem sikerült, ezért volt nehéz elengednem. Egy darabig azt vártam, mégiscsak tesznek róla az égiek, hogy újra összejöjjünk, de ez sem jött be. Valószínűleg még sem volt a találkozásunk ilyen törvényszerű, végzetes, csak én gondoltam úgy. És igen, szükségem volt az írásra. Ha nem lett volna ő, nem lett volna versírás, mert ezt ő generálta bennem, csak neki köszönhetem. Nélküle nem lennék itt, és nem írnék verseket. Lehetséges, hogy mégiscsak az égiek akarták a találkozásunkat, csak nem olyan értelemben, ahogyan én először gondoltam, hanem ezért.
Szeretettel:
Dona
Kedves Dona!
Akkor mégiscsak lett valami pozitív hozadéka ennek a reménytelen szerelemnek, hiszen alkotni kezdtél és ezekkel az alkotásokkal sikeres vagy. Nekem nagyon tetszett a nyári időről feltett versed is, azért jó, hogy nem mindig a szenvedésről szólnak a soraid, de ha az van benned, arról kell, hogy írjál!
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Így van, ezért nem akarom elfelejteni, mert örülök, hogy képessé tett arra, hogy verseket írjak. Ezért hálás vagyok neki.
Szeretettel:
Dona
Kedves Dona!
A cím:”Így is lehet élni”
Az elsö részhez talán jobban hangzana:
“´Így is lehet tengödni”,ilyenek után:
“lehet anélkül élni hogy várj rám
hogy kedves szót szólj hozzám
hogy semmit se tudjak rólad”
A második résznél:”
“az érzés kölcsönös volt
csak utána hazudtál hogy nem volt”
Ezek után jönne,hogy “Így is lehet élni”
Lehet?
Igen,lehet,de hogy?
Ezt remekül fejezted ki:
“így is lehet élni hogy nincs már a kedves
a bökkenő csak az: minek? nem érdemes”
Kívánom a legjobbakat!
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod!
Kedves Sailor!
Köszönöm a jó kívánságokat és a gratulációt. Sokszor van úgy az ember, hogy nem akar élni, mert minek, aztán mégiscsak tovább tengődik valahogy. Aztán meg jönnek jobb napok.
Szeretettel:
Dona
Legyen szép napod!
Kedves Dona,
Melankólikus, szívszorító ez a vers. Lélegzetelállitóan szépen,rejtetten fogalmazod meg benne,hogy mi számodra az ideális élet, milyen egy szeretet/szerelem fűszerezte kapcsolat ami nem adatott meg számodra: ragyog a nap, simogat az eső még a felhők mögül is annak az arca bukkan elő akinek kivánod a csókját.
Képtelen vagy kiverni a fejedből …azt hiszed úgy is lehet élni,hogy:
“hogy állandóan vágyjak utánad
hogy telesírjam éjjel a párnámat
hogy felnézzek ablakodra
hogy emlékezzek magas alakodra
hogy szemed sugarában fürödjek
hogy álmomban meg ne öleljelek
hogy ne kívánjam rajtam a kezedet”
A vers végén konstatálod,hogy lehet csak nem érdemes.
Sok idő kell amig megtanuljuk elfogadni,hogy akibe annyira szerelmesek voltunk nem nekünk “rendeltetett.”Amikor egy szerelem igazi az univerzum egymás felé tereli a szerelmeseket,ajándékba adja őket egymásnak.Nem mindig könnyű az egymás felé vezető út, néha félünk, fájunk, kételkedünk,gyötrödünk De lebegünk és az egekbe is felrepülünk,égünk, vágyunk és feloldódunk. Akkor igazi mikor magadat elfelejted és csak Ő a fontos és neki Te- minden más “használás” önmagunk kényeztetése a másikban.
Tudni kell elengedni is mikor felismerjük.hogy nem vagyunk képesek az önátadásra….és hidd el Dona az elengedéshez is hősiesség kell,a belenyugváshoz is..Kevesebbel beérni mint az igazival “minek? nem érdemes”!
Körülölelő szeretettel és mély elismeréssel gratulálok.
M.
Drága Napfény!
Amíg még az ember tele van reménnyel, vágyakozással, addig minden szép és jó. Aztán amikor nem jön össze, akkor összeomlik. Ott a legnagyobb probléma, mikor az ember azt gondolja, hogy őket az univerzum hozta össze, ott fenn elrendeltetett, hogy ők legyenek egymásnak, és ez még sem sikerül, akkor nemcsak fájdalom van, reményvesztettség, hanem olyan érzés, hogy ez borzasztó igazságtalanság és szerencsétlenség, mert ennek nem így kellett volna történnie. Na, akkor tényleg nagyon nagy erőre és “hősiességre” van szükség, hogy ezt elviseljük.
Köszönöm az együttérzést és az elismerést.
Szeretettel:
Dona