Ne félj! Nem fog fájni,
mikor az élet meg fog állni…
s a bogár nem száll a virágra,
a fát nem lesz ki kivágja,
mert favágó sem lesz sehol.
S nem lesz kutya, mi ott lohol
a gazdája mellet szüntelen,
mert minden megszűnik hirtelen…
Nem kopog többé az eső,
mert eső sem lesz, sem tető.
Nem lesz többé vágy sem vita,
mert megszűnik az ember fia,
s vele együtt az értelem,
köddé válik az érzelem
nem lesznek többé völgyek,hegyek
nem lesz tehénsz*r, s verebek…
Ne féld, ha mondom a pillanatot,
mert ha megszűnik minden, mit Isten adott:
egy mű-isten teremt új mű-agyagot.
11 hozzászólás
Kedves Gyömbér!
Gyönyörűen köürűlírod, fantasztikusak a hasonlatok, csak – nekem legalábbis- nem nagyon tetszik, hogy a végefelés kissé cinizmusba hajlik az egész, Ennél komolyabb a elmúlás, ünnepélyesebb, meghatóbb , minthogy egy mű-isen folytassa teremtést. Ezzel együtt, mégis elfogadom e kesernyés cinizmusodat. Nyilván sokan vannak akik ilyennek gondolják, de nekem kiábrándító.
Szeretettel fefo
szia Gyömbér!
Én úgy hiszem, ha ez így mégis megtörténik, az fájni fog!!
Hatalmas adag lemondás és csalódás járja körül e művet (szerintem).
szeretettel: leslie
Köszönöm a hozzászólásokat.
Kedves fefo! Amikor a vers címén gondolkoztam, megfordult a fejemben valami olyasmi is, hogy cinikus-pesszimizmus, vagy fordítva…
Nem véletlenül…
Az elmúlás tényleg “komoly dolog”. Én is úgy vélem. Ám az emberek többsége nem törődik az önmagának és környezetének elpusztításával. Gondolják, majd lesz valahogy, vagy egyáltalán nem gondolnak semmit. Vannak emberek, akik azt hiszik, hogy mindent lehet pótolni valamivel… próbáld így olvasni a verset…
Kedves leslie!
Igen hatalmas adag csalódás, de lemondás nem.
Ha lemondanék annak reményéről, hogy ez a folyamat esetleg megállítható, adj’ Isten megfordítható, akkor nem írtam volna meg ezt a verset.
Bízom azokban az emberekben, akiknek még nem mindegy, és mindenkor csalódom, amikor ennek az ellenkezőjét tapasztalom…
Szeretettel: Gyömbér
Már elnézést Kedves Gyömbér, azt hiszem félreértettél. Nekem Tetszik a versed! csupán kiábrándító az az élet- vagy inkább halálfelfogás, amit ilyen jól megfogalmaztál. Tudod néha úgy érzem, hozzám már közel van , talán ezért is érzem annyira fontosnak, hogy megbarátkozzak vele. Nekem mindig feltűnik valami fény, valami más, valami ígéret, onnan a “csillagkapun” túlról. és ez olyan jó érzéssel tölt el. De olvastam egy ragyogó fiatalember – volt katona – novelláit, prózáját a háborúról . Ma is ennek a mélyen megrenditő élménynek a hatása alatt állok. Leírta egy gyermek halálát, akire az erdőben vadászott az ellenség. Leírta a katona súlyos, soha le nem törölhető könnyeit. Azt gondolom, hogy amilyen sorskérdése az emberiségnek a születés, a megszületés, éppen olyan sorskérdés a halál és a búcsuzás is. Ennek ellenére elismerem, hogy vannak közöttünk nem kis számban olyanok is, akik ezt nem így látják. Tehát érdemes a tükröt eléjük tartani.
szeretettel: fefo
Kedves fefo!
Nagyon köszönöm, amit írtál. Nem úgy “értettelek félre” ahogyan Te gondolod!
Azt hiszem, sőt bátorkodom azt mondani, hogy tudom, hogy hasonlóan gondolkodunk a témáról…
Igen, nagyon fontos a búcsuzás, és azt hiszem nem vesszük elég komolyan. Ezért írtam ezt a verset is. Tartok tőle, hogy pont azok az emberek reagálnak érzékenyen az ilyesfajta írásokra, akikben nincs hiba (ezen a téren).
Őszintén remélem, hogy Számodra nagyon távoli AZ A PILLANAT!
Szerettel: Gyömbér
Mint ahogy jeleztem ” pálmafa mögött “című versed kapcsán, érzem a “hasonló szemüveget” GRT
Biztos, hogy a “szemüveg” teszi???
Kedves Gyömbér!
Szédületesen jó. Minden egyes szabad telis tele van csalódással. Érzéked van hozzá, hogy két szótagba maximális érzelmet tömöríts.
Igazán nagyszerű vers.
Üdv: A.
Bocsánat… szabad =szavad 🙂
Kedves Gyömbér!
Nagyon tetszett versed. S bár kimondhatatlanul pesszimista, nekem ez volt, ami igazán megfogott benne. Mélységes szomorúság.
Vali