Csak mert előfordultál, s mintegy megjelentél,
mint a barackvirág, amikor hólepte csúcsok
helyett, zöldillatú felhők intenek már felénk,
s illatban és kékben zengenek a húrok…
Csak mert jöttél felém, mosolyoddal zöldre
festeni a lelkem, és éreztem, nincs megállás,
s valami napszemű lény mondott áldást a földre,
ezért vagyok mindennek mi élet örökre hálás…
Csak mert velem vagy már – mindig velem voltál -,
vadgalamb dalában, olyan természetes,
hogy minden amit érzek, mit soha nem mondtál,
örökre itt zeng már, s az érzés végletes…
12 hozzászólás
Szia!
Örülök, hogy újra írsz! És nagyon szépeket! 🙂
Szeretettel: kankalin
Kedves szavaid köszönöm Kankalin:)
SziaAndrás!
Szép a vers nagyon.Örülök,hogy megint láthatlak és olvashatlak.Gratulálok!
szeretettel üdv:Vali
köszönöm, kedves Hova
Nagyon szép, kedves András!
Lírai hangulatú versed megérintett.
Gratulálok!
Alberth
köszönöm, kedves Albert
Nagyon szép szerelmi vallomás! Gratulálok!
Barátsággal Panka!
köszönöm, kedves Panka
Vallomásod nagyon tetszett!
S ahogy befejezted….
köszönöm, hogy olvastad, kedves Dóra
Tetszik András, gratula!
ruca
köszönöm, kedves Ruca