Első nap, mikor a szemem-kinyitottam,
Sírhatnékom támadt, oly egyedül voltam,
A bánat, könnyeket csalt a pupillámra,
A kalandvágyamnak, ez lett hát az ára.
Tudod az óta, ha az elmém kalandozik,
Mikor rád gondolok, a szívem összefacsarodik,
Mindhiába sugallja az eszem, hogy amit teszek,
Azt mind értetek teszem.
Eljön majd a nap, hogy újra ott leszek,
De most reszket mindenem, úgy szenvedek,
És addig még sokat szenvedünk, egyedül…
Mert együtt nem lehetünk.
Ha az élet másképp alakulna,
És bennünket egymástól elszakítana,
Nem kívánnám nélküled az életet,
Nem kívánnám nélküled… CSAK VELED!