Ülsz olyanok közt,
Kik között már széttörött
Minden,
Próbálod újjáépíteni
Azt, ami már porrá zúzódott
Régen,
Végül csak szeretnéd
Megmagyarázni, hogy miért lett
Ilyen,
De körbenézel, s láthatod
Egymagad vagy,
Nyomodban egy
Megértő szemű
Lihegő kutyával.
6 hozzászólás
Szerencsére nem érint a téma, de tetszik a vers. A végén kicsit veszít a ritmusából, de sebaj. Üdv, Poppy
Kedves Júlia!
Tetszik a versed akkor is, ha némi igazsaág van abban, amit at előttem szóló Poppy leírt. De engem azért érintett meg, mivel mintha nekem szántad volna… Most ilyen az én lelkiállapotom.
Üdvözöllek: Kata
Nos ez így van sokakkal…
Picit segít, a kutyus, vagyis csak Ő –épp…
De sosem vagy egymagad, mert hidd el mindig van aki veled van, csak épp nem látszik.
Ez a kérdés a családnál már más…nehezebb.
Gratulálok!
Igazad van, ha az élet vhol elvesz, máshol biztos adni fog, és ezt fel kell ismerni…mert ha sosem veszed észre, kit ad a sors, akkor leszel végleg egyedül. Remélem kevesen vannak így, és sokan inkább felismerik a lehetőségeket!
Köszönöm, hogy véleményeztél!
H.
Kedves Hayal!
Jaj! A tartalmára ennyit tudok írni, de jó vers. Mellbevágó.
Ági
Kedves Ágnes, köszönöm, ez elég régi versem, de örülök, hogy írtál rá:-)
Olvass máskor is!
H.