Karom átölel, kezem simogat.
Szám csókokkal borítja arcod,
Ajkam néha ajkadhoz ér puhán,
Melyről felszakad vágyó sóhajod.
Ujjaim tánca kering bőrödön,
Ütemükre hajladoznak a pihék.
Soha nem érzett borzongató öröm
Sikoltja ujjaimnak: még, kérlek még!
Testünk indái egymáshoz simulva,
Megszűnik ég, Föld, tér s idő.
Önfeledt vágytáncban suhan,
Mint viharrá korbácsolt szellő.
Fejem megpihenve nyugszik válladon,
Sejtjeimen borzongás futkos még.
Simogató, becéző szavaidtól
Lassan, lassan megnyugszom én.
4 hozzászólás
Tetszett a vers, szép szavakat használsz. Ez által sikerült átadni a hangulatot, amit te éltél át. A rímek itt is néhol megvannak, néhol hiányoznak. De olyan ügyesen megtalálod sok helyen, szerintem ha egy kicsit figyelnél rá, menne jobban is! 🙂
Köszönöm. Vannak ettől rosszabak is. 🙂 🙂 🙂 Megpróbálok majd odafigyelni, mert akkor jobb lenne.
Nekem nagyon tetszett a vers – tényleg csoda a hangulata. 🙂
Gratulálok – teljesen át tudtad adni azt a hangulatot, amit Te érezhettél, érzem én is, és számomra ez teszi csodálatossá a verset! 🙂
Köszönöm. A baj, hogy ha elolvasom én is érzem. 🙂 🙂 🙂