Csak ma pöckölök piros végű apró fát
kicsiny papírdoboz színes oldalához,
csak ma gyújtok mécsest, hosszú szárú gyertyát,
faggyú könnyként csöppen, léte az, hogy áldoz.
Elégnék helyette én, lassan, míg az Úr
azt kívánja tőlem, égjek s világítsak,
de kanócom fagyott, és odabentről szúr,
jéghideg könnycseppem az, mi melegít csak.
2 hozzászólás
Elgondolkodtató. Tömör fájdalom, ez jutott elsőre az eszembe, amikor elolvastam.
Igen, szusi, megemlékezés és amit szül, fájdalom…