Szívesen én el vinnélek,
Világ végébe vetnélek.
Tartaroszba, s tán pokolba,
Pont oly mindegy. Ki hogy hívja?
Elvinnélek nem léteznél,
Csak egy kicsit elvéreznél.
Szíven szúrtak mondataid,
Késekként hatnak szavaid.
Vissza adván kamatostul,
Belőled a vér kicsordul.
Össze vörösözve mindent,
Bizonyíték borít itt bent.
Csalódásnak egy fia van,
Ő kérdezi “jaj mi a baj?”
Érdekli őt igazából?
Jobban tudod most mint máskor.
Nem érdekli ez csak álca,
Ezzel bambul a világba.
Ezt az álcát én letépném,
Tartaroszba ezt is vetném.
Ott keresd majd a lávában,
Nyakig menve a hullákban.
Maszkod többet ér mindennél,
Emberek szép életéné.
Ezzel kelsz, s ezzel fekszel,
Kábé úgy mint minden ember.