Hunyorgó csillagvánkosra hajol a hold,
viaszfénye jégcsapokról vet szikraáriát.
Kopasz faágak markolnak a sötétségbe
és húznak köntösként szürke zúzmarát.
Látom, régi sorok, de nekem újak tőled, és roppant érdekes, ahogyan a dermedt, mozdulatlan decemberi hajnalban valójában minden "életre kel". Mintha minden csak attól függene, miként nézzük és hogyan látjuk.
7 hozzászólás
Szia! Nekem nagyon tetszik, és magával ragad, de kár, hogy csak 1 versszakos. Írhattál volna kicsit többet is! Puszi: Doreen
Szius,
Szeretem a természeti verseket, a hajnalokat….., nagy művész a Természet, ezt te is észrevetted: remek lett! Gratulálok.
üdv,eszkimo.
Köszönöm Kedves eszkimo!
Én nagyon szeretem a természetet és
kifejezetten jó belőle meríteni…
üdv.. leslie
Kedves Leslie!
Gyönyörű képet festettél egy decemberi hajnalról… én is elolvasgattam volna még pár versszakon át…
Üdv: Borostyán
A hideg tél csillogó szépsége. (Fázást feledtet.) Üdv, ÁE
Szia Emil!
Igen, talán több oldala is, mint szimplán szépsége…vagy így szép…
üdv, köszönöm
leslie
Üdv Leslie!
Látom, régi sorok, de nekem újak tőled, és roppant érdekes, ahogyan a dermedt, mozdulatlan decemberi hajnalban valójában minden "életre kel". Mintha minden csak attól függene, miként nézzük és hogyan látjuk.
Laca