Die Lore-Ley
Ich weiß nicht, was soll es bedeuten,
Daß ich so traurig bin;
Ein Märchen aus alten Zeiten,
Das kommt mir nicht aus dem Sinn.
Die Luft ist kühl, und es dunkelt,
Und ruhig fließt der Rhein;
Der Gipfel des Berges funkelt
In Abendsonnenschein.
Die schönste Jungfrau sitzet
Dort oben wunderbar,
Ihr goldenes Geschmeide blitzet,
Sie kämmt ihr goldenes Haar.
Sie kämmt es mit goldenem Kamme
Und singt ein Lied dabei;
Das hat eine wundersame,
Gewaltige Melodei.
Den Schiffer im kleinen Schiffe
Ergreift es mit wildem Weh;
Er schaut nicht die Felsenriffe,
Er schaut nur hinauf in die Höh'.
Ich glaube, die Wellen verschlingen
Am Ende Schiffer und Kahn;
Und das hat mit ihrem Singen
Die Lore-Ley getan.
Heinrich Heine (1797 – 1856)
A Lore-Ley
Nem tudom mit kell, hogy jelentsen,
Hogy oly szomorú vagyok;
Egy régi mese delejesen,
Gyötri az elmémet nagyon.
Hűvös van és alkonyodik,
Rajna folyik csendben;
A hegycsúcs megpirosodik
Lemenő napfényben.
A legszebb szűzleány ülve
Magasban oly csodás,
Csillog az ő arany ékszere
Fésülve színarany haját.
Fésülködik arany fésűjével
Halkan egy dalt dalol;
Csodálatosan énekel,
Egy potens dallamot.
Kis hajójában a hajóst
Vad fájdalom elfogja;
Sziklaszirteket nem nézi most,
Ott fenn csak a magasat bámulja.
Azt hiszem hullámok elnyelik, a
Végén hajóst, és uszályt;
És mind ezt csak énekével
Ő tette, Lore-Ley.
1 hozzászólás
Kedves Tőni!
Nagyon szeretem Heine verseit – talán legközelebb áll hozzám a német költészetben – igy Loreley-t is több forditásban is olvastam, az eredetit pedig fejből fújom… :))
Tetszik a Te Loreley-od is! 🙂
Örömmel olvastam: Klára