1.
Csak nézlek, elnézlek, amint hömpölyögsz
egyszer szelíd, máskor megzabolázott
vad szenvedéllyel csókolsz éltes hölgy
bünteted, aki bántott, megalázott.
Bámulom, csodálom fodron a gyöngyöt
napfénye ajkadon cikázik, ragyog…
de, jaj ha mosolyod lefagy, és dünnyögsz
nemzetek folyama hallatod morajod.
Szelíden kedvellek, szelídnek szeretlek
ringass el, altass el, lágyan a karodban
ölelj magadhoz, hadd legyek kedvesed.
Éreztesd csak velem, milyen a szerelem
édes mámorban egymásba olvadtan
Fekete-erdőből, Fekete-tengerben.
2 hozzászólás
Szép szonettet írtál a vén Dunáról. Ahogyan más természeti tünemény, úgy a nagy folyó is lehet mindig más. Egyszer haragos és zord, máskor fényes, örömteli képet mutat nekünk.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Megtisztelve érzem magam. Ez egy szonettkoszurú első szonettje, most egyenként fogom feltenni, hallgatok Tonira!
Remélem a többit is elolvasod majd.
Szeretettel: Noémi