Az ágy rácsán pihentetem szemem
Odakint, sötéten dereng az ég
Idebent, csak homályos szürkeség
Hajnalodik. Csendes a kórterem
Lassan eszmélek. Tudom, hol vagyok
Megnyugtató ez; Újra remélek…
Egyre erősebbek már a fények…
A falon kósza napsugár ragyog
***
Hogy is volt? – Nekem jött az, az állat.
Autóduda. – Jajongva sír a fék.
Nagy durranás. – Hangos csörömpölés.
A kocsi száll. – Hempereg jó párat.
Majd sötétség. Később szirénahang.
Érzem, hogy emelkedik a testem
Sötét… Félek… Ezt nem kerestem…
Agyamban zúgva-bong egy nagy harang
***
Az ágy rácsán pihentetem szemem
Odakint fényesen kiált az ég
Bennem is elmúlt már a szürkeség
Süt rám a nap. Csendes a kórterem
8 hozzászólás
Szia!
Még nem voltam ilyen helyzetben, de a kórterem, és néhány élmény ismerős. Remek lett a versed, és főleg, optimista. Valódi ébredés! Gratulálok!
Üdv.
Köszönöm artur!
Örülök, hogy tetszett:)
Szia!
A lassú eszmélés a kórházban magában hordozza a túlélés örömét is. Tetszik a versed. Gondolom, a kórház pályázatra írtad. Én is írtam hasonló témájút, de nem lett ilyen jó, mint a tiéd.
Szeretettel: Rozália
Köszönöm Rozália!
Örülök, hogy tetszett:)
Sikeres volt az ébredésed és nagyon jó hozzá a versed! 🙂
I.
Köszönöm Krampuszka:)
Sikeres ébredés és jó vers. Gratulálok!
Ági
Sikeres ébredés és jó vers. Gratulálok!
Ági