Lassan bukik le a Nap a tó mögött,
mint magányos kő a hegyről legördült,
S messze a kopasz téli fák fölött
a szél fáradt zenét hegedült…
A víz hártyás, alig-alig fodrozódik,
Felszínén az utolsó napsugár elcsúszik.
Metsző szél rohan a tavon át,
S a mélyben egy halraj úszik át…
Csendesen észrevétlen úsznak
Kitudja merre hová indulnak,
hisz a tó sem végtelen, de itt élnek
S ki vannak téve minden tavi-szeszélynek.
Tudják, hol vannak az áramaltok
hol ülnek hattyúk a vízen kecsesen
hogy merre kis kavics-járatok
s hol hullámzik a víz halkan észrevétlen.
Este van, a Hold tölti be az eget
S a szél megdermeszti a jeget
Csendes minden a környéken
de lent a mélyben ünnep van készülőben….
A Hold már az úr, magasan jár az égen,
Lubickol a tó az ezüstös fényben.
Lent a halak végre meglelték, mit kerestek,
az ezüst hidat, mit a Hold a vízre eresztett.
4 hozzászólás
Gyönyörű….többször olvastam, elvesztem a habok között…..
Szinte magam előtt láttam a csodás képeket.
szeretettel gratulálok: Susanne
Köszönöm, örülök, hogy tetszik neked!:))
Nagyon szép, képies vers. Tetszett!
Üdv.: Phoenix
Köszönöm!:))