Felkelek újra, ha sárba taposnak…
Cipelem tovább az ősi keresztem,
Viszem lihegve, félig elveszetten;
Letörölve, múlt hálóját a napnak…
Húzom s az úton, nem nagyon akadnak
Szép virágok, hogy azokat leszedjem…
Csak csúf démonok dobolnak fejemben;
S vigyorogva gonosz dalra fakadnak…
Érzem, hogy agyonnyom lassan egy árnyék.
Véresen elbukva, sarat markolok…
Nyüszítő fájdalom életem húrja;
De mégis egy lüktető, óvó burok.
Mert tudom, mit kaptam, az is ajándék.
Sárba taposnak?.. Hát felkelek újra…
11 hozzászólás
Ez a vers, ahogy a sorsod lepereg az olvasó szeme előtt, nagyon szívbemarkoló, de erőt sugárzó is. Nagyon, nagyon tetszett.
Hanga
Köszönöm Hanga.
Örülök a véleményednek.
Üdv. Barna.
Tudod az jutott eszembe, hogy a fájdalom erősebbé tesz. "ami nem öl meg, az megerősit!" Valahohy így hallottam a mondást. Ez sugárzik a versedből, és azok akik sok fájdalmat éltek át, jobban tudják értékelni az apró örömöket. Nagyon jól sikerült vers. Szeretettel Era
Köszönöm Era.
Örülök, hogy tetszett:)
Üdv. Barna.
Kedves Barna!
Minden jó, ha a vége jó! Megkönnyebbültem a vers végén, mert feloldottad a feszültséget! Nem szabad feladani, fel kell állni és a dolgok pozitív oldalát szemlélni! 🙂
Gratulálok versedhez!
Üdv.: Alberth
ember, sors, élet, halál van ebben a szonettben
nagyon jó szerintem
gratulálok
alberth!
András!
Köszönöm, hogy itt jártatok.
Örülök 🙂
Barátsággal: Barna.
Kedves Barna!
Aki a életében a vállán nagy súlyokat cipelt, az apró örömöket jobban becsüli, mint embertársai, akik útját rózsaszirmokkal szóták be.
Nagyon jó a szonetted befejezése, ahol a bajból való kijutás útját keresed.
Remek verset alkottál.
Gratulálok: Kata
Köszönöm szépen Kata.
Örülök, hogy itt jártál.
Kedves Braunel!
Gratulálok!
Üdv.
Adrienn
Köszönöm szépen Adrienn.
Örülök, hogy olvastál.